2013. április 3., szerda

Nászajándék ötletek

Már volt korábban egy nászajándékkal kapcsolatos bejegyzésem, de úgy döntöttem írok még egyet, mert szállingózott pár ötlet a fejembe. Az említett posztban már kifejtettem a véleményem az ajándékozásról és annak mikéntjéről, hogyanjáról. Most konkrétan arra a helyzetre hoztam pár ötletet, amiben egyébként mi is vagyunk és a legtöbb mostanában házasuló pár: együtt élünk, van felszerelt lakásunk, nagyon nincs szükségünk semmire. Mégis lesznek mindig emberek, akik csakazértis valami tárgyi ajándékot szeretnének adni. Ilyen esetekre hoztam a listát, nyilván mivel másokat nem ismerek magunkból indulok ki. 

Tartom magam ahhoz, hogy ha nem ismerjük az ajándékozandó párt rendesen akkor ha nem is tőlük, de mástól érdemes megkérdezni, mi az amire esetleg szükségük lehet. Mondok egy példát: én azt tapasztalom a környezetemben, hogy a legtöbb fiatal örökölt porszívót használ, ami a nagymamáé/nagybácsié/tesóé volt. Ebből kiindulva azt mondanám, hogy egy fasza (de tényleg fasza legyen!) porszívó jó ajándékötlet. Viszont mi nemrég nyertünk egy szuper kis takarítógépet, így nálunk például ez már nem lenne annyira nyerő. 


kép: innen

Alapból úgy gondolom, hogy ha nincs is konkrét ötletünk, azzal nem lőhetünk mellé ha veszünk bármit, ami jó minőségű. Kérdés ugye az, mi számít annak. Sokszor idősebbeknél kellemetlen téma ez, mert ők úgy gondolják hogy márkás az aminek van fantázianeve, aminek pedig neve van annak minősége is, holott ez már régen nem így van. Alapvetően érdemes végignézni fogyasztói oldalakon a véleményeket. Tescós botmixere nyilván mindenkinek van, olcsó és alap egy háztartásban, de ha veszünk egy kicsit drágább multifunkcionálisat akkor már van egy jó ajándékötletünk. Tudom, hogy a mai világban senki sem engedheti meg magának a drágább, minőségibb dolgokat, vagy csak nagyon kevesen, én mégis azt gondolom hogy ha már tárgyi ajándékot adunk akkor ne legyen már az a legolcsóbb. Ha tényleg nincs sok kenyérbe aprítani való, akkor inkább azt a tízezer forintot egy borítékban adjuk át, minthogy egy porszívót vegyünk belőle ami 1 év után kettéesik és felrobban. 

Na de elég a meséből, hozom a tippeket. Ismétlem magam, abból indulok ki nálunk mi van és mi nincs, minden esetben érdemes utánaérdeklődni hogy a párnak van-e már az adott dologból, duplungokat ne ajándékozzunk, porosodni ne kelljen semminek sem. 


A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


Kávégép

Nyilvánvalóan olyanoknak jó ötlet, akik alapból kávéznak, bár tény hogy szerintem minden háztartásban ha más nem is, de egy kotyogós vagy egyszerű átfolyós kávéfőző megtalálható. Kávézóban dolgozós múltamnak köszönhetően szeretem a finom és jó kávékat. Azt nem mondanám, hogy kávésznob vagyok, de pl. a Starbucksos retteneteket én nem hívnám kávénak, sokkal olcsóbban is lehet kapni szuper kávét, pl. Frei Café. Na de elkanyarodtam. Ha már szeretnék egy drágább, profibb kávégépet (most kotyogunk itthon majdnem minden reggel), akkor az legyen pisztonos. Nagyon népszerűek mostanában a kapszulás kávéfőzők, de azokba nem lehet csak random kávékat tenni, és a kapszulák nem a legolcsóbbak. Meglepően jó kávét lehet csinálni egyébként nővérem Dolce Gustójával, szóval nem kerül a pokol tüzére az aki ezt használja. :) 


Ezek 30 000 Ft körül mozognak, és a tejhabnak is külön kapszulája van, nagyon vicces. :) Van mini változat is 18 000 Ft körül, ha valaki mindenképpen a cuki kis ufót preferálja de nem akar annyira sokat költeni.




