2012. szeptember 1., szombat

Esküvői inspirációk IX. - Esküvői szokások, hagyományok

A korábbi esküvői témájú bejegyzésekből már szerintem kiderült, nem vonzanak engem túlzottan az esküvői hagyományok. A lakodalom alatti játékokról sokkal több negatív emléket hallottam mint pozitívat, ettől függetlenül aláírom, hogy bizonyos esetekben szükség lehet rájuk. Túlzásba viszont nem szabad esni, több ismerősöm panaszkodott már, hogy esküvőn voltak de alig lehetett táncolni vagy enni, mert a vőfély folyamatosan pattogtatta őket, most ilyen játék, most meg olyan, most erre menjenek az emberek, most arra.  Többen kértétek hogy írjak erről a témáról bejegyzést, úgyhogy itt vagyok. :)

Lehetetlen egyszerűen mindent összeszedni, annyi különböző hagyomány van, nem csak országonként hanem régiónként is rengeteg a változat. Igyekszem olyanokat összeszedni most, amik akár nálunk is előfordulhatnak, bár mondom én inkább a spontaneitás híve vagyok, 1-2 kötelező elemen kívül nem szeretnék sok kötöttséget. Először a szertartás alatt előforduló lehetőségekről írok, kicsit később pedig egy külön bejegyzésben a lakodalmi játékokról.

Sokszor nem nagyon foglalkoznak a polgári szertartás menetével az emberek, nyilván akkor ha amúgy van egyházi esküvő is. Nálunk "csak" a polgári ceremónia lesz, így igyekszünk azt minél szebbé és egyedibbé tenni. Az alap gyűrűhúzás-koccintás-gratulálás mellett most már nagyon sokszor plusz dolgokat is bele lehet csempészni. Ezeknek mind az a jelentése, hogy az ifjú pár együtt valami újat kezd, majdnem mindegyik ezt szimbolizálja. A leggyakoribb szerintem a gyertyaceremónia.

(kép: innen)

 Külön-külön már a szertartás elején meggyújtják a két szélső gyertyát, majd a végén a vőlegény és a menyasszony megfogják őket és közösen meggyújták a harmadikat. Itthon szerintem ez csak a szertartásra korlátozódik, sokszor csak hosszú vékony gyertyákat használnak, azt vettem észre az USÁ-ban például az egész buli alatt is ég ez a gyertya a főasztalon, sokszor el is teszik emlékbe.

A bejegyzés folyatódik, kattints a továbbra!

(kép: innen)

Ha már emléket is szeretnénk készíteni az esküvőn, akkor jó ötlet lehet a homokceremónia. Ilyenkor két pohár homokot (általában különböző színűek) önt össze a vőlegény és a menyasszony egy szép vázába, ami később a közös lakásuk dísze lehet. Ha már van a párnak gyermeke akkor ő is beszállhat ebbe a szertartásba egy harmadik színű homokkal. Érdemes szerintem egyébként egy szép lezárható üveget választani erre a célra váza helyett, különben kiborulhat a tartalma, és könnyebben is tisztán tartható így. A képen is látszik hogy papírtölcsérrel irányították a homokot, így egy vékonyabb szájú üvegbe is szépen bele lehet tenni . 

(kép: innen)

Ami az egyik kedvencem: a menyasszony és a vőlegény ír egy-egy levelet a másiknak, majd a ceremónia alatt egy üveg azévi bor társaságában beszegelik egy dobozba. 25. házassági évfordulón ér legközelebb kinyitni, lehet sírdogálni a levelek fölött és meginni az addigra istenivé vált bort. :) 

Olyanról is hallottam, hogy homok helyett fűszernövényeket és olajokat öntöttek össze, ez is tök jó ötlet. Nővéremék az esküvőjükön például római szokásokhoz híven kenyeret ettek közösen. Régi hagyományok közül nekem a legjobban a kelta kézösszekötős szertartás tetszik, nagyon hosszú de gyönyörű (innen jött egyébként az, hogy a templomban is "összekötik" az embereket, nincs új a nap alatt :D), akit érdekel itt megnézhet egyet.

