2011. január 23., vasárnap

Mosás - ahogy én csinálom

Timi kérte, hogy írjam le, én mit és hogyan használok mosáskor, úgyhogy íme.

Előre bocsátom, hogy kicsit érdekesen zajlik nálam a dolog, nem is biztos hogy helyes amit csinálok, de hát ez van. :) Ha lenne nagyobb helyem, meg drágább holmijaim, nyilván körültekintőbb lennék sok dologban. Na de bele is kezdek. :)

Az első dolog ami sokaknak fura lehet, hogy nincs szennyestartónk. Egyszerűen nem fér el sehol, ahol ne lenne útban. A mosógép teteje és dobja mindig nyitva van, és a szennyes egyenesen ott landol. Emiatt szinte mindent együtt mosok. Hófehér ruhánk egyáltalán nincsen, tehát külön színes és fehér mosást alapból nem indítanék. Amit külön szoktam mosni, az az ágynemű, meg a konyharuhák, de azokat sokszor simán beteszem a többi ruhával együtt. Korábban arra azért figyeltem, hogy ha gyanúsan sötét a ruha, főleg ha új, akkor azt külön mostam a sötétekkel, de erre találtam egy tökéletes megoldást, hogy ne kelljen külön programot indítanom.

Előtte is olvastam már erről, aztán hónapokkal ezelőtt az 50%-os dm kuponfüzetben volt rá egy kupon, így jött velem haza, és azóta is minden mosásnál használom.
Nagyon szuper kis dolog, ha koszosabb/sötétebb ruhákat mosok, kettő kendőt is bele szoktam dobni a dobba (:D), ha csak sima mosás, akkor egyet. Mikor végzett, akkor pedig megy a kukába. Érdekes, hogy a fehér kendő milyen barna, sőt néha fekete is tud lenni a ruhákból kijövő por és kosz miatt, pedig nem homokozunk minden nap és nem is várjuk meg hogy nagyon koszosak legyenek a ruháink. Ebben az is a szuper, hogy ha egy vagy több olyan ruha is van a mosásban, ami ereszti a színét, a kendő magába szippantja és nem engedi hogy más ruhákat megfogjon. Ez így nekem, aki mindent egybe mos isteni találmány :)))
Mostanában mosószernek az Ariel gélkapszuláit használom. Kicsit drágának tűnhet először, de Bálint nagymamája (ráért ^^) kiszámolta, hogy egy doboz mennyibe kerül és mennyi van benne, meg egy zacskós mosóporból egy mosáshoz mennyit használ, és bőven az Ariel gélkapszula nyert, még akkor is, ha teljes áron van, de én majdnem mindig látom valahol akciósan, hol Rossmannban, hol dmben, hol Tescóban. Ami fontos és rá is van írva, hogy vízben oldódós "zacskóban" van a mosószer, úgyhogy víztől védeni kell a dobozt, és csak tiszta száraz kézzel lehet megfogni. :)
Ha van pulóver, vagy bármi kötött/gyapjú holmi a gépben, akkor ennek megfelelő mosószert szoktam használni. Most éppen egy aldis gyapjúhoz valót használok, de ez is kicsit random, éppen mit veszek meg. Különbséget egyébként nem vettem észre a Perwoll és az aldis között, ilyenkor mindig 30°C-os kímélő programot használok, és szépek, semmi baja a pulcsiknak.
Az öblítő megint csak random, éppen melyik illat tetszik a boltban. Egy dolgot soha nem fogok venni, az a Lenor Summer. Nem azért mert rossz, igenis jó illata van, de allergiás vagyok rá. :o Ha valami azzal van mosva tüsszögök, bedugul az orrom, nem kapok rendesen levegőt, nagyon fura. Most épp egy Silan öblítő van a képen, de van egy bontatlan Lenorom is, ha ez elfogyott az jön következőnek.
Adagolásnál ha sima mosást teszek be, akkor egy kendő, egy Ariel kapszula, meg egy kupaknyi öblítő a helyére, és kész; ha pulcsikat mosok, akkor egy kendő, egy kupak öblítő és 3 kupak mosószer a saját helyükre.
Többnyire 40 °C-on mosom a dolgokat, ez bőven elég a tisztítószerekkel együtt, hogy mindent eltüntessen, makacsabb koszokat, ágyneműt 60 °C-on mosok. 95 °C-os mosás nagyon ritkán megy nálam, nagyon koszos itthoni textileknél, meg amíg dolgoztam a munkaruhám mostam ezen a programon. Pulcsik természetesen 30-as kímélőn mennek.
A képen van még egy Vanish mosószappan, én még soha nem használtam, de anyumtól kaptam egyet, mert szerinte nagyon jó. Kiszedi az elvileg kiszedhetetlen baracklevet is, meg minden hasonlóan makacs cuccot. Majd ha szükségem lesz rá és kipróbálom, akkor beszámolok róla.

