2012. július 9., hétfő

Aranyköpések a kávézóban

Ma találkoztam két barátnőmmel, akiket még akkor ismertem meg mielőtt elkezdtem volna a szülésznőnek tanulást és egy kávézóban dolgoztam közel két évig. Nosztalgiáztunk egy kicsit - örültünk, hogy már egyikünk sem dolgozik ott :D -, és eszembe jutott miközben röhögtünk a sok hülyeségen, hogy miért ne osztanám meg veletek is azokat, amikre még emlékszem. Ez most egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz, mert nem lesz túlzottan összeszedett - már amennyire az szoktam lenni a csapongó gondolataimmal -, csak idézem azokat a beszélgetéseket, amikre még emlékszem. Elég sok van, a hülyeségekre mindig vevő volt a memóriám, csak a fontos dolgokat felejtem el kábé azonnal. 

A kávézó az Aréna Plázában volt (pontosabban van még mindig, csak már én nem vagyok ott :D), és kb 20 féle sütit árultunk, tizenpár féle kávét, szóval volt választék bőven. Igyekszem nagyjából tematikusan haladni, meglátjuk mennyire sikerül. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


Variációk kávéra
"Kérnék egy lét." (Lattét akart.)
"Egy expresszót kérek." (Ez rendszeres volt, magamban mindig megkérdeztem, hogy az expresszó az a kurvagyorskávé? :D)
"Latte mokaccsinót kérek szépen." (Latte macchiato, sokan máccsiátónak mondták de ez még egy dolog, nem tudhat mindenki olaszul.)
"Kérek szépen egy latte mokaszint."
"Cappuccinót szeretnék, de ne legyen benne kávé és tej."
"- Tejallergiás vagyok, úgyhogy nem tejeskávét kérek, hanem cappuccinót.
 - A cappuccino is tejjel készül, úgyhogy azt nem ajánlom.
 - Én csak a tejeskávé tejére vagyok allergiás kérem a cappuccinót." (Odaadtam neki, de árgus szemekkel figyeltem nehogy beanafilaxiázzon nekem.)
Napi szintű volt a "cappuccinót porból készítik?" kérdés is, falnak mentem tőle. 



Variációk egyéb italokra
"Tessék mondani, a frissen facsart narancslének milyen íze van?" (Eper drágám, eper.)
"- A frappé micsoda?
 - Kávés-tejes jégkása.
 - Jég és tej nélkül kérhetem?" (Közel voltam ahhoz, hogy adjak neki egy pohárban egy kanálnyi frappéport. :D)
"- Egy Nesteat kérek.
 - Csak Liptonunk van.
 - Igen, citromosat.
 - Csak Lipton van nem gond?
 - Igen, citromos Nesteat, nem érti?" (De, sajnos de...)

Variációk süteményekre
Sacher torta elnevezések: séker, szatyor, szatyer, sasszer.
"A málnakosár milyen gyümölcsből készül?" (Grapefruitból...)
"Kérek szépen egy kosár málnát."
"A vaníliás fánkban csokoládés töltelék van?" (Igen, csak a kóbor apácák megtévesztésére nevezzük vaníliásnak.)
"- Abból a fehér gombócosból adj nekem!
 - A profiterolra tetszik gondolni?
 - Majd akkor mondom csak ki a nevét ha magyarul írjátok ki bazdmeg!" (Mellé kért még tiramisut is, ott nem volt gond hogy az nem magyarul van.)
"Két kroaszántot kérek, csokisat."
"- Karamellás sajttortát lehet sajt nélkül kérni?
 - Az egybe van sütve, de nincs sajt íze, nem trappistából készül.
 - Ja, én azt hittem rá van reszelve valami." (Hozzáteszem minden ott van a vitrinben és meg lehet nézni.)
"Az eperszelet friss eperből készült?" (Januárban feltett kérdés.)

Egyéb
"- Bemehetnék a wc-tekbe?
 - Ne haragudj nincs mosdónk, jobbra hátra találsz majd egyet.
 - Naaaa, légyszi!" (Ha nincs, hova mennél? :D)
Este tízkor: " Szia, bocsi, de hol tudok kimenni a plázából?" (Ott ahol bejöttél szivi.)
"A haverunknak lesz a cappuccino, rajzolnál rá egy kukit?" (Rajzoltam.)
"- Meg tudnád mondani hol a mozi?
 - Egy szinttel feljebb, abba az irányba.
 - És van ott lépcső vagy lift vagy valami?" (Nincs, egy kötéllétrát dobnak le és Indiana Jones zenére kell felhúzódzkodni rajta, miközben alul krokodilok csattogtatják a szájukat éhesen.)
"- Hol van a legközelebbi wc?
 - Jobbra kell fordulni és kb 20 méterre balra lesz." Ezek után elfordult balra. Ez megint csak rendszeres volt, mint ahogy az is hogy kérdeznek valamit de a válasz már nem érdekli őket. 

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, lehet hogy később még bővíteni fogom a bejegyzést ha valami még beugrik. :)

Ti is gyakran találkoztok - akár a munkátok során, akár máshol - aranyköpésekkel? Kibírjátok röhögés nélkül? 


