Pár napja a konyháról írtam hasonló szösszenetet, most a fürdőszoba van soron.
Ami sokaknak feltűnhet, hogy eléggé kicsi a fürdőnk és nincs benne kád. A felújítás előtt kádas volt, és akkor látszódott, hogy mennyire nincs úgy hely. Alapból nem vagyunk nagy kádban ülősek (legalábbis én semmiképpen), viszont én annál jobban szeretek állni a folyó forró víz alatt. Nem mondom, hogy egyáltalán nem hiányzik egy kád, hogy beleüljek egy nagyon fárasztó nap után, de az esetek 99%-ában tökéletesen elvagyok így. (Arról nem is beszélve, hogy kádban zuhanyozni nagyon fröcskölős vállalkozás - persze vannak oda is függönyök, üvegfalak de az meg nem tetszik. :/)
Takarítás során két dolog van, amikre jobban kell figyelnem, az egyik a vízkő, a másik pedig a penész. Ablaka nincs a fürdőnknek, elszívó sincs, szellőzőnyílások persze vannak. A penész nem is a falon meg a plafonon okoz gondot szerencsére, ez a szellőzés bőven elég (az ajtót sem csukjuk soha be, mindig nyitva van - kivéve persze ha valaki igénybe veszi a hely adta lehetőségeket :D). A zuhanykabin szigetelése kicsit megöregedett, és a víz valahogyan kijut. Szerencsére nem a tálca alá, hanem a kabin mellé, ahonnan fel tudom törölni, de azért egy kicsit penészedik a dolog.
Erre a problémára nemrég vettem Cillit banget, ami kifejezetten penészre való. Eddig egyszer próbáltam, nem tökéletesen, de sokat eltüntetett, remélhetőleg ezzel ez a probléma meg fog oldódni. :)
A másik fürdőben található jelenség a vízkő. A zuhanykabin "fala" funkciójából adódóan eléggé vízköves. Az ecet és az előző postomban írt Frosch ezen már egyáltalán nem segít. A vízkőre való Cillit bang működőképesnek bizonyul, de tökéletesnek ezt se mondanám. Sokat segít rajta, ha nem csak ráfújom az üvegre, hanem egy kefével át is dörzsölöm, de ez csak úgy megoldható, ha beállok a zuhanyzóba, ott meg gyönyörűen koncentrálódik a vegyszerszag, ami sem nem egészséges, sem nem jó érzés szagolni, úgyhogy fújogatom néha, de nem viszem túlzásba. Szerintem nem fog senki megkövezni azért, mert a zuhanyzóm fala vízköves. Ez van. :) (Azért annak örülök, hogy amikor válogattunk a Praktikerben a kabinok között, Bálint lebeszélt a sima átlátszó üvegűről, - nekem mai napig nagyon tetszik, de sajnos nagyon nem praktikus - azon sokkal jobban látszódna a probléma, így csak közelről.)
A többi részét a fürdőnek nem bonyolítom túl. Domestost szoktam többnyire használni, arról nem csináltam képet. :D Ha csak gyorsan akarok letörölni valamit, akkor a már említett ecetes tisztítószert spriccelem az adott helyre, és nedves ronggyal letörlöm utána. A WC-t kívülről domestosos ronggyal törlöm le, belülre WC-tisztító szert szoktam használni. Ez eléggé random, hogy éppen milyet, nincs bevált amit mindig megveszek. A képen épp egy aldis van, használtam már Domestost is, az talán azért tetszett jobban, mert sűrűbb volt sokkal a szer, emiatt tovább ott maradt ahova nyomtam, onnan jobban leszedte amit kellett. Nekünk "csobbanós" WC-nk van (fogalmam sincs mi a hivatalos neve :D), de szerintem "tálcásnál" is ugyanúgy jó a dm sajátmárkás WC-tisztító tablettája. Ez egy kis kerek tabletta, amit bele kell ejteni a vízbe, akár egy egész éjszakára is ott lehet hagyni, és a vízben feloldódva leszedi a kézzel elérhetetlen helyekről is a koszt, vízkövet.
