2011. szeptember 1., csütörtök

Dolce latte fahéjas szappan - vélemény

Elsőként a Dolce latte szappanok közül a fahéjasat kezdtem el használni. Már két hete minden nap ezzel tusolok, úgy érzem eleget használtam ahhoz, hogy véleményt tudjak róla alkotni. :)

Az első dolog ami miatt megszerettem, az az illata. Írtam már, hogy nincs túl erős és ebből adódóan mű illata a szappanoknak, de mégis kellemes illat van az egész fürdőben tőle. A fahéjolaj miatt nem almáspitére emlékeztet, hanem fahéjas rágógumira! :) Amerikában sokat ettem ilyet mikor kint voltunk, abszolút jó emlékeket idéz bennem. Volt, hogy egy nap háromszor is becsábított az illata a zuhanyzóba. :D Bár nem bőrradírozás a fő funkciója, az őrölt fahéj miatt én ilyen hatást is tapasztaltam nála.
Nyáron ebben a melegben nagyon nincs kedvem testápolózni, mert úgy érzem mintha fóliával tekertek volna be. Sajna viszont elég száraz a bőröm, így mégis meg kellett vele szenvednem, ha nem is minden nap de hetente kétszer-háromszor biztos. Már két kete használom, és egyszer éreztem tusolás után azt a húzódást, amikor testápolóra van szükségem. Biztos közrejátszott az olajokon és a kecsketejen kívül az is, hogy picit radírozott, de sokkal kevésbé voltam pikkelyes (ez most csúnyán hangzik mert nem voltam gyíkszerű, de sokszor ha közelről megnéztem a bőröm olyansmi volt, na) a nagyon száraz területeken.

Nem tudom van-e, aki máshogy használja a szappanokat, én úgy szoktam hogy kis vízzel benedvesítem, majd a szappant a kezemben fogva végigdörzsölöm vele magam. Jól és krémesen habzik. Miután lemostam a szokásos szappanhasználat utáni "tapadós bőr" érzésem van tőle, de egyáltalán nem szárít.

Nagyon megszerettem, és igazából szurkolok hogy elfogyjon, mert nem akarok addig megkezdeni egy másikat amíg ez el nem fogy, nem akarom hogy szappaninvázió legyen a zuhanyzónkban. :D

(A képet Vera - a szappan készítője - facebookoldaláról mentettem.)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon rég nem használtam már szappant, de nem olyan rég kezdtem el gondolkodni, hogy ki kéne próbálni! :)

    VálaszTörlés