Teregetni egy kinyitható ruhaállványon szoktam, sima, egyszerű fémizé, csipeszt csak a nadrágok korcánál használok, minden más félbehajtva szárad. Teregetés előtt jól kirázom a ruhákat, és kihúzva terítem őket fel, így én őszintén megmondom nem is vasalok semmit. Ritkán van olyan, hogy elegáns ruha, ing kell, akkor azokat vasalom, de alapból ez nem része a házimunkámnak.
A ruhák max. 3 nap alatt megszáradnak, szárítógép nem lenne rossz, de ha a szennyestartó nem fér el akkor nyilván az se férne el sehova sem. Megvagyok nélküle, majd ha sokgyerekes gazdag anyuka leszek lesz szárítógépem. :D

Remélem hasznos volt annak akit érdekelt a dolog. ^^
Nektek van kedvenc öblítőtök, mosószeretek, amit mindig használtok, vagy ti is csapongtok többféle között? Érdekel ki mit hogyan csinál, úgyhogy írjátok le ti is ha van kedvetek.

6 megjegyzés:

  1. arany Silan imááááádom, én is ezt használom :)

    VálaszTörlés
  2. A Vanish szappan tényleg nagyon jó, anyu is azt használja, hogyha valamin csúnya, kiszedhetetlennek tűnő foltok vannak. :) És tényleg bevált, max. a nagyon makacs foltokat úgy csinálja, hogy akár kétszer is kimossa az adott ruhát vele, és úgy tuti kijön. (Mosás előtt bedörzsöli, bedobja a gépbe, majd ha megszáradt, ugyanez. Azt hiszem. :D)

    VálaszTörlés
  3. Én is ilyen mososzert használok, Meg lenor parfumelle oblitoket, de nem lesznek igazán jó oblito illatuak a ruhák, ez a legnagyobb gondom a mosasnal. Mar próbáltam nehány más markát de egyik se volt olyan emlekezetesen jó, a lenort mar csak reflexbol veszem, de annak örülnek ha vki írna jó hosszantarto illatu oblitot!

    VálaszTörlés
  4. Nekem száradáskor meg utána is finom illata van, tény h nem erős, de én szeretem. Ami esetleg segíthet, Coccolino biztos van, lehet van már más márkában is, illatpárnácska. Olyan illata van mint az adott öblítőnek, kis pici párna, és a szekrénybe/fiókba a ruhák közé téve, vagy föléjük akasztva még tovább illatosak maradnak a ruhák. Vagy vannak olyan mosószerek (asszem Persil de nem esküszöm meg rá), amik bizonyos öblítőillattal rendelkeznek, asszem a lenorral álltak így össze, gondolom ha ezt a kombót használod akkor intenzívebb illatúak lesznek a ruhák.

    VálaszTörlés
  5. Ruha illatosításra egy jó ötlet: egy szappant tegyél a ruhák közé. Kiskoromtól kezdve mindig volt egy doboz szappan a ruháim, törölközők közt. Amikor tisztát veszek ki olyan jó illatúak. De az a legjobb, mikor nyár van és ki lehet teríteni a napra a ruhákat. A napon száradt ruhának van a legjobb illata számomra.
    Amúgy mosóporból mindig mást használok, öblítőből meg csak a fehér quantot, ezt szoktam meg, a többinek nem nagyon tetszik az illata.
    Ruhákat ált. 40 fokon, törülközőket, konyharuhákat, labor köpenyt pedig 60 fokon szoktam mosni.
    Van egy eléggé fogó piros ágynemű huzatom, de mindig későn jut eszembe, ennek köszönhettem narancssárga leperdőt és rózsaszín konyharuhát is. :)
    Ruhákat meg válogatom:
    farmerek
    itthoni ruhák
    felsők: sötétek, világosak (néha ha úgy jön ki, hogy egy konkrét színre is le tudom bontani, sok zöld, lila és szürke ruhám van, amint azt az utóbbi időben megfigyeltem)
    fehérneműket is szín szerint szoktam, bár itt csak 2 kategória van: fehér és nem fehér, ha meg vmi extra azt meg kézzel mosom ki.
    Plussz van egy mosózsákom, amibe a mellartókat rakom, mert egyszer előfordul, hogy a mosógép eltüntetett egy merevítőt az egyikből ami hozzá érhetett vmi meleghez így égetett pár lyukat a ruhákon.

    VálaszTörlés
  6. Úúúh ez a melltartós durva hogy lyukakat is égetett a többin :/ A szappan tök jó ötlet, köszi! :D

    VálaszTörlés