19 megjegyzés:

  1. Ó, ezeket most nagyon köszönöm. Ritka rossz kedvem van, de ezek közül többen is felröhögtem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök hogy kicsit jobb kedved lett! Fel a fejjel! ♥

      Törlés
  2. Ez nagyon jó volt,valamelyiken hangosan nevettem hogy emlékszel ennyi mindenre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hülyeségeket mindig megjegyzem, a Toldi egy részét is el tudom neked szavalni de csak azt a verziót ami úgy kezdődik, hogy "ég a nagy melegben a kopasz tyúk szarja Toldi Miklós seggét nagy bőszen vakarja".
      És ebből is fél perces részeket tudok teljesen kívülről: http://www.youtube.com/watch?v=Xb-rp2Gud5I
      Meg ezeket az aranyköpéseket miután megtörténtek meséltem napokig ismerősöknek, kollégákkal is sírva röhögtünk rajtuk a raktárban, szóval megmaradtak. :)

      Törlés
  3. Bogi, most rohantál a vesztedbe, mert eszembe jutottak az angol emlékeim :DDDD
    Khm, tudnillik, nekem fél év angliai (és másfél év itthoni) KFC - kasszás múltam van, mit ne mondjak, külföldön se jobbak :D Csak a kedvenceimet írom le, ha nem gond:

    - "Mennyibe kerül a 9.99fontos kosár?" (12 fontba)
    - "Do you have a Big Mac?"
    - "Kérnék egy Sztriptíz menüt!" (ez már itthon volt, Strips menü)

    Volt egy promónk, amikor 4 különböző féle, de egyaránt 1.99-be kerülő dobozos csirkét árultunk.
    "Szeretnék egy Boxed up-ot
    -Rendben, melyiket?
    -Hát, az 1.99-est
    -Értem, szóval melyik fajtát?
    -Mondom, hogy az 1.99-est
    - [....]"

    "-Sajnos kifogyott a Pepsi a gépből, van 7Up, Tango, Pepsi Light, Narancslé, Forró italok, mit adhatok helyette?
    -Pepsit"
    [....]

    "-Milyen üdítőt adhatok a menühöz?
    -Sprite-ot.
    -Pepsi termékeink vannak, 7Up-ot tudok csak adni.
    -De én Sprite-ot kérek!"
    (Azt kapsz.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is értem néha az embereket komolyan. :DDD

      Törlés
  4. jézusom...
    hát én ezt nehezen bírnám durva lehet..

    VálaszTörlés
  5. én szoktam röhögni az aranyköpéseken nálunk, de azokon lehet is,mert aranyosak:D

    VálaszTörlés
  6. Futóversenyen voltam infós, a rajt/cél kapunál álltam, odajött egy srác, hogy hol tudja ellenőriztetni a chip-et, amivel időt mérünk. Mellettem nagy betűkkel kiírva: chip kontroll, de a biztonság kedvéért elmondtam, hogy itt tudja ellenőriztetni, annyi a feladat, hogy átsétál a gumiszőnyegen, és a laptotos pasit megkérdezi, hogy működik-e a chip...elindult teljesen más irányba.
    Nevezésnél rendszeresen vannak olyanok, akik azért jönnek a 12 km-es nevezéshez, mert ott kisebb a sor...majd amikor majdnem végeztünk, benyögi, hogy egyébként ő előnevezett 6 km-re, ami teljesen másik asztal.
    Volt, aki nem akarta megadni a nevét, és nem értette, hogy erre miért van szükség.(mondjuk azért, hogy ha nyer valamit, akkor tudjuk azonosítani????)
    Volt, hogy egy kissrác 2 km-re nevezett, és 12-t futott, mert nem értette, hogy miért akarják visszafordítani a fordítóban...
    Büfében egy apuka epres "csepit" kért...mondta a büfés, hogy kutyakaját sajnos nem tart.(kutyákkal is szoktak indulni a futók)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csepi nálunk is volt! :DDDDD Mármint kértek azt.

      Törlés
  7. Hú de ennék most egy sasszer tortát!!!! :))

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy nem csak infós ügyfélszolgálaton vannak hülye ügyfelek :) Anno sok emailt kaptam onnan szemezgetett beszélgetésekről, azokon is sírva nevettem. Mint ezen. Emberek, bakker!

    VálaszTörlés
  9. ez haláli!=D meg fogom kérdezni az egyik barátnőmet, ő a McDonald's-ban dolgozik fél éve, hallott-e hasonlókat
    mi a suliban röhögünk mindig a tanárok aranyköpésein, van néhány, aki igazán vicceseket szokott mondani!=D

    VálaszTörlés
  10. Én tourist infoban dolgozom, ott is van egy-két cifra dolog. Egyszer egy csaj megkérdezte, hogy melyik irányba fog elindulni a vonat. De olyan is volt már, hogy kérdezték, hogy hol van ATM, mutatok jobbra, hogy arra kint, erre néz be a konyhánkba a csaj, hogy hol van :D

    Amíg hülye emberek vannak, addig lesznek még ilyen bejegyzések is :))

    VálaszTörlés
  11. Juj, ezek nagyon tetszettek, jót nevettem :D

    VálaszTörlés
  12. Most feltámadt bennem a nosztalgia, három évig étteremben pincérkedtem... Már régen volt, úgyhogy a nagy aranyköpésekre már nem emlékszem, de voltak csodás emberek! Ezeken viszont csak utólag lehet nevetni, ott, abban a pillanatban nagyon tudnak idegesíteni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagy részük helyszínen nagyon bosszantó tud lenni, de volt olyan hogy a kávégép mögött guggolva röhögtük ki magunkat, mert nem bírtuk már ott sem. :D

      Törlés
  13. Én keleti ékszereket és sálakat, takarókat stb. árusító standnál dolgoztam, a bazi nagy cégér is erre utalt... erre nap mint nap jöttek oda hozzánk olyanokat kérdezni, hogy van-e nálunk nagymagyarországos medál, etruszk írásos ékszer, Bob Marley-sapka, görög betűs ékszer...

    VálaszTörlés