És akkor a pisztonosak. A DeLonghi már egész normális áron is árul olyan verziókat, amiken tejhabosító kar is található (ha már kávégép legyen rajta gőzkar is, legalább is én így gondolom). Olyan árban vannak mint a Dolce Gustók, de ebbe bármilyen kávét lehet tenni és olcsóbb is lesz majd a kávéfőzés. Én tuti egy ilyet választanék, ha ismerősnek vennék ajándékba kávégépet. 

Fagyigép

Azok a fagylaltkészítő gépek, amikhez nem kell előre lefagyasztani az akkut és azonnal csinálják a dolgukat sajnos nagyon drágák. Az akkuk viszont nem kicsik, így mielőtt megveszünk egy jónak tűnő kütyüt érdemes utánanézni, van-e egyáltalán akkora fagyasztója a párnak amibe belefér a cucmó, különben teljesen felesleges az ajándékunk. Nálunk sajnos aprócska a hűtőnk fagyasztó rekesze, így ez a történet elvérzik, de egyébként nagyon boldog lennék ha nyaranta tudnék házi fagyit hegeszteni. :)


Erről a Kenwood gépről jókat olvastam és az ára is abszolút baráti, 15 ezer Ft alatt már kapható. 

Kenyérsütő

Megint egy alapból hasznos dolog, amit én is elfogadnék, de magamnak viszont sosem vennék, elvagyok a sütőben sütéssel is (főleg mióta tudom hogy kell szuper kenyeret csinálni). Nyilván mint a kávénál is, azoknak jó ajándék akik esznek kenyeret/kalácsot, sok embert ismerek akik kerülik az ilyen jellegű ételeket. 


Nekem elsőre ez a Moulinex volt szimpi, de nagyon nem értek hozzá, mindenképpen utánaolvasnék mielőtt megvennék egy random darabot ajándékba. 

Panini sütő/grill

Szintén a kávézóból emlékszem még erre a kütyüre, amivel isteni szendvicseket lehetett sütni. Olyan mint a szendvicssütők (régen mindig háromszögszendvicsnek hívtuk az így készült melegszenyát :D), csak nem kell összecsatolni, nem nyomja annyira össze a dolgokat, ellenben szép csíkosra pirít és nem mellesleg mást is lehet benne készíteni, nem csak szendvicset.

180°-ban kinyitva is lehet használni, baromi hasznos kis kütyünek tűnik, és az ára is teljesen rendben van. Abszolút befutó ötlet szerintem, és nem nagyon ismerek senkit akinek lenne ilyesmije. Én simán kenyérpirításra is használnám egyébként. 

Szagelszívó

Ez már eléggé a speciális része a dolgoknak, de eszembe jutott. :) Sok lakásban megtalálható tartozék, mindenképpen utánanézést igényel mielőtt megveszi az ember. Nálunk például nincsen. Ha emellett is döntünk mindenképpen olyat válasszunk, ami szénszűrős, ne kelljen falat bontani/beépíteni ahhoz, hogy a pár használni is tudja. 


Abszolút emberi áron is lehet már kapni a leírásnak megfelelő darabot. A szénszűrő mellett szerintem még hasznos dolog a rajtuk található lámpa, én mindenképpen olyat választanék ami ennek a kritériumnak is megfelel. 

Mint írtam a porszívó vagy takarítógép is jó ötlet, amennyiben tudjuk hogy szétesés-közeli állapotban van a pár által használt darab. Frissen kertes házba költözőknek a fűnyíró jól jöhet, ha már háztartási gépeknél tartunk. 

