2012. szeptember 20., csütörtök

Tematikus esküvők II. - Ősz


Sok emberben berögzült, hogy az esküvői időszak májustól augusztus végéig tart. Szerintem ezen kívül is csodaszép esküvőket lehet összehozni, minden évszaknak megvannak a pozitívumai (és természetesen a negatívumai is). A miénk mondjuk pont nyáron lesz, de ez inkább azért van, mert akkor érünk igazán rá, vizsgaidőszak kellős közepén decemberben elképesztően körülményes lenne megtartani egy esküvőt. 

Na de most már ősz, elvégre az van most, és az is a mostani téma. :) Az őszt én szeretem, bár nem egy népszerű évszak. Biztosan számít hogy októberben van a születésnapom, emiatt (főleg gyerekkoromban) mindig különösen izgalmas volt hogy elkezdtek hullani a falevelek, hiszen akkor megint hamarosan tortát és ajándékokat kapok. :) Nagyon szeretem az ilyenkor jellemző színeket, hangulatokat, az eső illatát, igazából a megázáson kívül mindent. 


Az őszi esküvő azért trükkös kicsit, mert sajnos manapság már nem nagyon létezik az a régi tipikus ősz, ami még a gyerekkoromra volt jellemző. Lásd a mostani időjárást, egyik nap még 25 °C van és süt a nap, másnap pedig már 10 °C és kabátban is majdhogynem fázunk. Emiatt a szabadtéri esküvő már nagyon rizikós szerintem, hiszen nem lehet tudni előre hogy milyen lesz az idő. Ettől függetlenül ha szeretik az égiek a párt akkor biztosan gyönyörű lehet vöröslő falevelek alatt kimondani az igent. :)


A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Az őszi esküvő szépségét először még évekkel ezelőtt a Szex és New Yorkban láttam meg, mikor Miranda és Steve összeházasodott. Annyira szép volt a park, Miranda ruhája, de ami a leginkább tetszett: a csokor! Annyira ötletes, hogy virágok helyett falevelekből áll, ha a ruhát nem is de ezt szerintem abszolút át lehet emelni egy igazi esküvőbe is. A falevelek mellett a másik dolog ami az őszről eszembe jut az a tök. Sütőtök, kivájt tök, dísztök, mindegy milyen. A Halloween nálunk nem menő, de a tök attól még jöhet, és nem lesz Amerika majmolása. Szóval ősz: földszínek, levelek, tök és hűvösebb idő, ezek a szavak keringtek a fejemben mikor gyűjtöttem az inspirációkat a bejegyzéshez. 


Manapság itthon is egyre gyakoribb, hogy nem csak közvetlenül a szertartás helyszínét díszítik fel, hanem az oda vezető utat, bejáratot, satöbbi. Random tökökből a bejárathoz vagy az odavezető úthoz kitehetünk egy kis kupacot, rajta akár egy "Isten hozott!", akár egy "Jó, hogy itt vagy!" felirattal. Megadja az alaphangulatot és igazán nem kerül sokba. 


Maradva a tököknél: itt a képen épp a helyszínre vezető út van körberakva tökökkel, de nekem az jutott eszembe, hogy az oltárhoz/anyakönyvvezetőhöz vezető utat (a székek melletti részen a földön) is lehet így dekorálni. Nem mindenkinek nő több tíz tök a kertjében - már ha egyáltalán van kertje az ember lányának -, úgyhogy találtam egy nagyon ötletes és rendkívül olcsó ötletet arra, hogy lehet kamu tököket készíteni.


Nem kell hozzá sok minden: barkácsboltokban kapható flexibilis cső, narancssárga festékszóró, fahéjrudak és raffia. A csőből levágunk egy megfelelő hosszúságú darabot, a két végét egymáshoz rögzítjük majd lefújjuk a festékkel. Száradás után a közepébe dugunk egy rúd fahéjat amire masnit kötöttünk a raffiából és kész is. 


Kisebb dísztökök mehetnek az asztalra is, gyertyatartóként, magában, szerintem mindenhogyan jól mutatnak. Ki én nem vájnám már őket, az nagyon Halloweenes lenne. 


Apropó asztaldísz! Jó közös program lehet a vőlegénnyel az esküvő előtti héten a falevél-gyűjtögetés. Ami nyáron rózsaszirom, az ősszel a falevél. Random az asztal közepére dobálva is nagyon mutatós, de vázába is rendezgethetjük őket, vagy gyertya köré is akár. 

