Már volt korábban egy nászajándékkal kapcsolatos bejegyzésem, de úgy döntöttem írok még egyet, mert szállingózott pár ötlet a fejembe. Az említett posztban már kifejtettem a véleményem az ajándékozásról és annak mikéntjéről, hogyanjáról. Most konkrétan arra a helyzetre hoztam pár ötletet, amiben egyébként mi is vagyunk és a legtöbb mostanában házasuló pár: együtt élünk, van felszerelt lakásunk, nagyon nincs szükségünk semmire. Mégis lesznek mindig emberek, akik csakazértis valami tárgyi ajándékot szeretnének adni. Ilyen esetekre hoztam a listát, nyilván mivel másokat nem ismerek magunkból indulok ki.
Tartom magam ahhoz, hogy ha nem ismerjük az ajándékozandó párt rendesen akkor ha nem is tőlük, de mástól érdemes megkérdezni, mi az amire esetleg szükségük lehet. Mondok egy példát: én azt tapasztalom a környezetemben, hogy a legtöbb fiatal örökölt porszívót használ, ami a nagymamáé/nagybácsié/tesóé volt. Ebből kiindulva azt mondanám, hogy egy fasza (de tényleg fasza legyen!) porszívó jó ajándékötlet. Viszont mi nemrég nyertünk egy szuper kis takarítógépet, így nálunk például ez már nem lenne annyira nyerő.
![]() |
| kép: innen |
Alapból úgy gondolom, hogy ha nincs is konkrét ötletünk, azzal nem lőhetünk mellé ha veszünk bármit, ami jó minőségű. Kérdés ugye az, mi számít annak. Sokszor idősebbeknél kellemetlen téma ez, mert ők úgy gondolják hogy márkás az aminek van fantázianeve, aminek pedig neve van annak minősége is, holott ez már régen nem így van. Alapvetően érdemes végignézni fogyasztói oldalakon a véleményeket. Tescós botmixere nyilván mindenkinek van, olcsó és alap egy háztartásban, de ha veszünk egy kicsit drágább multifunkcionálisat akkor már van egy jó ajándékötletünk. Tudom, hogy a mai világban senki sem engedheti meg magának a drágább, minőségibb dolgokat, vagy csak nagyon kevesen, én mégis azt gondolom hogy ha már tárgyi ajándékot adunk akkor ne legyen már az a legolcsóbb. Ha tényleg nincs sok kenyérbe aprítani való, akkor inkább azt a tízezer forintot egy borítékban adjuk át, minthogy egy porszívót vegyünk belőle ami 1 év után kettéesik és felrobban.
Na de elég a meséből, hozom a tippeket. Ismétlem magam, abból indulok ki nálunk mi van és mi nincs, minden esetben érdemes utánaérdeklődni hogy a párnak van-e már az adott dologból, duplungokat ne ajándékozzunk, porosodni ne kelljen semminek sem.
A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!