Ajándékcsomagok

Ezekhez már tényleg nem árt rendesen ismerni a párt, hogy tudjuk mi az amivel tényleg örömöt szerzünk. Ha kávéínyencek mindketten egy jó válogatás különlegesebb kávékból, plusz két szép csésze jó ötlet szerintem. Ugyanez teával is tök jó ötlet (csak ne Pickwicket vegyünk...). Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenképpen olyan ajándékot adjunk, ami mindkét embert boldoggá teszi. Lehet hogy a vőlegény nagy focirajongó és lepisilné a bokáját egy dedikált focilabdától, de ha a menyasszonyt hidegen hagyja mindennemű sport akkor nem ez a tuti ajándék. 

A kertes ház ötletnél maradva én nagyon örülnék ilyen esetben egy nagy kosárnyi magnak. :) Zöldség, gyümölcs, fűszernövény, fű, hozzá kis kerti eszközök, kapa, ásó, lapát, gumicsizma, kesztyű, ilyesmik. 

Érdekesebb sörökből, borokból is csinálhatunk egy szép csomagot, de megint csak akkor, ha tudjuk hogy mindketten szeretik a benne lévő dolgokat. 

És végül, nem győzöm ismételni magam, szerintem nincs semmi gond a pénzzel. Arra költi a pár amire szeretné, sokan számítanak is rá a lagzi utólagos kifizetésénél, vagy a nászútnál. Mi például lefoglaltuk már a nászutunkat, de nem biztos hogy össze is jön majd rá a pénz. Reméljük, igen. :) 

Ti ha megmondhatnátok mit kérnétek ajándékba mit mondanátok? Van még jó ötletetek? 

4 megjegyzés:

  1. szerintem a pénz a legkézenfekvőbb, elvégre mégiscsak ők tudják a legjobban, mire van szükségük, ha meg már ajándék, akkor legyen hasznos.
    Egyébként lehet kapni műszaki áruházakban ajándékkártyát is, amit különböző értékben töltenek fel, és úgy lehet használni,mint egy bankkártyát, nem kell egyben levásárolni. Én ennek is tuti örülnék.:)

    VálaszTörlés
  2. Egy ismerős pár egy konkrét IKEA-kívánságlistát állított össze, és a vendégek arról válogattak, de ők mondjuk az esküvő előtt egy héttel cuccoltak össze hivatalosan is. Vicces volt h én pl. gyümölcsmosó dézsát vettem nekik, de legalább hasznos dolgokat kaptak. :D

    Érdekes h nem tudom, én hogy csinálnám, erről nincsenek gondolataim.

    VálaszTörlés
  3. Itt olaszban az a szokas a csaladtagok listat kapnak h mit szeretnének a párok. Aztan mindenki ezek közül választhat. Kb. Egy összegben vannak a listán szereplő tárgyak vagy utazas wellness hétvége stb.
    Ez elég ötletes.
    A többiek nem tudom kapnak-e listát de nem hiszem.:-)

    VálaszTörlés
  4. Egy olyan panini sütőnek én is nagyon örülnék - az az ajándék, amit úgy első körben nem vennék meg magamnak, de még talán másodikban sem. Ellenben az így készült szendvicset imádom. :)
    A kenyérsütőgéptől viszont irtózik a párom, pontosabban a benne készült kenyeret nem tartja ehetőnek, pedig én szívesen szórakoznék egy ilyen szerkezettel. :D

    Mindenesetre szerintem nagy bátorság manapság valakinek háztartási eszközt venni, hacsak nem tudjuk tételesen, hogy mi van a konyhájában, vagy nincs lista róla, hogy mit szeretne. A másik részről meg ott vannak a csili-vili, krómozott, színes, szagos gépek, amikről lerí, hogy sokba kerültek - de ezzel is vagy nagyon mellélő az ember, vagy ha el is találja az ízlést, nem biztos, hogy pont egy 200ezres kávécsodagépre vágyott az ifjú pár.

    VálaszTörlés