A tárolásról egy pár szó:
A legtöbb fürdőszobai dolgot ezen a polcon tartom. A felső polcon a törölközők vannak. Még évekkel ezelőtt láttam azt hiszem Anthea Turnernél, hogy így "hajtotta" a törölközőket, és nagyon megtetszett.
A csíkos papírdobozban vannak a hajbizgentyűk, tehát hajszárító, hajvasaló hajgöndörítő (ami nálam nem működik, másfél óráig szarakodom vele és fél óra után kirúgja magát, bármit teszek rá/vele).
Egyel lejjebb vannak többnyire a felhasználásra váró dolgok testápolás kategóriában, a nagy kosárkában tusfürdők, szappanok, fogkrém, ilyesmi, a kisebbikben arckrém, sminklemosó. Ott vannak még szintén tele lévő légfrissítők, meg a háttérben kiskutyasampon (patkánysampon nincs és ha valamibe belefeküdne a hülyéje, akkor ezzel lehet megmosdatni - többemberes meló egyébként, inkább hosszan törölgetem ha valamivel összekeni magát :D). A többi értelemszerű. :D
Alatta tisztítószerek, bontatlan mosószappan és mosószer. Ott látszik az a lefolyótisztító, ami a közös képen is volt, azt nagyon szeretem. NaOH pasztillák vannak benne, emiatt nem szabad csupasz kézzel fogdosni, mert a nátrium-hidroxid erősen higroszkópos anyag, a kézen levő nedvességet is magába képes szippantani, amitől aztán nátronlúg lesz belőle, ami szépen kimar mindent ami hozzáér. (Ha láttátok a Harcosok klubját, ott ezt tette rá Brad Pitt Edward Norton kezére. Tényleg ilyen lenne ha megcsinálnátok.) Viszont emiatt tökéletes duguláselhárító. Bele kell szórni egy kicsit a lefolyóba, ráengedni hideg (!!! forró/meleg vízzel sokkal gyorsabb az oldódása, ami robbanásszerű is lehet, és a fröcsögő nátronlúg az előbb leírt okok miatt nem túl kívánatos) vizet, és eltűnni onnan. Erős ammóniaszag mellett dolgozik, mert ahogy oldja a lefolyóban lévő hajat, szöszt, koszt, ammónia fejlődik, ami szintén nem egészséges, úgyhogy leöblítéskor sem a lefolyó felett kell gyakorolni a mélylégzést. Abban a kis fonott izében szintén bontatlan dolgok vannak, ebben asszem éppen kis fogkrémek. :D
A legalsó polcon tartom a használatban lévő mosó- és tisztítószereket. A mosásról és a használt termékekről írok majd egy külön postot Timi kérésére, úgyhogy ezt nem részletezem.
Csináltam képet arról a polcról is, ahol a sminkjeimet tartom, tudom hogy azok közül akik olvasnak többen is írnak/olvasnak beauty témájú blogokat, gondoltam érdekel titeket. Tudom, hogy fürdőben nem a legpraktikusabb tárolni a sminkcuccokat a páratartalom miatt, de egyrészt nincs nekik máshol hely, másrészt a sok szellőzés miatt itt szinte sosincs olyan vészes páratartalom. (Azt ne kérdezzétek mi lesz, ha több cuccom lesz, már így is rátettem a papírdobozra a 88-as palettámat. Majd akkor kitalálok valamit nekik. :D)
Ezt a képet igazából a kis kenguru miatt csináltam. Ő egy körömkefe. :D Szinte soha nem használok körömkefét, de amikor megláttam a Douglasban muszáj volt megvennem, annyira édes.