Szokás még eregetni is a ceremónia után, legyen az pillangó, galamb vagy lufi. Én ezekért annyira nem vagyok oda, de meg is mondom miért, ha valaki szeretné őket, tegye. :) Az ízeltlábúaktól nekem herótom van, a pillangó is csak messziről szép, közelről legalább annyira undorító nekem mint egy százlábú. Nem szeretném hogy ilyenből legyen vagy 100 a közelemben, főleg hogy azt ígérik hogy ezek még ott repkednek órákig, tehát a buliba is odatévedhetnek. Köszi, kihagyom. Még a galamb a legszimpatikusabb a három közül, viszont Bálint meg a madarakat nem szereti. :D Ez egyébként tök jó, mert a galambok utána hazarepülnek, én sokáig azt hittem ez nem így van és utána hajléktalanok lesznek. Bálint világosított fel hogy nem hülyék ezek, hazamennek szépen. A lufikkal (és mindenféle mesterséges tárggyal amiket feleregetünk) nekem az a gondom, hogy szemetelek. Valamikor le fog hullani, és nem szeretném hogy az én lufijaim rondítsák a környékbeli erdőket és fullasszák meg a belegabalyodó kisállatokat (igen, hülye vagyok néha).

(kép: innen)

Majdnem minden esküvőn előfordul hogy a ceremónia végeztével a násznép megdobálja rizzsel az ifjú párt, ezzel is bő gyermekáldást kívánva nekik. Sok helyen olvastam hogy a nyers rizst a madarak bezabálják, de megemészteni nem tudják így sajnos szegények meghalnak. :( Ezt kiváltandó elég sok lehetőség van, sokan rózsaszirommal dobálóznak, nekem nagyon tetszik a confetti (papír, hamar lebomlik) és a buborékfújó is. :) Utóbbival persze nem egy az egyben kell fejbe célozni a fiatalokat, csak buborékkal jól megfújogatni őket. 
Nagyon tetszik a képen is látható ötlet: még az esküvő előtt felerősítenek egy szép textilt confettivel megtöltve oda, ahol majd állni fog az ifjú pár. Mikor eljön az a rész, hogy "megcsókolhatod a menyasszonyt" akkor a két tanú megrántja a köteleket amitől kioldódik az a csomó ami fent tartotta a textil egyik részét és rájuk zúdul egy csomó confetti. Annyira cuki, és a képeken is szuperül mutat. 

(kép: innen)

A csokordobást gondolom senkinek nem kell bemutatnom. Nálunk ez a ceremónia része, pontosabban közvetlenül utána történik, angolszász körökben viszont a buli legvégét jelenti, ha eldobták a csokrot akkor mindenki megy is haza. Mostanában már kötnek külön dobócsokrot, nekem is lesz, valószínűleg én fogom csinálni. :) Amit viszont nem biztos hogy mindenki tud: a pasiknak is van egy hasonló ceremónia. Ilyenkor az újdonsült férj a menyasszony combfixét lövi oda a még nem házas pasiknak, ugyanígy megjósolva hogy ki lesz a következő vőlegény. 

A valami régi, új, kölcsön és kék hagyománynak is külön bejegyzést szentelek majd, ez is egy elég régi és sokak által betartott hagyomány. 

Ha rákerestek rengeteg ötletet és hagyományt lehet még találni csak magyar berkekben is, más kultúrákat is figyelembe véve meg aztán végképp a végtelen felé közelít a találatok listája. :)

Így a bejegyzés végén pedig szeretnék egy olvasómnak, Megaerának gratulálni, akinek ebben a pillanatban (16:00) kezdődik az esküvője. :) Sok boldogságot, remélem csodaszép a napotok és még szebb lesz a közös életetek is! ♥

3 megjegyzés:

  1. Mi nővéremék ceremóniájának a végén cukrot dobáltunk, (100 forintos boltban kapható kis pici, nem tudom, mi a neve :D ) amit aztán a gyerekek felszedtek. :D Szerintem nagyon aranyos ötlet volt az is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! :)) Nálunk nem lesznek gyerekek úgyhogy ez nem játszik, de tök jó ötlet!

      Törlés
  2. Uhh ez a dobozos mennyire jóó :) ilyet tuti csinálunk!

    VálaszTörlés