2011. január 8., szombat

"Stylish" Blogger Award

Bár nem beauty blogot írok, Timitől megkaptam ezt a díjat, itt is köszönöm. :)
Annyi a díj mellé a "használati utasítás", hogy hét érdekességet kell magamról leírnom. Mivel ide a gondolataimat írom le, igazából rólam alapból többet lehet megtudni, mint a beauty bloggerekről, azért összeszedek hetet, ami esetleg érdekes lehet (bár akik ismernek bizonyára majdnem mindet tudják már rólam).

1. Imádom a patkányokat. Most már a második lakik velünk, Picúrnak hívják, februárban lesz egy éves. Hihetetlen okos állatok, barátságosak, édesek, és partnerként tekintenek a gazdájukra.
2. Kb. 2 évig nagyon komolyan WoWoztam. Akkor kezdtem, mikor passzív félévre mentem az előző karról ahol tanultam (SOTE Gyógyszerésztudományi kar), és kb. 2010 nyaráig nagyon komolyan raideltem, guild officer voltam. :) Most újra elkezdtem játszogatni, de nem tervezem a régi totál komoly verziót. Suli mellett nem szeretném, akkor munka mellett belefért. Egyébként nagy tévedés az, hogy semmire nem jó a játék és elveszi az ember életét, azét veszi el aki azt akarja. Én rengeteg barátot szereztem itt, többükkel már élőben is találkoztam (mindannyian külföldiek), és nagyon megszerettem sok embert.
3. 17 évesen jöttem össze a barátommal, most már több, mint 6 éve együtt vagyunk, és már 3 éve együtt élünk.
4. Sosem voltam lázadó tinédzser, nem jártam el bulizni, valahogy ez a dolog sosem vonzott. Igazából egyáltalán nem voltam tipikus tinédzser, nem voltak szüleimmel sem konfliktusaim, még pattanásos sem voltam.:D
5. 8 éves korom óta fuvolázom, 6 éven keresztül tagja voltam a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekarnak, imádtam csinálni, rengeteget turnéztunk külföldön is.
6. Nagyon kényes vagyok a lakásomra, az én házam az én váram dolog abszolút rám illik, legszívesebben akadálypályát építenék amin csak mi tudunk átjutni :) Utálom mikor házaló "váltson telefontársaságot mert ez olcsóbb mint az öné" emberek bekopognak és rám akarják tukmálni a szarjukat. Az én lakásomban ne hazudjon a képembe senki, máshol sem de itt főleg nem. Ebből adódóan akit meghívunk az tényleg fontos nekem. ^^
7. Nem tudok ránézni menhelyes állatok képeire sírás nélkül. Egyszer voltunk szüleimmel a Noé Állatotthonban kutyát sétáltatni meg vinni adományokat, és végigbőgtem azt a 3 órát amit ott töltöttünk. Legszívesebben mindenkit hazahoztam volna, főleg azt a Daisy nevű kis francia bulldogot akit szinte a kocsinkból kellett kirakni mert jönni akart velünk. :'( Nem tudom és nem is akarom megérteni azokat az embereket akik kirakják az állataikat otthonról.

Én konkrétan jelölni nem fogok senkit, szerintem azok java része akiket említek már megkapták a díjat, vagy írnak róla postot vagy nem, én csak ideteszek egy listát azokról a blogokról, amiket szívesen olvasok:

http://charmmymaggie.blogspot.com/

http://livinpretty.blogspot.com/
http://puderfelho.blogspot.com/
http://www.pannahopemakeup.blogspot.com/
http://www.crystalmakeupstudio.com/
http://dorkasminkel.blogspot.com/
http://lovetheheels.blogspot.com/
http://www.urban-eve.hu/ (ő a nővérem ^^)
http://babusbeauty.blogspot.com/

7 megjegyzés:

  1. A 6. es 7. pontot kiveve tudtam ezeket Rolad, pedig csak neten ismerlek:) amugy a 7. ponttal egyetertek, en se tudom megerteni, akik kiteszik az allatukat.. Mondjuk lehet, hogy nem tudja eltartani az allattot, nem telik kajara, tisztantartasra, stb, de akkor legalabb venne a faradtsagot es keresne neki masik gazdat :/ bar a menhelyre adas talan annal jobb, mintha az utcara tenne ki, mert ott van esely arra, hpgy uj gazdat talaljanak az allatnak..

    VálaszTörlés
  2. Imadom novered blogat, azota is azt bujom! De jo, hogy dijatt kapott, igy megismerhettem!;)

    VálaszTörlés
  3. Hihi örülök, hogy tetszik :) Ő már vén róka a blogolásban, nagyon szeretem én is olvasgatni :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, hogy linkeltél, Timi Neked meg köszi, hogy tetszik! :D

    Most én is visszaolvasok és jól megtudok mindent, bár ez a 7 titok nem volt újdonság. :]

    VálaszTörlés
  5. @Via wow, te írod az urban:eve-t? :) Na, egyik kedvenc helyem, mostmár tudom kié :).

    @Bogca Köszi szépen, hogy felírtál engem is.
    2.: nekem a WOW kimaradt az életemből, viszont a többi játékkal évekig játszottam. Bátyám van, hála néki mentek a LAN partyk hajnalig. Mára már nincs időm játszani, de nem is hiányik :(

    VálaszTörlés
  6. sunbeam: aha, itt minden van (még nagy fotó is! :D): http://www.urban-eve.hu/rolam/

    A stylish bloggerség családi vonás mifelénk. :P

    VálaszTörlés
  7. valamiért teljesen biztos voltam, hogy "ilyen körökben" egy WoWossal sem fogok összefutni,kettes pontban hasonlítunk :) illetve hetesben is, de megedződtem annyira , hogy már csak néha bőgöm el magam noéban és már megtanulták, hogy amint kimondják a varázslatos "jaj, ne sírj" mondatot egyszerűen kész vége.. ha addig csak éppen könnyeztem biztosan hatalmas bőgésben török ki

    VálaszTörlés