2012. augusztus 18., szombat

Hajfeltűzés pálcikával

Évek óta irigykedve nézem azokat a nőket, akiknek olyan kontyuk van, hogy pálcika van benne. Sokáig azt hittem a pálcika csak dekorációs kellék, de aztán felvilágosítottak hogy az maga az eszköz amivel készítik a frizurát. Ezután még jobban tiszteltem ezeket a nőket, azt gondoltam nagyon bonyolult lehet ezt kivitelezni. Most már egy ideje nem láttam senkit hasonló frizurával, így már majdnem el is felejtkeztem arról hogy létezik. Aztán belefutottam egy képes tutorialba, és ma addig nem nyugodtam amíg fent nem maradt a fejem tetején a hajam. Jelentem második próbálkozásra egész szuper lett, kis gyakorlás és mestere leszek azt hiszem! :)

Második próbálkozáshoz képest határozottan jó! :)

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Sajna kis tincsek itt-ott kilógnak, lépcsőzetesre van vágva a hajam így ezekkel nem tudok nagyon mit kezdeni. Viszont nagyon tetszik a végeredmény, még úgy is hogy nem hasonlít túlzottan a képen láthatóra. 

(nagyobb mérethez katt ide)

Ahogy én csináltam: Nagyon magasan (jóval magasabban mint ahol amúgy copfba kötném a hajam) összegyűjtöttem a bal kezemben a hajamat, majd a jobbal felülről ráraktam a pálcikát és a copfot ahogy a képen is látszik áthajtottam felette. Innen próbáltam a képen látható mozdulatokat utánozni, de valamiért nekem nem ilyenre jött ki. Én azt csináltam, hogy a pálcikát a jobb kezemmel elkezdtem tekerni az óramutató járásával megegyezően, közben a bal kezemmel egyengettem el az egyre jobban fogyó copfot. Mikor már úgy éreztem hogy majdnem elfogyott a kilógó rész megálltam, kicsit visszább húztam a pálcikát (de nem szabad nagyon mert akkor szétesik az egész konty) és abban az irányban amerre egyébként is állt a pálcika beleszúrtam a hajam alsóbb rétegei közé, hogy tartson. 

Így elmondva kicsit macerának tűnik, de ha kipróbáljátok akkor meglátjátok, nem bonyolult egyáltalán. Ha nincs otthon kínai pálcikátok akkor egy hosszabb ceruzával is ugyanígy meg lehet csinálni. 

Hogy tetszik a végeredmény? Ti próbáltátok már így feltűzni a hajatokat?

1 megjegyzés:

  1. Én tollal szoktam ezt, amikor annyira belemerülök a tanulásba, hogy még hajgumiért se akarok elmenni. :) Nagyon jó megoldás :)

    VálaszTörlés