2012. szeptember 6., csütörtök

Elfogyott II.

Újra elhasználtam pár dolgot, itt az ideje a második ilyen jellegű bejegyzésnek. Sajnos egy dolgot kidobtam amint elhasználtam, elfelejtettem félretenni a dobozt. :( Ez a dm sajátmárkás Dontodent viaszos fogselyme volt, ami szuper, bevált.


Az első tubus a Balea szőke hajra való balzsama. Alapvetően az ilyen tubusos dolgokat még kidobás előtt félbe szoktam vágni, így több alkalomra elegendő anyagot tudunk még kivadászni belőle, de ezt nem szerettem annyira, hogy küzdjek érte. :( Nem szoktam azzal foglalkozni hogy a termék amit veszek szilikonmentes-e vagy sem, ez az volt, lehet emiatt nem jött be. Nagyon könnyen gubancolódik a hajam, lehet ez betudható a szőke melíroknak is. Bármennyit kentem a hajamra és akármeddig hagytam rajta nem lett könnyebben kifésülhető hajmosás után, márpedig én alapvetően ezért használok balzsamot. Az illata egyébként nagyon finom, és elég jó mennyiség is van benne ennyi pénzért, de úgy néz ki az én hajamnak kell a szilikon. Nem fogom újravásárolni.
A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!
A Dove kézkrémet ajándékba kaptam még pár hónapja. Ezt már kettévagdostam, hogy az utolsó cseppjét is megkaparintsam. Finom illata van, egészen folyós az állaga és jól hidratál. Talán kicsit sok ideig szívódik be, de egyébként működik, és egész kevés kell belőle szóval sokáig kitart. Bevált, de nem biztos hogy újravásárolom, szeretek kézkrémekkel kísérletezni és mindig újat kipróbálni. :)
A Balea grapefruitos olajgyöngyös tusfürdője a következő áldozat. Nagyon szeretem a Balea tusfürdőket, olcsók, jó az illatuk, nem szárítanak. Ezzel sem volt sok gondom, de a gyöngyöknek sok értelmét nem láttam. Elvileg el kellett volna hogy olvadjanak/kenődjenek a bőrömön dörzsölés közben, de ez csak igen erős nyomás hatására alakult ki. Ahhoz kevés volt benne hogy radírozó legyen, viszont nem is kenődtek szét a kis golyók, így értelmet nem találtam benne. Nem hiszem hogy újravásárolom.
A Swiss-o-par kókuszos sampont Bálint vetette meg velem, közösen is használtuk el. :) Finom illata van, jól habzik, viszonylag kevés is elég belőle és tisztít rendesen. Nekem egy sampontól nincsenek nagy elvárásaim, ez is tette a dolgát. Lehet újravásárolom, lehet nem, samponból is szeretek mindig újakat kipróbálni. 


Az Aveo acetonmentes körömlakklemosót még a Müllerben vettem ezer éve. Tragédia. :( A sima körömlakkot becsülettel leszedi, de a csillámmal semmit nem tud kezdeni. Ez még hagyján, levakarom, de a legrosszabb az, hogy olyan szinten szárította a kezemet, hogy az ujjbegyeim már használat közben is irtóra húzódtak, miután kezet mostam pedig hámlott mind a 10... Nem vásárolom újra. 
Sokáig a Dr. Beckmann színfogókendőre esküdtem, legutóbb megvettem a dm sajátmárkását, közel feleannyiba kerül, gondoltam kipróbálom. Jelentem a Denk mit is ugyanazt tudja, megkockáztatom hogy teljesen megegyezik a két kendő összetétele. Újravásárolom, bevált.


Az Essence BTGN alap- és fedőlakkokra sokáig esküdöztem. Nagyon sok blogger a szívükbe zárta őket, és az elején én is nagyon meg voltam velük elégedve. Nem tudom mi változott, ezek már a másodikak mindkettőből, de már nem szeretem őket. A körömlakkok már 1 nap után a sarkokon elkezdenek lepattogzani, és ami a legrosszabb, hogy nem csak pattognak, hanem elválnak a körmömtől! Fellevegősödnek (ez legjobban nude lakkoknál látszik), majd egy mozdulattal le tudom őket húzni a körmömről. Szó se róla, ez glitteres lakkoknál akár még praktikus is lehet, de az a baj hogy húzzák magukkal a körmöm felső rétegét is, ezáltal szépen fokozatosan gyengítik őket... Egyszer (lakkozás után kb. 3 órával) mosogatás közben az egyik körmömről rendesen elhagytam a lakkot, egyben leugrott és a vízben úszva találtam meg. :o Nem teljesen értem, lehet az én körmeim nem csípik csak, nem tudom. Nem fogom újravásárolni őket, most az OPI alap- és fedőlakkjaira pályázok. :)

Ti miket használtatok el mostanában? Próbáltátok már valamelyik fent említett dolgot? Beváltak nektek?

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hagyd el a base coat-ot (mármint ezt a fajtát), nekem is attól jött fel a lakk. A fedő lakkal semmi problémám nincs, de ha ezzel az alaplakkal használom akkor egy-két nap után felválik, lehúzhatóvá válik. :S

    Én mostanában azt csinálom hogy írok egy listát hogy miket kellene elhasználnom (kallódó minták, régebbi dolgok, félig lévő flakonok, stb.) és mivel szem előtt van ezért figyelek rá hogy tényleg elhasználjam amiket kiírtam magamnak. Nagyon jól haladok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem csak a fedőlakkal is felválik, próbáltam mindenhogyan. :(

      Törlés
  2. Vékony szálú hajam van, mégis annyira össze tud kócolódni hajmosás után, hogy lehet bármilyen balzsam, egyszerűen nem tudom rendesen kifésülni anélkül, hogy ne tépkednék ki egy marék hajat. Még a fodrász is meglepődött :D Most almaecetes öblítést csinálok minden hajmosás után, mintha kevésbé lennék kócos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Serical tejproteines hajpakolása vált be! :)

      Törlés
  3. Én is vettem a müllerben körömlakklemosót, csak a gyümölcsöset, azt szeretem nagyon, bár a nagy csillámokkal kissé küzdeni kell, de a többit leszedi simán és erősödött is a körmöm, amióta ezt használom.

    VálaszTörlés
  4. BTGN nekem se jött be, olyan a körmöm, mint ahogy írtad. A pedikűrösnél tett látogatás óta szintén OPI a vágyaim netovábbja. Viszont én alig tudom elhasználni a fürdőszobai cuccokat: keveset igényel a bőröm, és el is felejtem. S addig nem veszek újat, míg valami el nem fogy, nem dobok ki semmit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem szeretem kidobálni a dolgokat, mindent elhasználok, vagy ha nagyon nem válik be (mint a Clinique ami teljesen kiütött) azt odaadom másnak, hátha neki jó lesz.
      Te csinálod jól, nem szabad felhalmozni a dolgokat mert a végén még ráromlik az emberre minden.

      Törlés
  5. én ezeket használom a hajamra és velem csodát tettek! Nagyon gubancolódik a hajam egyébként, mellé töredezett és száraz is volt, de már egy ideje használom ezeket és olyan lett tőle, mint mikor kijövök a fodrásztól és a hajam még "szép".
    Lehet, hogy meg fogja szokni az összetevőket a hajam és egy idő után nem lesz már hatásos, de most ha drága lenne még akkor is megvenném!

    http://kremmania.hu/kremek/balea-repair-hajbalzsam


    http://kremmania.hu/kremek/balea-professional-repair-anti-spliss-serum

    VálaszTörlés