2013. február 21., csütörtök

Szuper kezdeményezés az Intimissiminél

Tegnap olvastam a hírt, hogy az Intimissimi nagyon szimpatikus akciót hirdetett február 19. és július 31. között. Bármilyen márkájú régi fehérneműnket becserélik egy náluk levásárolható kuponra, amit az ország összes boltjában felhasználhatunk. Egyszerre több, már nem hordott fehérneműt is vihetünk, a következő értékben kapunk érte ajándékkártyát:


A melltartók mellett bugyikat és pólókat is beváltanak. Én nagyon örülök ennek az akciónak, évek óta halmozok olyan melltartókat, amik már nem jók, mert kijött belőle a merevítés, vagy kinyúlt, stb, de szívem sosem volt őket kidobni, foglalják a helyet a fiókomban. 

Viszont ennek most vége, kegyetlenül kirakok mindent ami már nem jó és nem kényelmes, jöhetnek helyettük az újak. :) Egy vásárlás alkalmával majd több kupont is be tudunk váltani, csak nem haladhatják meg a vásárlás 20%-át. Eddig is gondoltam hogy innen fogom beszerezni az esküvői fehérneműimet, most már szinte teljesen biztos lett. 

Ti élni fogtok ezzel a lehetőséggel?

5 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszik ez a kezdeményezés, szuper ötlet. :) De milyen áron lehet az Intimissiben fehérneműt kapni? Úgy értem, mennyire vannak "elszállva az árak"??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legutóbb mikor arra jártam 5-6 ezer Ft körül kezdődtek a melltartók. Nem a legolcsóbbak sajnos.

      Törlés
    2. és csak a teljes árú árukészletre lehet beváltani :(

      Törlés
    3. Én is így sejtettem az árakat, de Neked pl lagzira teljesen szuper. :) Meg ha 20% lehet az össz kedvezmény, az azért jó minőségű holmiért nem vészes. :)

      Törlés
  2. Ez remek ötlet, legközelebb, ha arra járok összeszedem az ilyesmit itthon, bár én pont nyáron tartottam egy selejtezést.

    VálaszTörlés