2011. február 3., csütörtök

Januári kedvencek

Andinál láttam, hogy ő is csinált ilyen postot, és tetszett hogy mindenféle dolog volt benne, nem csak a blogjába illő, úgy döntöttem én is összedobok egy ilyet, és próbálok rászokni hogy minden hónap elején az előzőben szeretett/használt dolgokat kiemeljem.

Nagyon sokat szoktunk teázni, főleg télen, de én nyáron is szeretek estefelé egy bögre forró teát magamba dönteni, tudom, mazochista vagyok. Mostani új kedvencem a borsmenta tea, azért is van rajta a képen, ez éppen egy Aldiban kapható verzió, de korábban anyu szárított borsmenta leveleket és abból főztem a teát.

Az a kis üveg valami egy tea/kávé készítő, ikeában is lehet kapni ilyet nagyobb méretben, olyanom is van. Ezt Bálint szüleitől kaptam karácsonyra, egy zacskó trópusi teakeverékkel. Azért jók ezek az üvegkancsók, mert csak bele kell szórni az aljára a teafüvet (vagy őrölt kávét), ráönteni a forró vizet, majd a belsejébe illő cuccot beletenni, így amikor öntöd ki, akkor az ott lévő szűrő megakadályozza a teafű/zacc bögrébe kerülését.

A svéd nyelvkönyvet anyuéktól kaptam január elején, mivel elhatároztam, hogy amennyire egyedül képes vagyok, meg szeretnék tanulni svédül. Sok svéd ismerősöm van, és megtetszett a nyelv, diploma után gondolkoztunk a Svédországba költözésen (tudom-tudom, ott hideg van, de én meg utálom a meleget szóval az nekem tökéletes :D). Nagyon hasznos ez a könyv, tök jól össze vannak benne szedve az alapdolgok, és sok-sok nyelv kapható ebben a kiadásban, ha csak frissíteni akartok az elfeledett tudáson akkor is szuper lehet.

A könyv mellett sajnos nem jól látszik, de az egy Nintendo DS. Régóta megvan nekünk, de mostanában vettük elő újra, és így vizsgák után elég sokat szoktam rajta pötyölődni. :))) Utazáskor, meg úgy egyébként unaloműzőnek tökéletes.

Az a nagy fekete amire az apróságokat állítottam egy 88-as warm paletta, e-bayről rendeltem, és nagy a szerelem. Mióta megjött minden nap ezzel készítem el a sminkemet és rengeteg variáció lehetséges ennyi színnel, szerintem sose fog elfogyni, és sosem leszek képes minden verziót összehozni. (Belső képet sajna nem sikerült készítenem de rengeteg kép van a neten róla, blogokban is.)

Az ecsetet Magdi nyereményjátékán nyertem, ő is írta hogy hihetetlen puha és jó ecset, és ez valóban így van! Pirosítóhoz szoktam használni, de néha púderhez is ezt veszem elő, puha, tömött és könnyű vele dolgozni.

A körömlakk, a szájfény és a carmex a január elején megejtett dm-körútomon kerültek hozzám, és azóta mindhármat nagyon szeretem. Nagy piros körömlakk rajongó vagyok. Sajnos a körmeim kicsit gyengébbek és nem tudom szép hosszúra megnöveszteni őket (köszi másfél éves meló :S), viszont a piros lakk szerintem pont rövidebb körmön mutat nagyon szépen. Fedő és alapozólakkot nem használok (lehet kéne és akkor tartósabb lenne az eredmény), de így is kibír pattogás nélkül 3 napot, ami nálam házimunka mellett gyönyörű eredmény. A carmexről nem kezdek ódákat zengeni, megtették helyettem már nagyon sokan, a lényeg hogy szuper, és én az ízét/szagát is szeretem (tudom, perverz vagyok). A szájfény a tubusban pirosnak hat, de egyáltalán nem túl intenzív a színe, ami nálam pozitívum mert kicsit tartok az erősebb ajakszínezőktől, félek hogy elkenem és hogy fogok kinézni. :D

Így hirtelen ezek jutottak eszembe, ebben a hónapban még nagy siker volt a pite, de arról már írtam postot. :) Tegnap Ikeában jártunk és vettünk rendes piteformát, ki fogom próbálni, és lehet hogy a februári kedvencek között már ott lesz az is. :)

Nektek voltak januárban különösen kedvelt dolgaitok (legyen az bármi :D)?

2 megjegyzés:

  1. Ilyen szájfényem nekem is van!:) Naughty but nice ugye? Szerintem málna színű, nagyon szép.:) Kár, hogy a formulát én nem annyira szeretem, mert olyan jó szín, most fel is kentem megnézni.:)

    VálaszTörlés
  2. Nem, Artistic névre hallgat.

    VálaszTörlés