2012. augusztus 30., csütörtök

Hogyan adjunk be gyógyszert a kutyának

Panda egy ideje már nálunk van, sajnos többször volt arra is szükség, hogy napokig gyógyszereljük. Ebből adódóan kikísérleteztünk egy módszert arra, hogyan tudjuk neki beadni anélkül a tablettát, hogy nekem eggyel kevesebb ujjam legyen ő meg ne sértődjön meg több órára. Mondjuk ha valakinek makk egészséges is a kutyája féreghajtásra 2-3 havonta szüksége van, és bármennyire is vakítanak engem a patikában az ízesített gyógyszerrel amit szívesen megesz a kutya, Pandát nem lehet vele átpaszírozni. 

Eleinte mi sajtba rejtettük a tablettát, de ez nem volt jó ötlet, mert a sajtot megrágja és így észreveszi a zavaró tényezőt, majd kiköpi. Ki kellett hát találni valamit, amit nem rág meg. Ezután jött a joghurtos fázisunk (a sárgabarackosat szereti a legjobban), de itt is egy idő után gyanakodni kezdett hogy valami nem stimmel, miután leszopogatta a joghurtbevonatot a tablettáról azt messzire köpte és megvetően nézett rám. 

(kép: innen)
A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!
Ami nekünk bevált (kop-kop-kop) és eddig még nem ért minket csalódás: feta sajt vagy májkrém. Mindkettőt szereti annyira, hogy nem rágja csak nyeli mint kacsa a nokedlit, de mindkettő kellően krémes ahhoz, hogy bele lehessen rejteni a tablettát. Arra fontos figyelni - és ez kutyafüggő -, hogy akkora adagot kell gyógyszerrel megtömni, ami még belefér a szájába és egyben lenyeli. Ezt ki kell kísérletezni, akár még gyógyszer nélküli galacsinokkal is. Panda határértéke a kb. 1 cm átmérőjú golyó, nyilván egy yorkie ennél kisebbet tud csak letolni, egy dán dog meg akár egy yorkie méretűt is. :D 

Általában reggel és este kell beadni a kutyának az antibiotikumot, én mindig séta utánra időzítem. Megszokta már, hogy miután feljövünk és megtörlöm a lábait, a fenekét kap nasit. Ezt a nasit szoktam ilyenkor cserélni a galacsinra. Mivel szórakoznom kell még az összeállításával ezért egyre jobban hergelődik, hogy hol késik már az a finomság, így mire eljut odáig hogy meg is kapja már nem gondolkozik csak benyeli. Ha mondjuk nem jut eszembe (féreghajtónál például) séta után odaadni neki, akkor is kicsit húzom az agyát mielőtt megkapja. Leültetem, lefektetem, megmutatom neki de még nem adom oda, hogy nagyon akarja már és ne is gondolkozzon azon hogy én most épp átverem. :) 

A másik dolog amit még szoktam csinálni: közvetlenül miután lenyelte a gyógyszeres galacsint adok neki egy kis darab kutyakekszet is, hogy küldje utána. Volt már olyan, hogy ugyan lenyelte a gyógyit de visszaböfögte egy percen belül. Így ha kap egy kis kekszet azzal már még lejjebb tolja és nincs nagyon esély arra, hogy újra szembejöjjön a tabletta. 

Vannak persze a folyékony gyógyszerek is, amiket fecskendőből kell a szájába nyomni, na arra még nem találtam más megoldást, mint amit a doki mondott és így is mindenhol folyik minden. Annyi a lényeg, hogy nem szemből kell belenyomni a szájába, hanem oldalról, így nem fogja letüdőzni az egészet. Nálunk ez két emberes meló, Bálint lefogja és ordít vele hogy nyugodjon már meg (ő meg mégis hogy nyugodna meg ha épp lefogják :D), én meg ordítok a kutyával hogy ne rángassa a fejét és próbálok beletalálni a szájába. :D Jó showműsor az ilyen, szerencsére eddig összesen kétszer kellett így beadni neki gyógyszert, egyszer mikor megfázott és ACC-t kapott, a másik alkalommal meg valami gyomorvédő trutyit mikor végighányta szegény az éjszakát. 

Panda és az infúzió még februárban (bocsi, mobilos kép). Ilyet azért itthon nem kötnék be. :)

Sajnos voltak már olyan alkalmak, mikor annyiszor köpte ki a gyógyszert, hogy tudta hogy a kajában az van, ilyenkor nem volt más megoldás, le kellett nyomni a torkán. Ez is két emberes meló, szerencsére csak kétszer kellett csinálni és nem is szeretném többször. Pandának rövid a feje így hüvelykujjal meg tudtam oldani, de nem tudom egy nagy szájú kutyával mit csinálnak ilyenkor az emberek. 

Remélem tudtam segíteni annak aki még ezzel szokott szenvedni, és azt is hogy a szokásos féreghajtó-beadáson kívül nem lesz erre a módszerre sosem szükségetek! :)

3 megjegyzés:

  1. Nem tudom, kutyáknál működik-e, de mi lovaknak porítva szoktuk beadni, lekvárba keverve. Bepuszilják két pillanat alatt:)

    VálaszTörlés
  2. mi is májkrémbe rejtjük a tablettát - ami szerencsére mindig cask a szokásos féreghajtó. :) ez az egy amit imád, és nem finnyáskodik. bár a múltkor nutellában kapta, és nem gyanakodott :DD az is elég ragacsos volt és egyből lenyelte.

    VálaszTörlés