Elég hosszú lett ez a post, de remélem érdekesnek találtátok. :) (Azt azért megjegyzem, hogy nincs mindig ilyen csillivilli tisztaság nálunk, természetesen takarítok a képek készítése előtt, senki ne gondolja hogy én sosem vagyok lusta, meg kupis, meg ilyesmi. :D)
Nagyon komfortos fürdőtök van! Nagyon tetszik és az is, hogy írsz arról, hogyan takarítasz. A penész az nálunk is probléma, ajj de gyűlölöm. A türcsi összehajtása is nagyon ötletes! :)
VálaszTörlésNekem semmi sminkes cuccom nincs a fürdőben, mindig a szobámban sminkelek. Mondhatni utálok fürdőben elkészülni :/
Nekem tetszett, sok hasznos dolgot megtudtam:) amúgy Temptalia is a fürdő-wc-Ben tárolja a smink cuccait:D a mosos postta kiváncsi vagyok, mikor lesz? És észrevettem, h a wc papírok a wc tetején sorakoznak, nekünk van ilyen kis fém rudunk erre a célra, sztem tok praktikus és jól is mutat:) a torcsiket én is így hajtom, sokkal jobban mutat, meg helytakarekosabb :)
VálaszTörlésitt is csak zuhanyzó van ahol én lakom, és őszintén szólva nekem hatalmas nagy szívfájdalmam, hogy nincs fürdőkád... mérföldekkel jobban szeretek elmerülni egy kád forró vízben, mint állni a zuhanyzó alatt. meg a fürdőkádat annyi mindennel fel lehet turbózni... habfürdő, mindenféle sók, olajak... na mindegy, a lényeg, hogy engem ez nagyon szíven ütött anno, és még sokszor most is :P főleg így vizsgaidőszakban.
VálaszTörlésén is olyan szemfestéklemosót használok, mint Te;) sajnos jó hamar elhasználtam... itt kint meg nem találok balea termékeket :/
Timi, tesóméknak is van olyan tartója, és tényleg praktikusnak tűnik de én nem szeretem ha a földön vannak dolgok. :$ :D Tudom hogy nem koszos, főleg h én takarítok, de valahogy nekem az annyira nem tetszik :D
VálaszTörlésTemptaliának mekkora fürdője van hogy az a sok gönce elfér ott? :DD
de az neki hasznalaton kivuli furdoszoba, elmondja a videoban :) am ugy szeretem az ilyen postokat irj meg sokat :D
VálaszTörlésSzerintem tök jók így a vécépapírok és nagyon szép a fa tartótok - megy a többi fa polchoz. :) A miénk azért olyan álló, mert nincs a falon tartó, és örököltük az előző tulajtól. Igazából annyira pici a klotyó, hogy ha a falra még fel lenne fúrva valami, vesénvágna mindenkit, aki beállna (vagy annyira hátul lenne, hogy ki kéne tekeredni ahhoz, hogy le lehessen szakítani egyet). Úgyhogy elfogadtam, hogy ilyen, cserébe a WC-kefén kívül nincs más a földön (se domestos, se spray-s illatosító, se újságok: ezekkel ki lehet kergetni a világból, főleg ha fröcsekesek - ilyenkor mindig azt mantrázom magamban idegen WC-ben, hogy csak a víz fröccsent rájuk, és nem akarom tudni, hogy igazam van-e).
VálaszTörlésJaja persze nálatok az sokkal praktikusabb így :)
VálaszTörlésA fröcsekes cuccoktól én is ki vagyok akadva :/
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésPróbáld ki a Salvo penészölőt :) csak ráfújod a penészre és eltünteti,nekünk bevált,csak utána egy jó dbig kell szellőztetni.
VálaszTörlésÉn úgy gondoltam a tartot, h nálunk azon vannak azok a papírok amiket meg nem kezdtünk meg, falon levon van a megkezdett. Az újságok, tisztitoszerek meg a többi wc papír meg a wc feletti polcokon (nálunk külön van a wc) amúgy én el se tudnám képzelni, h ne legyen kadam, a mostani lakásban jó nagy sarokkad és tusolo is van, de én jobb szeretek fürdeni:) viszont attól kivagyok, ha kádban kell zuhanyozni, át szoktam menni a zuhanyzoba :D
VálaszTörlésTemptalia videóját meg hang nélkül kellett néznem, de így mar érthető, h miért ott tartja a sminkjeit, csodálkoztam is :D
Köszi utánanézek! Van valami speciális lelőhelye, vagy drogériákban is kapható?
