2013. január 6., vasárnap

Filmajánló XIX. - Looper - A jövő gyilkosa (Looper)

Bálint rádumálására néztük meg ezt a filmet és azt kell hogy mondjam, jól szórakoztam rajta. A magyar cím rendkívül fogyatékos, azzal ne is foglalkozzatok. Alapvetően szeretem Bruce Willis filmjeit, sokan nem szeretik hogy mindig ugyanazt a karaktert hozza, de nekem nem volt vele sosem gondom.

kép: innen

A történet valamennyire időutazással kapcsolatos, de egyáltalán nem erre van kiélezve, emiatt ez a része a történetnek magyarázat nélkül marad, és van is egy rész amit nem értettem és eléggé idegesített, de ezt leszámítva nem volt gondom. 2044-et írunk, az időutazás még nem lett feltalálva, de már bizonyos körökben ismert, hogy a jövőben már működik. Joe egy looper, azaz egy olyan bérgyilkos, akinek az a feladata, hogy a jövőből visszaküldött embereket megölje és a testüket eltüntesse. Nem kérdez, nem néz meg senkit, aki zsákkal a fején megjelenik a megbeszélt helyen és időben azt lelövi. Az összes ilyen "munkának" a hátára van rögzítve a fizetség, pár ezüstrúd. A looperek szerződése akkor jár le, ha megölik saját magukat, azaz a jövőbeli énjüket küldik vissza és lövik le. Ezt onnan fogják tudni, hogy nem ezüst hanem aranyrudak vannak a testre rögzítve. A kör így lezárul, 30 évük van élni abból a pénzből amit ezért a munkáért kapnak, majd ha letelt ez az idő akkor fogják őket és visszaküldik a múltba, hogy az akkori énjük elvégezze a munkát. 

Joe bár nem szeretné megszegni a szabályokat, mégsem sikerül neki lelőni jövőbeli önmagát (Bruce Willis) mikor visszaküldik, akinek sikerül elszöknie, hogy megváltoztathassa a saját múltját, a fiatal Joe jövőjét. Kicsit bonyolultnak hangzik de annyira igazából nem az, elég érthetően el van magyarázva a filmben a dolog. Az idősebb Joe konkrét tervvel jött, de a fiatalnak esze ágában sincs segíteni neki, ő csak szeretné megkapni a pénzét hogy boldogan élhesse azt a 30 hátralevő évét. 

A történet izgalmas, a vége abszolút nem várt volt. Szerintem egyszer érdemes megnézni.

Ti láttátok már a Loopert? Mit gondoltok róla?

6 megjegyzés:

  1. Én is pont a héten néztem meg, és nagyon tetszett. Emily Blunt nagyon jó volt benne, persze a többiek is.

    Bár tényleg volt pár logikátlanság, de ezen könnyen túlléptem, és csak élveztem a filmet :-)

    VálaszTörlés
  2. Mi is terveztük, hogy megnézzük. Barátom unokatesójáék már látták, szerintük is jó film volt. Mi még a Pí életét akarjuk emellett megnézni, bár arra azt mondják, hogy inkább látványfilm, sztori nem sok van benne. Azt már láttátok? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem és nem is nagyon terveztük, engem a trailer nem fogott meg, csillivilli bollywood-szerű valaminek éreztem, engem inkább a történet fogjon meg mint a látvány, és itt a sztori nagyon nem érdekel. :) De van aki azt mondja jó.

      Törlés
  3. Nemrég láttam én is, és mit ne mondjak, régen adtam már ilyen jó értékelést imdb-n. Mi volt az a rész, amivel nem voltál kibékülve? Mert nekem egész kereknek tűnt, tény, hogy volt logikátlanság, de valahogy el tudtam tőle vonatkoztatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor mutatták hogyan öregedett meg a BruceJoe akkor az elején hogy ő lelőtte saját magát, és ezt nem tudtam hova rakni, mert hát ugye nem ez történt, de most már kezdek vele kibékülni, tesómmal átbeszéltük. :D

      Törlés
  4. Én még nem láttam, de ezek után muszáj lesz megnézni. :)

    VálaszTörlés