2011. február 16., szerda

Könyvélmény I. - Eve Ensler: A vagina monológok

Az előző postomban már leírtam egy kicsit a háttértörténetét ennek a könyvnek, hogy végülis miért vettem meg. Nagyon tetszett a tanárnő példánya már kívülről is, reméltem hogy én is egy ilyen kiadást találok majd, és igen, ezt vettem meg. :)
(forrás: google)

Engem nagyon el lehet bűvölni a szép kötéssel, kiadással. Ez a tízéves jubileumi kiadás, kemény kötéses, selymes tapintatú borítója van, a felső sáv és a minta pedig csillogó arany. (Itt megjegyezném hogy imádom ezt a rajzot, bele lehet látni amit oda akartak rajzolni, de mégis egy virág. Szerintem csodaszép.)
Húsz percbe telt legalább mire megkaparintottam, az Astorián lévő Alexandrában voltunk, a polcokon sehol nem találtam, megkérdeztem az eladót, a gép szerint volt 11 darab, de sehol nem lelte. Ő is meg mi is kb. 20 percig néztük a kínálatot ahol esetleg lehetett volna, végül a raktárban ez az egy példány volt. Meg akartam mindenképpen venni, de azért úgy kipróbáltam volna hogy ennyi macera után mikor a kezembe adja megmondom, hogy köszi csak érdeklődtem. :D

Olyan sokat nem tudtam a könyvről korábban, tudtam hogy van belőle színdarab is amiben itthon is neves színészek és színésznők játszottak, tudtam hogy női sorsokról van benne szó, nyilván a címéből kideríthető hogy főként a vagina "szemszögéből" mutatja be a dolgokat. Nem egyes szám első személyben, konkrétan meg sem tudom mondani hogyan, de abszolút jó, érdekes.
Mivel ez egy jubileumi kiadás, a könyv elején van egy plusz előszó ami elmeséli mi minden történt azóta hogy az első előadás lement még 1998-ban, hol milyen mozgalmak indultak el és hol milyen reakciót váltott ki ez az egész.
A hátulján ezt olvashatjuk:

"Ez a könyv a női szexualitás összetettségének és titokzatosságának a himnusza. Megrendítő és vidám utazás a végső határig, a legutolsó tiltott területre. A kötetben, amely már az egész világot felforgatta, Eve Ensler valódi nők történeteit gyűjtötte össze intimitásról, kiszolgáltatottságról és a szexualitás felfedezéséről.

Találkozhatunk egy idős asszonnyal, aki az első szexuális élményéről mesél, fiatal lányokkal, akik az első menstruációjukról vallanak, szembesülhetünk a balkán háborúk során megerőszakolt lányok és asszonyok szenvedéseivel vagy a transzszexuálisok mindennapok során megtapasztalt nehézségeivel.

A 10 éves, jubileumi kiadás vadonatúj, eddig sehol nem látott vagy olvasott monológokkal egészült ki, és beszámol az Eve Ensler által útjára indított nőjogi mozgalom, a V-nap eredményeiről is. A szerző szellemes, tabukat nem ismerő remekművében a nők legtitkosabb fantáziáit és legrejtettebb félelmeit fogalmazza meg.

AKI ELOLVASSA, GARANTÁLTAN NEM FOG TÖBBÉ UGYANÚGY GONDOLNI A SZEXRE VAGY A NŐI TESTRE, MINT AZELŐTT."


A könyvből kiderül, hogy maga a szerzőnő (aki több száz nővel készített az évek során interjúkat, ezekből írva a monológokat) is szexuális erőszak áldozata volt még gyermekkorában, és hogy mi minden motiválta a könyv megírásában. Olvasás közben találunk megmosolyogtató, aranyos, szomorú és tragikus dolgokat is, szó van a tradicionális csonkításokról, a szexrabszolgaságról, elolvashatjuk egy arab országban élő nő vallomását.
Érdekes és megdöbbentő adatokat is leír, nem fogok spoilerezni, ha elkezdenék idézgetni a könyvből elrontanám az egésznek a varázsát.

A hátsó oldalakon szintén egy történeti áttekintést olvashatunk, a V-napról (Valentin-nappal egy időben tartják, az elnyomott és erőszakot átélt nők tiszteletére rendezik, adományokat gyűjtenek, támogatják őket), arról, hogy különböző afrikai és ázsiai országokban hogyan próbálják megfékezni a nők elleni erőszakot (a könyvben végig így nevezik a dolgot, de itt nem arra az erőszakra kell gondolni, hogy a férj pofon vágja a feleségét, szerintem minden esetben a szexuális bántalmazásra, elnyomásra gondolnak), milyen lehetőségük van azoknak akik erőszak áldozatai lettek.

Nagyon olvasmányos, és bár 200 oldalon felül van, én kevesebb mint 3 óra alatt kiolvastam az egészet, nagyon nehéz letenni. Témájában eléggé felnőtt dolgokat boncolgat, de én úgy gondolom (megjegyezném, hogy nincs gyerekem és szakértő sem vagyok a témában, lehet hülyeséget mondok most) hogy egy serdülő lány kezébe adva nem okozna semmilyen kárt, sőt. Nem obszcén, nem megy túlzóan bele a dolgokba, nem ír le mindent részletekbe menően. Vannak benne megdöbbentő dolgok, de én így olvasás után úgy érzem ha lenne egy tinédzser lányom, odaadnám neki. Káros biztosan nem lesz, egy kicsit talán máshogy fog nézni magára, a nőkre, ami szerintem nem is baj.

Összességében ajánlom mindenkinek, tanulságos, kicsit szemlélet-formáló hatású, anélkül hogy sokkolna.

Ti olvastátok már A vagina monológokat, esetleg láttátok a darabot? Mi a véleményetek róla?

3 megjegyzés:

  1. Még jó, hogy nem írtam le az előző bejegyzéshez, ami ide tartozik. A címet ismertem, de sosem gondoltam volna, hogy érdekelni fog a dolog, de pont ma mondta az egyik tanárom, hogy érdemes elolvasni, a feminizmus témához sokat hozzá fog tenni, ha majd oda jutunk a félév során (a tárgy egyébként kb politikai filózófia, a tanár pedig férfi :]), szóval az érdeklődésemet felkeltette, ehhez pedig a Te beszámolód csak hozzátett, úgyhogy mindenképpen megszerzem :)

    VálaszTörlés
  2. Nem, de mindig érdekelt, és mindig elfelejtettem megvenni.:)

    Amúgy erről jut eszembe, hogy szerintem neked tetszene a Vadhattyúk, idén újra kiadták, én tiniként olvastam és döbbenetesen jó szerintem, újra is olvastam már azóta. Bár ez 600 oldal kb, de szerintem megéri, én nagyon simán végigolvastam, az emberi sors oldala is nagyon izgalmas, és a történelmi is.
    http://moly.hu/konyvek/jung-chang-vadhattyuk

    VálaszTörlés
  3. Köszi Andi, felírom. :) Megkaptam most Bálinttól A világ eredetét Jelto Drenth-től, ez is nagyon érdekesnek tűnik.
    Barbi: remélem tetszeni fog. :)

    VálaszTörlés