2011. szeptember 25., vasárnap

Szépségápolás - a konyhából

Már régóta pörög az agyam ezen a bejegyzésen, úgy döntöttem, hogy két részre szedem a konyhában található - de főzésen kívül is másra felhasználható dolgokat. Most az első bejegyzésben olyan ételeket/italokat szedtem össze (a teljesség igénye nélkül), amik a konyhámban megtalálhatóak voltak, de szépségápolásban is felhasználhatjuk őket. A lista nyilván nem teljes, nemes egyszerűséggel kimentem egy tollal és egy papírral a konyhába, és összeírtam azt ami itthon volt és és nem csak főzéshez használom/használnám.

Citromlé
Zsírosodásra hajlamos hajra is jó, és szőkére kicsi világosításra. Régen, mikor még túl fiatal voltam ahhoz, hogy fessem a hajam néha átlocsolgattam hajmosás után egy kis citromlével, majd kiöblítettem, és valamennyit világosodott tőle.
Körömlakktól besárgult körömre is jó. Erre a célra az ecet is megfelel, mert igazából csak a savasság az amire itt szükség van, de én a citromlevet jobban szeretem, az ecet szaga nagyon sokáig megmarad az ember bőrén. :/ Mostanában ilyen problémám nem volt, mindig használok alapozólakkot, de korábban sötét lakk esetében előfordult, ilyenkor egy kis tálba öntöttem ki citromlevet és pár percre beleáztattam a körmeimet - friss sebnél necces.

Kávézacc
Őszintén megmondom, én inkább lefolyótisztításra használom, de radírnak is tökéletesen szuperál. Önmagában is működik simán kézbe véve és átdörzsölve vele az arcot/testet, de ha valaki akar hozzákeverhet olívaolajat, mézet. Minimális koffeintartalom is marad azért benne még a kávékészítés után is, ő meg ugye híres a bőrfeszesítő hatásáról, szóval ártani biztos nem fogunk vele.

Sör
A sörben B-vitamin van, ami jó a hajnak is. :) Hajmosás után ugyanúgy mint a citromlé esetében lehet vele öblíteni, majd lemosni, hogy azért ne tapadjanak az emberre a masszív alkoholisták. :) Ezt is kipróbáltam már, szép fényes lett tőle a hajam.
(kép: innen)

Élesztő
Nagymamám mondogatta mindig, hogy az élesztő mennyire egészséges, és amikor kelt tésztát csinált mindig adott a számba egy kis darabot belőle. Fura íze van, de már csak a nosztalgia miatt is csippentek belőle kicsit, mikor használom. :) Belülről is egészséges, de maszkként használva is jó. Egy kis tejjel krémesre keverve kell felvinni az arcra, majd hagyni hogy megszáradjon, és vízzel ledörzsölni. Tele van ez is B-vitaminnal. Fincsi puha lesz utána az ember bőre.

Tojássárgája
Hajra is, arcra is jó pakolás. Lehet használni magában is, vagy olívaolajjal kikeverve.

Szódabikarbóna
Fogfehérítéshez használták régen, bár hosszú távon nem tesz jót a zománcnak. Azért egyszer-egyszer beleférhet, ha az ember lánya mondjuk fontos randira készül, de azért nem jó folyamatosan ezt használni.

Zselatin
Kis tejjel kikeverve majd mikróban picit felmelegítve a legjobb pórustisztító tapaszt lehet belőle csinálni. Youtube-on láttam egy lánynál még hónapokkal ezelőtt, sajna már nem tudom ki volt az. Egy evőkanál zselatin kell hozzá és nagyjából fél evőkanál tej. Mikróban kicsit meg kell melegíteni, majd melegen felvinni az orra/állra, ahol sok miteszere van az embernek. Kb 15 perc alatt megszárad, és szuperül le lehet húzni. Én egy régi ecsettel viszem fel, meleg vízzel jól kijön belőle a cucc.

Zabpehely
Nagyon sok videót lehet találni youtube-on ahol a zabpelyhet magasztalják az egekbe. Kis vízzel összekeverve arcradírként funkcionál, de egy kád vízbe téve 1-2 marékkal a belőle kioldódó zabtej is állítólag csodákra képes. Még nem próbáltam ki, de annyiszor eszembe jut, lehet legközelebb veszek és meglátom tényleg annyira jó-e. :)

Olíva olaj
Szinte végtelen lehetőséget rejt magában, bármivel keverve jó maszkként is, de önmagában is jobb, mint a babaolaj. Egy dologra kell ilyenkor figyelni: olyan pizsit kell felvenni, amit nem sajnálunk, mert az olaj szépen megfogja a textilt, amivel érintkezik.

Napraforgóolaj
Az olívaolajhoz hasonlóan ez is jó hidratáló. Mikor még anyuékkal laktam és sima retro gyantát használtunk napraforgóolajjal szedtük le a lábamról a maradék gyantadarabkákat. Nem csak könnyebben lejöttek így, hanem meg is nyugtatta a bőrömet.

Méz
Multifunkcionális ugyanúgy, mint az olíva. Bármihez keverhetünk belőle. Ha már kicukrosodott akkor önmagában is tök jó bőrradír, ajakra is jó, utána le is lehet nyalogatni. :) Ha csak folyós méz van otthon akkor kristálycukrot hozzákeverve ugyanaz a hatás érhető el.

Így elsőre ezek jutottak eszembe, mint írtam a lista messze nem teljes. A fenti dolgokat egyébként kombinálni is lehet, tojássárgát élesztővel vagy olívaolajjal, kávézaccot mézzel, szerintem a végtelenségig lehetne sorolni. :)

Ti milyen házi kotyvasztású dolgokat használtok/ismertek?

2 megjegyzés:

  1. Hú hát én az élesztőt tuti nem tudnám megenni :D
    Az az igazság, hogy viszonylag sok ilyet ismerek, de használni nem használtam még semmit. Nem is tudom miért...

    VálaszTörlés
  2. jó kis összefoglaló :) de sajna én is úgy vagyok,ahogy Évi,olvasom-olvasom és tetszik nagyon,de a megvalósításig már nem jutok el :(

    VálaszTörlés