2012. május 6., vasárnap

Cipők nyárra

A meleg miatt aktuális lett a tavaly nyáron vett papucsom előásása a rengetegből. Csakhogy sehol nem találom. Végigtúrtam az egész lakást, de a papucsomat elnyelte a fekete lyuk. Felhívtam anyut is, hátha otthagytam náluk, de semmi. Tisztán emlékszem, hogy tavaly még hordtam, majd úgy október környékén elpakoltam a nyári cipőket, és azóta hűlt helye. Majdnem megütött a guta, tegnap moziba mentünk és ezt akartam felvenni, aztán végülis egy régiben indultam el. (Az Avengerst néztük egyébként meg, akartam filmajánlót írni róla, de a film felénél bedöglött a teremben a középső hangfal, ebből adódóan a piffpuff-dirrdurron kívül semmit nem lehetett hallani a filmből, mivel a beszéd a középsőből jött volna... Szóval az ajánló elmarad, mert nem írok fél filmről semmit.)


Hazafelé beugrottunk a Blahán lévő Deichmannba, mert nyári cipő márpedig kell. Kettővel jöttem végülis haza, és mindkettőnek nagyon örülök.
Megvettem életem első saruját. :) Ebben az a vicces, hogy már vagy ezer éve tetszenek, de boltban még sosem találtam olyat, ami normális áron lett volna és még tetszik is. Először úgy 10 éve hordtam sarut, Szombathelyen a Savaria Karneválon, római ruhához. Akkor még nem volt divat, így kézművesektől vettük a vásáron. A mostaninak nagyon tetszik a színe, a gyöngyök, minden, remélem sokáig fogom tudni hordani.
A másik cipő egy balerina, ami szintén szerelem, de még barátkoznom kell vele. Van ugyanis egy olyan fura tulajdonságom (sokan a mérleg mivoltomnak tudják be), hogy baromira idegesít, ha valami nem szimmetrikus rajtam. Magam is meglepődtem azon, hogy az orrpiercingemet tolerálom, hogy csak az egyik oldalon van, de  utólag rájöttem, hogy amíg nem volt eljegyzési gyűrűm is mindig pakoltam valami ékszert a bal kezemre, hogy meglegyen az egyensúly. Na szóval még kicsit fura, hogy nem egyformák a virágok a cipőn, de majd megszokom őket. A gyöngyös-csipkés dekor nem ragasztva, hanem varrva van, szóval ha el is kezd az egyiken lehullani vagy lebomlani, akkor szépen nyomtalanul el lehet tüntetni mindkét cipőről őket, és marad egy szép virágmintás balerinám. 

A saru 5990 Ft volt, a balerina 4990. Szerintem abszolút reális áron sikerült őket vennem, nem is szívesen adok több pénzt nyári kis cipőkért. 

Ti vettetek mostanában cipőt?

11 megjegyzés:

  1. Én még tavaly vettem egy szandált a Stardivariusban, amit azóta is imádok, alig kopott valamit. Most is keresgéltem már ott, mert kéne még1, de nem volt semmi normális... :/ :)

    OFF:
    Én is tegnap néztem az Avengers-t, IMAX 3D-ben; nagyon jó volt, tetszett, de gyanítom h nálam a 3D miatt a lelkesedés, mert amúgy nem egy nagy durranás (szerintem). Kíváncsi leszek a véleményedre, ha majd sikerül megnézned. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem szöveg nélkül szájról olvasva is nagyon tetszett, ha megnéztem egyben akkor írni fogok róla. :)

      Törlés
  2. nekem van egy ilyesmi deichmannos sarum, és ez lesz most a negyedik, vagy talán az ötödik nyara, nem is tudom. nincs jó tapasztalatom a deichmannos cipőkkel általában, de ez a saru _mindent_ kibír. :)) szóval szerintem simán megbízhatsz a tiédben :D

    VálaszTörlés
  3. ugyanilyen balerinám van, csak világosabb színekkel. szeretem :)

    VálaszTörlés
  4. Hú, hát nekem általában a deichmannos cipőkről megvan a véleményem: a sportcipők (utcai természetesen, nem sportolnivalók) nagyon jól bírják, 3-4 évig is, és nagyon kényelmesek. Ellenben a csizmák és a szandálok silányabbak, csak egy szezont bírnak. Viszont elég jól néznek ki, és barátságos áron lehet hozzájuk jutni. Megint ott sikerült kinéznem a leghordhatóbbnak tűnő szandikat, köztük egy magasabb talpút is, remélem, nem fog lekívánkozni a lábamról (mert mondjuk fáj a lábam fél óra viselés után, de érthető úgy is, hogy kibír-e majd egy szezont).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a csizmám már a második telét is kibírta, most már lehet veszek egy újat, de nem azért mert szétment, hanem kicsit ráuntam. :)

      Törlés
  5. ez a saru nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. a saru nagyon jól néz ki, lehet lecsekkolom a héten én is :)

    VálaszTörlés
  7. Pont a múlt héten vettem ugyanilyen sarut... Imááádom :)

    VálaszTörlés
  8. Tavaly vettem pontosan ilyen sarut és nagyon szeretem:) Már idén is előszedtem, meg sem látszik rajta, hogy tavaly alig lehetett lerobbantani a lábamról:) Egyetlen hátránya van: rettentő idiótán néz ki az ember lába, miután ezzel a mintával lebarnul:D

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés