2013. január 30., szerda

Esküvői inspirációk XV. - Köszönőajándék

Az esküvő bár alapvetően rólunk - a házasulandó párról - szól, és általában mi kapjuk az ajándékokat is, illik egy kis jelképes ajándékkal minden vendégnek megköszönni, hogy eljöttek és velünk ünnepeltek. Lehet egészen kevés energia- és pénzbefektetéstől a végtelenségig is elmenni ha az ember megengedheti magának. Én most pár olyan ötletet hoztam ami nekem is tetszik és praktikusnak, hasznosnak gondolom őket. 


Kétféle köszönőajándék létezik: az egyik kategóriába az ehető-iható, tehát elfogyasztható dolgok tartoznak, a másikba pedig amik megmaradnak, legyenek akár használati, akár dísztárgyak. Előbbi elég széleskörű, igazából szinte bármi adható, hozok majd rá példákat később, most az utóbbiról írnám le kicsit a véleményemet.


A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


Alapvetően azt gondolom, hogy ha tárgyi köszönőajándékot adunk amit szeretnénk hogy ne azonnal a kukában van egy doboz alján landoljon akkor van egy-két szempont, amit nem árt figyelembe venni. A nagyszülők lehet örülnek egy szerelmes fotóval ellátott hűtőmágnesnek, és ki is fogják tenni a konyhában, de ezt mind a 120 meghívott vendégről el lehet képzelni? Emiatt én semmiképpen nem adnék olyan ajándékot, amin fényképek, név, dátum satöbbi van. Pinteresten láttam egy esküvőt, ahol mindenki vászontáskát kapott ajándékba. Ez szuper ötlet, de rá lett nyomva a táska oldalára, hogy Mr. és Mrs. XY, dátum, helyszín, stb. Létezik olyan ember aki elmegy egy ilyen szatyorral bevásárolni? Én biztosan nem tenném. Egy szívecske oké, vagy madárpár, valami ami utal arra hogy milyen alkalomra kapták, de teljesen névvel ellátni valamit egyenes út a kukához. A másik ami fontos szempont: férfiak és nők egyaránt tudják használni, értékeljék az ajándékot. Olyan ötletet is láttam, hogy az ifjú pár saját készítésű ajakbalzsamot csinált és kis tégelyekben adta oda a vendégeknek. Kevés férfit tudok elképzelni amint előveszik a zsebükből a kis dobozt és ujjal az ajkaikra ütögetik a narancsolajos csodát amit a tégely rejt.


Buborékfújó: jó ötlet, ha már a szertartás előtt kitesszük egy asztalra egy kis tábla kíséretében, hogy rizs és virágszirom helyett ezt fújogassák a ceremónia végén. De csak úgy ajándéknak nekem kicsit már infantilis. Babazsúron szuper, esküvőn már fura. 

Most hogy kinegatívkodtam magam jöjjenek azok az ötletek, amik tetszenek is. :))

Ehető ajándékok


Nagy macaron-mánia van mostanában, bár én szégyen szemre még mindig nem kóstoltam meg. Venni circa 120 embernek kicsit drága mulatság lenne, de kis gyakorlással otthon is elkészíthető. 


A cake pop (magyarul sütinyalóka) nagy sláger most a tengerentúlon, nem nagy ördöngösség elkészíteni, itt van hozzá leírás. Nem más mint piskótatészta krémmel formázhatóvá keverve, majd golyóvá formázva és a pálcikával olvasztott csokiba mártva. Egyesével celofánba csomagolható, masni, üzenet, satöbbi. Nem árt esetleg egy kis cetlin leírni mi ez, nem túl ismert még nálunk. :)


A legtöbb magyar esküvőn mézeskalács szív az ajándék, cukormázzal ráírva a pár neve, dátum. Ebben az esetben szerintem teljesen korrekt a felirat, úgyis megeszi nagy eséllyel az ajándékozott. A mézeskalácson túl is van keksz vagy száraz sütemény, bármilyen nyugodtan készíthető, feliratozható is akár. Ha nem akartok évekig a konyhában állni adhattok mindenkinek egy darabot, de ha van időtök és szerettek sütni kaphat mindenki egy kisebb zacskóval is. :) 


Befőttesüvegnyi sajttortát is kaphatnak a vendégek, kis kanalat is adhatunk hozzá, ha valaki azonnal fel is akarja falni az ajándékát. :) A recept ugyanaz mint bármilyen más sajttortánál, csak nem tepsiben sütjük hanem a kis befőttesüvegekben, amiket kihűlés után kupakolunk és dekorálunk. 


A lekvár megint csak szuper ehető ajándékötlet. Nem kell nagy mennyiségekben gondolkozni, nem az a cél hogy télire ellássunk minden vendéget befőzéssel. :) A gyümölcs színe mehet a dekorációéhoz, masnival, kis textillel nagyon cuki ajándék. Láttam sokszor azt is hogy mézet adnak hasonló módon, az ötlet maga remek, de megint csak magamat tudom ismételni, már egy 50 fős esküvőn is nagyon megdobná a költségeket ha mindenkinek mézet szeretnénk adni ajándékba. 


Nyári esküvőn kézenfekvő ötlet a gyümölcs. Mindenképpen olyat válasszunk, ami könnyen, léfolyás és folthagyás nélkül is ehető, görögdinnye és érett barack kizárva. 

Hasonló módon savanyú cukorkát, magvakat, kis csokoládét is csomagolhatunk.

Nem ehető ajándékok


Nagyon tetszik ez az ötlet, kis pozsgást választhat magának mindenki. :) Bármilyen más virággal, növénnyel is megoldható, a pozsgás talán azért praktikusabb, mert egészen kis méretű cserépben is elvannak amíg kicsik. Kaktuszt ne adjunk, nem amiatt mert nem szép vagy balszerencsét hoz, csak gondoljunk arra hogy szerencsétlen vendégnek azt másnap hajnalban el is kell magával valahogy vinnie. Én tuti otthagynám a bökős disznaját. 


Méhviaszból nagyon egyszerűen és gyorsan szép gyertyákat lehet tekerni, amiknek nem mellesleg isteni illatuk lesz, jó ajándék mindenkinek.


Kicsit drágább mulatság, mondjuk nem mindenki hanem minden asztal csak, de kap egy egyszer használatos fényképezőgépet, amivel a buli alatt csinálhatnak képeket, jó emlék lesz nekik, nem csak utólag látják majd a hivatalos fényképeket a párról hanem saját személyes emlékeik is lesznek. 


A textiltáskát, vagy akár ezt a kis zsákot is abszolút jó ajándéknak tartom alapvetően, csak ne rontsuk el a használhatóságát és akkor nem csak porosodni fog a vendégeknél. :)

Azzal sincs egyébként semmi gond, ha nincs egyáltalán köszönőajándék, sokszor úgyis mindenki kap egy kis doboznyi süteményt mikor elmegy haza, azt majd lehet nyammogni otthon. 

Az ajándékok egyébként összevonhatóak az ültetőtáblával is, ha nem mindenkinek a tányérján vagy amellett figyel az ajándék, hanem egy külön asztalon. Nálunk is így lesz megoldva a dolog, egy nagy asztalon ott lesz X ajándék, mindegyiken rajta egy papír a névvel és az asztalszámmal. ABC sorrendben lesznek nevek szerint az ajándékok, így mindenki hamar megtalálja magát és nem kell rajzos asztalok körül bogarásznia a nevét tülekedve másik 50 emberrel. :) 

Nektek melyik ötlet a kedvencetek? Kaptatok/adtatok már köszönőajándékot? Ha igen, mit? 

Képek: innen

9 megjegyzés:

  1. Őszinte leszek, iszonyat nagy butaságnak tartom a köszönőajándékot. Úgy se tudsz olyat adni, aminek legalább a többség örül, vagy ha örülne annak már iszonyat magas az ára. Mi is ebben az évben házasodunk,annak ellenére, hogy pénzlehúzásnak tartom, nálunk is lesz csak nem tudom, még, hogy mi. Elsőnek, lekvárra, mézre illetve férfiaknak 0,05-ös piára gondoltunk, dátummal névvel. De ez már kb 500 Ft körül mozog/db, nálunk pici esküvő lesz,de így is majd 35-40 000 Ft lenne ez a kis semmiség. Ebből még 4 embert meg tudnánk hívni szóval...elgondolkodtató.

    Kajás dolgokat nem tartom praktikusnak, mert úgy is kapnak csomagot az esküvő végén. (Ahogy te is írtad)

    Mi a múltkor egy nagyon rossz minőségű házilag nyomtatott fényképet kaptunk ajándékba, tegnap találtam meg bedobva néhány papír közé. Semmi értelme nem volt.

    Egyébként szerintem fontos, hogy rá legyen írva, hogy kitől és mikor kaptuk az ajándékot. De ne hatalmas betűkkel, számokkal, képpel. Pl a bevásárló szatyornál is jó ötlet volt tőled, hogy kívül mondjuk, valami semleges minta pl szív, a belső zsebbe ahol csak mi látjuk, mondjuk a monogramm meg dátum.


    A buborékfújót nem értem, nem a játszótéren vagyunk.

    Mi láttunk még egy ötletet, és kíváncsi lennék a véleményedre, nálunk lehet kapni olyan borospoharat, ami egyben ültető is + rajta van a pár neve és a dátum! Neked erről mi a véleményed? Komolyan érdekel, ha pozitív ha negatív:) Köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borospoharat én is láttam már így ajándéknak, de ugyanúgy vagyok vele mint minden más használati tárgy esetében. Tuti nem venném azt a poharat elő itthon ha boroznánk, csak egy lenne belőle és nem szeretem ha hatan hat féle pohárból isznak. Felesleges pénzköltés rá a gravírozás szerintem, akkor már legyen egy kis üveg bor mindenkinek ha a bor témánál maradnánk. Annak mehet a címkéjére akár kis kép is, névvel dátummal, aztán ha megitták ami benne van vagy elteszik emlékbe vagy nem.

      Törlés
  2. Én eddig csak olyan ajándékot kaptam, amit a meghívott párnak adtak, nem nőnek-férfinak külön. Volt már pici üvegben pálinka, rajta az ifjú pár neve mint csomagolók, szavatosságként "míg a halál el nem választ". A címkét valószínűleg ők szerkesztették, tehát foglalkoztak vele, hogy mi van benne, arról még nem bizonyosodtam meg.

    Kaptam már kis csokit, amin a papír egyik felén a feleség és a férj gyerekkori képe volt, másikon egy közös, felnőtt kép. A csoki már elfogyott, a papírt még őrizgetem.

    Alapvetően egyetértek Adriennel. Ez is valami menő amcsi szokás? Vagy régen is divatban volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak párok járnak esküvőre, nálunk is van egy csomó szingli meghívott, fiú is meg lány is! :) De ha párban is jönnek mindenki kap külön ajándékot, már csak azért is mert ez lesz az ültetőnk is egyben.

      Mézeskalácsszívet én már réges-régi magyar esküvőkön is láttam, szóval ennek van valószínűleg magyar eredete is, de igen, Amerikában is nagy divat a köszönőajándék, minden bulin, nem csak esküvőn, tehát igen sokszor a szülinapos is ad ajándékot annak aki eljött őt ünnepelni.

      Törlés
  3. Mi az egyik esküvőn hűtőmágnest kaptunk ajándékba. Én kifejezetten örültem neki. : ) A pár fotója van rajta, a dátum és köszönik, hogy velük voltunk ezen a napon. A hűtőnk egyik oldala csak az esküvőknek van fenntartva, mert kiraktam rá a meghívókat is. De persze nem azt az oldalt szenteltem erre fel amit mindenki elsőre meglát ha belép a konyhába.
    Nekem ezek közül a pozsgás tetszik a legjobban. Oda meg vissza vagyok a pöttöm ajándékokért. Én biztos szívesen adnám és kapnám is. : )
    A macaron miatt meg ne aggódj, még én sem kóstoltam. : D Odáig jutottam csak el, hogy olyan illatú tusfürdőt vettem. : D

    VálaszTörlés
  4. A buborék fújózással vigyázni kell, sok szalonban benne van a kölcsönzési szerződésben, hogy nem érheti szappanbuborék a ruhát, mert végleges foltot hagy rajta. Szóval óvatosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudtam hogy van ilyen, köszi! Nekem saját ruhám lesz nem kölcsönzött, szóval engem nem érint, de jó hogy ezt leírtad. :)

      Törlés
  5. Nálunk falun most kezd igazán divatba jönni ez a szokás, a szüleink idejében, a hagyományos lagzikon nem volt ilyen. Én kaptam már fényképet, csokit is, de a legutóbbi mindent vitt: a vőlegény egy asztalosműhely tulaja volt, ezért az ültetőkártyák kis vitorláshajók voltak, amit ők maguk készítettek. Kb 300-at. Emelett volt még egy-egy kulcs mindenki székén, kis idézettel, masnival. Ez aztán tényleg filléres dolog, kulcsmásolótól kértek rontott kulcsokat, kaptak kb. 2 vödörrel, még dekorációnak is bőven jutott. :) Mivel nálunk sok a borosgazda, saját címkés bort is gyakran adnak ajándéknak. Mi virágmagot/virághagymát tervezünk. Biztosan nem fog mindenki örülni neki, ezért gondolkodunk is alternatíván a gyerekeknek/pasiknak. A pici üveg lekvár nekem nagyon tetszett, de üveget eddig nem találtam elfogadható áron. 100 fő fölött tényleg nagyon drága mulatság már... Ha valaki tud olcsón, jelezze :) köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Simitimi, én tudok, ha adsz egy e-mail címet :) mi is kisüveges lekvárban gondolkodunk

      Törlés