A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balea. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 23., csütörtök

Balea Urea testápoló nagyon száraz bőrre

Utálok testápolózni. Az a ragadós tapadós hideg érzés, amit minden alkalommal megtapasztalok az idegeimre megy. Mégis szükségem van rá, ugyanis nagyon száraz a bőröm. Múlt héten évek óta először UV érte a bőrömet, szánt szándékkal, szoliba mentem. Olyan szinten vagyok világos, hogy vakus képeken becsillanok mindenhol, ami így a jegyesfotózás és az esküvő előtt nem a legideálisabb.

Életemben nem használtam még önbarnítót, és úgy döntöttem nem hetekkel a fotózások előtt kezdek el magamból foltos zsiráfot csinálni, ezért mentem inkább szoláriumba. Természetesen jól le is égtem, na ekkor kezdtem el testápoló után nézni. Elsődlegesen nem az volt a célom, hogy egy rendkívül szuper, jól beszívódó és zseniális krémet találjak, inkább olyat kerestem amit lelkiismeret-furdalás nélkül locsolhatok magamra napi többször is akár. Végül ezt a Balea testápolót vettem meg, abszolút jó ára van, 500 ml-t kaptam 700 Ft-ért.


A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra! 

2013. január 17., csütörtök

Elfogyott V.

Szeretem megírni ezeket a bejegyzéseket, egyrészt mert egyszerre tudok rövid véleményt írni mindenről, másrészt mert ilyenkor boldogan dobálom ki a kiüresedett cuccokat és nem kell őket tovább kerülgetnem. :) Kéne egy külön kis kosár nekik, hogy ne a többi használatban lévő dolgoktól vegyél el a helyet, de még egyelőre azt nem tudom hova tenni. 


Most elég sok minden gyűlt össze, lehet kicsit hosszú lesz a bejegyzés, bár igyekszem rövidre fogni.

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

2011. július 4., hétfő

Júniusi kedvencek

Hihetetlen gyorsan megy az idő, a napokban döbbentem rá hogy jövőre újra Olimpia lesz, dehát most most! Igaza volt nagymamámnak, gimnázium után csak úgy repülnek az évek, és egyre gyorsabban.