Kattints a képre az elkészítéshez!
Ha valakinek túl kaotikus a szétdobált falevél az csinálhat a lehullott levelekből rózsát. Nem csak asztali dísznek szép szerintem, akár a koszorúslányok csokrai is készülhetnek ebből. Jó közös program előző nap összeülni a család nőtagjaival és hajtogatni.


Ha ősszel lenne az esküvőm én a csokrom színeit is az évszakhoz illően választanám ki. Rozsdabarna, vörös, narancssárga, citromsárga, zöld nem csak külön-külön de együtt is gyönyörűek. 



És ha már itt a hűvös: végre lehet csodaszép hosszú ujjú esküvői ruhákat felvenni anélkül, hogy belesülnénk, és a vőlegény sem fog hőgutát kapni az ing, mellény és zakó alatt.

Képek nélkül még pár ötletet írok így a végére. A menübe is lehet csempészni egy kis őszi hangulatot egy isteni sütőtökkrémlevessel (pirított fenyőmaggal megszórva, nyami). Üdvözlőitalnak pezsgő helyett egy forró rumos tea is jól eshet ha tényleg eléggé hűvös már az idő. A desszertbe mehet fahéj és alma dögivel, akár ilyen illatú gyertyával is gondoskodhatunk a megfelelő hangulatvilágításról. Köszönőajándéknak akkor már a teánál maradva adhatunk mindenkinek - hogy kicsit azért különlegesebb legyen - virágzó teát. Ha kinti szertartást tervezünk érdemes a székekre/padokra pokrócokat tenni (de párnát mindenképpen!), hogy a vendégek ne fázzanak meg/fel amíg ott üldögélnek. Ugyanez érvényes a kinti dohányzó részre is.

Fotózásnál én semmiképp nem hagynám ki a falevéldobálós képeket. Meg a falevélben hempergőseket. Meg a kockás pokrócon piknikezőset. Szeretem az őszt, na. :)

Ti tartanátok ősszel az esküvőtöket? Miért? Miért nem?

7 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy lett a következő esküvős témád! Én mindenképpen őszi esküvőt szeretnék (a vőlegény is hajlik rá :D ) Imádom az ősz színeit, szerintem sokkal szebb dekorációt lehet összehozni, nem mellesleg a borvörös-fehér színösszeállításra gondoltam mindenben (ruhában is), ahhoz pedig főleg passzol az évszak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod a borról és a szőlőről mint témáról és őszi dolgokról teljesen meg is feledkeztem, látszik mennyire vagyok nagy borszakértő. :))
      A borvörös nagyon szép szín, és fehérrel különösen elegáns, jó ízlésed van! :)

      Törlés
  2. Nekünk biztosan szeptemberben lesz, az a kedvenc hónapunk, nincs tikkasztó meleg, de ált. szép idő van ( idén pont nem annyira :D) és hát gyönyörű!
    Ősz <3

    VálaszTörlés
  3. Októberben volt az esküvőnk :) Nagyon-nagyon szép volt. Narancssárga, sárga, natúr színek, natúr anyagok domináltak. Példaként, az előétel sült sütőtök volt, az asztalon az ülésrendet gesztenyékbe állított őszi dekoros névkártyák adták :) És volt sok-sok gyertya (narancs, piros, zöld) mindenféle vegyes natúr nem gyúlékony növénnyel körülvéve. A székmasnik is narancssárgák voltak:) ÉS az abszolút kedvencem: a 3 emeletes esküvői tortánkon tökök és őszi levelek voltak körbe és a tetején egy nagyobb meg egy kisebb tök volt a nászpár :D (arc meg bármiféle ilyesmi nélkül) http://www.czinielcukraszda.hu/index.php?page=cikkek&tid=24 itt a 276-os számú a mienk :) Ja, ízeiben pedig: gesztenye (mint ősz:)), szatmári szilva és az alja trüffel:) ahhh
    I-M-Á-D-O-M az őszt! Az évfordulónk is ősszel van:) így most már 2 is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú nagyon szép volt a tortátok! :))

      Törlés
    2. Köszi! Mi terveztük :)) És isteni finom is volt aaaaaaaaaa :)

      Törlés
  4. Egész kamaszkoromban minden ősszel lagziba mentünk, mert az unokatesóimnak is az tetszett! Egy darabig nem is értettem igazán, hogy miért mondják azt, hogy a május a legszebb hónap az esküvők szempontjából. Viszont egy negatívum az őszi lagzi mellé: akinek iskolás gyereke van, ilyenkor a sok kiadás mellé lehet, hogy megterhelő a családnak még egy lakodalomban is részt venni (persze ez nagyon zárójeles megjegyzés)

    VálaszTörlés