VálaszTörlésNálatok meg az alapterület kicsi, kár lenne egy ilyen bigyóval még azt is foglalni, szerintem folyton belerúgnátok! :D
VálaszTörlésAnnyira dög irigy vagyok a fényképezőgépetekre, én is akarok ablaktalan fürdőszobát (& konyhát!) szépen fotózni! Na majd megrendelem az univerzumtól az új fényképezőgépemet. Tuti módszer. :D
http://www.youtube.com/watch?v=sarJtKM-Ku4
Ja, én is a fürdőszobában sminkelősök táborát erősítem, mert szemüveg nélkül nem látom, hogy mit pacsmagolok magamra. Ha már úgy is közel kell hajolnom, jó az a fürdőszobában is. :) Majd egyszer lesz rugós tükröm meg igazi öltözködőasztalom, azt is rendelek az univerzumtól.(Sminkcuccok közül a gyakoriak - 1-2 paletta, spirál, gyakran használt szájfény+rúzs, pirosító, szemceruzák - vannak a fürdőben egy kisszekrényben, persze szellőztetek & párátlanítok, a ritkábban használtak a hálóban vannak szép tárolóban.)
A konyhában azért van ablak az ajtó felett :) Nagyon meglepett a gép hogy ilyen szép képeket csinál, ezer éves kis olcsó izé :D
VálaszTörlésSzerintem nincs különösebben speckó lelőhely,apum vagy a Tescoból/Pennyből hozta,mert általában oda jár, ha vásárol.
VálaszTörlésNálunk csak kád van,de nem sarokkád.Én nem szeretem egyébként,zuhanyozni sokkal jobb.a wc-nk meg a fürdőből nyílik,szóval vettünk zuhanyfüggönyt,brr a hideg is kiráz tőle ha hozzáérek
na direkt megnéztem hogy pontosan mi is a neve:
VálaszTörlésUltra Szavo penész elleni szer
Nekünk amúgy úgy van, hogy két fürdőszoba van, a nagyban van a mosógép, szekrény a törcsiknek, kád, wc, bide.. ezt használjuk mi Robikával, mert én kádas vagyok, és nyilván ő sem zuhanyzik.:)) Plusz itt van jó méretű szekrény a testépolási dolgoknak. Meg a vendégeket is ide szoktuk irányítani.:)
VálaszTörlésÉs van egy kicsi fürdőszoba, ami a hálóból nyílik, ez a zuhanyzós, és ezt Zsolti használja főleg, ő csak zuhanyzik. Viszont nekünk teljesen tiszta üvegű zuhanyfülkénk van, és max hetente rendesen vízkőtleníteni kell, különben gázul néz ki, az érdes vagy milyen praktikusabb. Viszont ez olyan szép.:$ Szóval én vízkőtlenítek szorgalmasan.:D
Én amúgy a sminkeket nem a fürdőben tartom ugye, meg a Lush cuccokat, szappanokat sem, mindig csak azt viszem be amit épp használni szeretnék, a fürdőgolyóknak sem tesz jót a pára. Persze nekem van hova tennem, de amúgy a hálóban tárolnám ezeket szerintem.
Bogca: A magam ablaktalan konyhájára gondoltam, ahol szépeket akarok fotózni. :)
VálaszTörlésAndi: Lush nekem is szekrényben van, meg minden olyan cucc, ami nincs állandóan használva. Egy flakon tusfürdőn kívül senki másnak nincs helye a kád szélén. Még a sampon és a balzsam is a tükör melletti szekrényben van az arclemosók mellett. :)