Bár Panda csak a hónap közepén költözött hozzánk, pár kedvenc már miatta került ide. Természetesen ő a legnagyobb újdonság, legszívesebben egész nap gyötörgetném, de majd írok róla külön nem akarom hogy róla szóljon a kedvences post. :)Már az első használatkor biztos voltam benne hogy a Fruttini ananászos testápolóját imádni fogom. Elképesztően jó illata van, hamar beszívódik és hidratál. Megtaláltam hozzá a tökéletes tusfürdőt (azt hiszem itt a blogon ajánlotta valaki). Rock and Roll vagy I love you, valamilyen fantázianévre hallgat, a képen is látszik hogy Balea, és kemény 300 Ft-ba kerül. Nem találtam rajta, hogy konkrétan milyen gyümölcsöket tartalmaz, de az illata döntően ananászos. Van benne szerintem még más trópusi gyümölcs is. Az illata bőrön nem valami tartós ha csak a tusfürdőt használom de a testápolóval együtt verhetetlen. :) Van egy másik illatkombináció is ebben a szériában, az kókuszos. Ez is finom, de most pont kókusz illatú körömlakklemosót használok és elegem van a tömény kókuszból úgyhogy azt a dm-ben hagytam. :) A következő két kedvenc két hajbizgentyű. A hajam több mint egy évig burgundivörös volt, aztán megszüntették azt a festéket amit használtam, ezt jelnek vettem és úgy döntöttem visszatérek a régi kedvenc kombómhoz, a saját színhez szőke melírral. Idáig még nem jutottam el, de folyamatban van a dolog, első körben a fodrász majdnem teljes sikerrel eltüntette a vöröset a hajamból és befestettük majdnem olyanra mint a saját színem. Ettől függetlenül a vörös elég makacs szín és néha felbukkan újra, ezért vettem a Swiss-o-par hamvasító samponját. Én pakolássszerűen használom minden második vagy harmadik mosásnál, attól függ mennyire látom vörösnek a hajam. Először megmosom sima festett hajra való samponnal (Syosst használok), utána pedig ezzel, és a habot rajta hagyom kb 5-10 percig a hajamon, amíg letusolok meg áztatom magam. Nagyon szeretem, tényleg eltűnik a vöröses fény.
Balzsamnak eddig a sokak által méltatott tejproteines hajpakolást használtam, de megmondom őszintén most hogy itt a meleg nem kívánom a vajassüti-illatot a hajamban, rosszul voltam tőle. Kellett valami egyszerűbb. Korábban már használtam a Gliss kur öblítést nem igénylő balzsamjait úgyhogy ezt vettem és bevált. Az illatát is imádom. :)A következő kedvencem a dm sajátmárkás napteje. Még évekkel ezelőtt olvastam egy cikket (nem brit tudósos :D) arról hogy igazából védelem szempontjából nincs különbség drága és olcsó krém között, így én sosem keresgéltem a drágább márkáknál. Természetesen ha nyaralni mennék vagy kertem lenne és sokat napoznék lehet jobban utánanéznék a dolgoknak, de ez nem jellemző rám, így a városban sétáláshoz szeretem ezt is. Enyhe naptejillata van, amit sokan nem szeretnek de én nem bánom, kicsit olyan érzésem van tőle mintha a belváros helyett valahol Riminiben sétálnék. :) Oda szoktam fújkálni ahol kilóg a bőröm a ruhából - mostanában ebből adódóan nem nagyon veszem elő, éljen a júliusi tél.Még gyereknapkor rendeltem magamnak NYX termékeket amik hó elején meg is jöttek, és imádom őket. :) A legtöbbször a pirosítót használtam (Angel színben - az én hófehér bőrömhöz tökéletes) és a rúzst. Ez az Indian pink árnyalat és nagyon szeretem. A rendeléshez ajándékba adtál ezt a rágógumi illatú és ízű ajakápolót, ami valami hihetetlen. :) Újra 1990-ben érzem magam, Amerikában volt ilyen szőlőzsírom annak idején. Ugyanilyen nosztalgikus érzéseket vált ki belőlem a kékszőlős üdítő, az a rágó volt akkor a kedvencem. :)
A Max Factor szájfény színét imádom, ez a vibrant raspberry névre hallgat. Jól áll a színe és tartós is, az egyetlen bajom vele hogy az applikátoron alig marad festék mikor kihúzom. :( Nekem nagyon picike szám van és így is legalább 8x tunkolok mire kifestem az egészet, nem tudom kicsit vagy nagyon őrül-e meg az akit szép telt ajkakkal áldott meg az ég (vagy a sebész). Mindenesetre a szín szuper úgyhogy emiatt sokat használtam júniusban. :)Ezt az RP Outdoor kabátot még szülinapomra kaptam anyuéktől és megmondom őszintén ősszel nem nagyon hordtam. Most viszont kutyasétáltatáshoz több mint tökéletes! Tele van zsebekkel, simán belefér Panda oltási könyve, zacsi a szeretetcsomag felszedéséhez, zsebkendő, pénz, iratok, de még szerintem egy újszülött elefánt is elférne benne. Elég meleg, sose gondoltam volna hogy június-júliusban ilyeneket fogok hordani, de reggelente van hogy 15 °C-ban megyünk le, muszáj na.Ez az ikeás szőnyeg szintén Panda miatt került megvételre, nagyon csúszott a lába a parkettán és nem tudott felugrani a kanapéra, így muszáj volt venni valamit. Eredetileg rongyszőnyegeket akartunk volna. 2006 környékén mikor Pestre költöztem tök szuper színes szép rongyszőnyegeket árultak potom pénzért, van is belőlük 3 a lakásban, de most már egy ilyen sincs. Vagy olyan színűek és tapintásúak mintha hajléktalanszállón nyúznák volna őket hetek óta, vagy mintha a Blahán zenélő indiánok hátáról szedték volna le a köpenyt. Nem szépek na. Ez a szőnyeg 6000 Ft volt azt hiszem, szép nagy és puha, illik is a lakásba szerintem. :)És ebből a szőnyegből adódik a következő kedvenc, a Vanish kézi kárpit- és szőnyegtisztítója. Panda természetesen a második napon ráhányt a szőnyegre (ne kérdezzétek miért, azóta sincs semmi baja, nem értem) amit nagyjából fel tudtam szedni de azért rohantam venni valami tisztítószert is, nem akartam hogy nyoma maradjon a zsírúj szőnyegen. A Vanish dolgaiban sosem csalódtam így rögtön ezzel indítottam. Nagyon kevés elég belőle és tényleg mindent kiszed. Remélem nem kell sokszor érte nyúlnom a jövőben de megnyugtat hogy van itthon és működik. :)

