Generációs hasadék?

Néha látom, hogy facebookon miket lájkolnak az emberek, és bevallom, unalmamban szoktam nézegetni random lájkokat is. A mai ami ezt a postot ihlette valami hasonló volt: "Ötpercenként nézegetem a profilját, törölte-e a bökést amit küldtem neki. Ehh, a szerelem..." Természetesen cifrább helyesírással, amit én sajnos reprodukálni nem is tudok.
Belegondoltam, mi lett volna, ha a mi gyerekkorunkban is vannak ilyen közösségi oldalak. Arra jutottam, hogy így visszagondolva tök jó volt így, ahogy volt.
Emlékszem, nyolcadikos sem voltam még talán, mikor "szerelmes" voltam egy srácba a suliból, és hetekbe telt kideríteni, hogy milyen zenét szeret, egyáltalán van-e barátnője, kikkel van jóban, mit csinál a szabadidejében. És a kardinális kérdés! Hogyan szerezzek róla képet? Akkor már megjelentek az első nagyon béna felbontású digitális fényképezőgépek, és barátnőm behozta a családi gépüket, titokban nagyszünetben készítettük a képeket, persze csak profilból volt, vagy hátulról, mert szemből ugye észrevette volna. Aztán mikor megtudtam, hogy megy valamilyen koncertre, másnap, harmadnap néztem a "partifotókat" (akkor még messze nem volt meg ez az elnevezés szerintem, legalábbis nem Szombathelyen, ahol felnőttem), hátha valahol a 10. sorban ott lesz és akkor de jó. Elcsentük az osztálynaplójukat, hogy megnézzük hol lakik, biciklizés közben útba ejtettük azt az utcát is.
Ilyen és ehhez hasonló dolgokkal elfoglaltuk magunkat jó pár hónapra, és persze odáig el sem jutottam soha, hogy odamennék hozzá és beszélgetnék vele. Ha mindenki nem is, de az akkori osztálytársaim ugyanígy voltak.

Sokszor azon kapom magam, hogy 23 éves fejjel "ezekamaifiatalok"-ozok, ami kissé vicces, de néha tényleg úgy érzem magam, mint az öregek. Az én generációm együtt nőtt a számítástechnikával, én még használtam C64-et, indítottam jazz jackrabbitet DOS-ból, és már felnőtt lettem mire erre a szintre eljutott a dolog ahol ma van. Nem csodálom, hogy sok gyerek manapság olyan dolgokat csinál, ami nekünk eszünkbe sem jutott volna, unatkoznak. De emellett szignifikánsan jellemző, hogy sokkal neveletlenebbek is. Sokszor futottam már bele ebbe, most csak egy nem régi tapasztalat részemről:
8 évig játszottam a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekarban fuvolán. Megszokott hagyomány, hogy jubileumi koncerteket szerveznek minden 5. évben. Az elsőn és 2000-ben voltam, akkor 13 évesen, és nagyon nagy élmény volt. Ilyenkor az a szokás, hogy a "régi nagy öregeket" is visszahívják zenélni, a koncert meg előtte pár próba erejéig, és kb 150-160 ember zenél együtt. Emlékszem, a 2000-ben rendezett koncerten csak ámultam a régi fuvolistákon, hogy ők már nincsenek itt, mert felnőttek, továbbtanultak, netán már szülők, és milyen jó, hogy most visszajöttek, és ideülnek közénk hogy újra játszhassanak. Így voltam az 5 évvel ezelőttin is, akkor már ugyan idősebb voltam, de hasonló tisztelettel néztem a régiekre. Most, idén először én mentem oda régi öregként, és olyan jó érzés volt kicsit újra fiatalnak lenni. De ami teljesen megváltozott: a mostani zenekarosok. A tagsági listán láttam, 97-ben született a fuvolisták nagy része. Kerek egy tízessel fiatalabbak nálam, de mintha egy Tordai-hasadék lenne köztünk. Az egyik azzal kezdte, hogy "Te ki vagy?". Bemutatkoztam neki. Egy-két ilyen random dolog volt, amire most már nem emlékszem, de egy nagyon bennem maradt.
Aki zenél, próbált már zenekarban játszani, tudhatja, hogy nem minden hangszer játszik mindig egyszerre, vannak szünetek, amit jó esetben ha nem tudod fejből a darabot, számolsz hogy hány ütem a szünet, aztán belépsz mikor kell. Koncerten a Titanicot játszottuk, pont egy ilyen rész volt, de a dobos elsiette a ritmust, én meg megszoktam hogy az alapján számolok, így elcsúsztam és nem vágtam hol kell belépni. Hozzáteszem nem csak én, az egész fuvola szólam elbaszta, vicces, azok is akik nem csak 3 próbán voltak hanem hetente 2x ott vannak. Szünetben a wc-ben beszélgettem az egyik fuvolás csajjal, aki szintén régi, hogy jól elszúrtuk mert a dobra számoltunk. Erre az egyik kis 13 éves odaszól nekem lenézően: "Ezért kell mindig a karmestert figyelni!" Azt hittem arcon verem, ad 1 mit pofázik bele mások beszélgetésébe, ad 2 hogy jön ahhoz h random felnőtteknek (mert azok voltunk) simán beszól.
Nektek vannak hasonló tapasztalataitok, vagy csak én vagyok ennyire kényes erre a témára? Örültetek volna egy facebooknak tíz, tizenpár éve?