A végére pedig beteszek egy képet Pandáról és rólam. :) Épp puszit kap a kobakjára a kisasszony.Nektek mik voltak a kedvenceitek júniusban?

2011. április 26., kedd

Balea young 3 az 1-ben arctisztító

Már hónapok óta használom ezt az arctisztítót, gondolkoztam rajta hogy írjak róla egy külön postot is, ma írt egy olvasóm hogy szeretne róla többet is hallani így íme. :)

Nagyon szeretem az ilyen multifunkcionális dolgokat. Korábban a Garnier 3 in 1 termékét használtam, de az én bőrömet az túlságosan szárította, utána úgy húzódott hogy csak úgy repültem az arckrémért. A bőrömről tudni kell hogy problémás még tini koromban sem volt, elvétve akadt 1-1 pattanásom, de semmi komoly. Pattanásaim most sincsenek nagyon, néha kijön, de azok mondjuk nagyon makacsok. Viszont a bőröm a T-vonalban zsírosabb mint máshol, csillogni is tud, tipikus vegyes bőröm van, a kevésbé problémás verzióban.
Az a három dolog ami a nevében is benne van: arctisztító, arcradír és maszk. Igazából nekem az első kettő között használatban nincs sok különbség. Esténként szoktam csak használni, nedves arcbőrön. Ha úgy érzem hogy ráfér a bőrömre a radírozás (ez kb hetente 2x szokott előfordulni) akkor kicsit erősebben dörzsölöm az arcomon a krémet, ha csak napi lemosást végzek akkor finomabban használom. Maszkként őszintén megmondom nem sokszor, talán háromszor ha használtam. Nem szokott annyira problémás lenni a bőröm hogy ilyen tisztító maszkra legyen szüksége. Száraz és tiszta bőrre viszem fel ha erre akarom használni, hagyom hogy megszáradjon (kb 10 perc), majd dörzsölő mozdulatokkal lemosom.
Maga a krém így néz ki, nem tudom mennyire látszik, de kis kék szemcsék vannak benne, ezek végzik a radírozást. Egyáltalán nem durva, kis kerek golyócskák egyébként. Korábban volt dolgom olyan arcradírral amiben a radírozó szemcsék tört barackmag darabkák voltak, na azoknak hegye és éle is volt, szó szerint éreztem ahogy vágja az arcom, váá. Ez nem ilyen, kellemesen tisztít. Az illata finom friss, citrusos-gyümölcsös. Ha valaki erőteljesebb exfoliálást akar használhat hozzá bármilyen arcra való kis pamacsot vagy dörzsit. Ami még pozitívum: Most eléggé náthás vagyok és muszáj valamivel leszednem a hámló bőrt az orrom alatt. Tegnap mikor rávettem magam hogy kipróbáljam hogy szuperál teljesen jó volt, nem csípte az amúgy eléggé fájó bőrömet.

Dm-ekben kapható, 500-600 Ft körül van, pontosan nem emlékszem, bocsi.

Ti milyen arctisztítót használtok? Szeretitek az ilyen multifunkcionális termékeket?