2011. november 28., hétfő

Karácsonyi dekoráció

Tegnap volt advent első vasárnapja, a koszorút gyorsan összepakoltam, hogy még napján meg tudjam gyújtani az első gyertyát (a fahéjrúd még hiányzik, és ma is elfelejtettem venni, na majd holnap), a többi díszt az asztalra ma tettem ki, és ma csináltuk meg az ajtóra is a kis izét.

Én a klasszikus értelemben vett adventet nem tartom, nekem nem jelent ez többet, mint készülődést a karácsonyra, narancs- és fahéjillatot, és jó hangulatot ha belépek a lakásba. Hoztam képeket arról, miket alkottunk. :)
Az ajtódíszt már Panda előtt is a rácsra tettük - korábban is gyakran kilincsre volt zárva a rács is, de mióta a kutya megvan mindig, bár nem lép meg ha nyitva van akkor sem, de azért just in case - műanyag/fém ajtónk van, így ebbe nem lehet egy szeget sem beleverni, hogy felakasszak rá bármit. Most fenyőágakból varázsoltunk egy csillag-formát és arra akasztottunk fel ezt-azt. A csillag nagyon egyszerű egyébként, négy fenyőág csúcsi végét - ahol elágazik 3-5 részre - lecsippentettük, párosával összekötöztük, majd a két egyenest keresztben is. A hóember diszkréten takarja a csomózás nyomait. :) Piros szalaggal kötöttük fel a rácsra, végülis nem vágtuk le a felesleget hanem bepödörítettem mint amikor ajándékra teszek masnit.
Az asztalra elővettem a seggrázós-énekelős mikulásunkat, a hóemberes mécsestartómat, a candy cane-eket egy pohárba rendezgettem. Pár színben harmonizáló karácsonyfa-díszt bedobáltam a vázámba, szerintem tök jól néz ki, már évek óta ezt is az asztalra teszem ebben az időszakban. Úgy döntöttem a karácsonyi kaktuszt nem száműzöm, ide való ő is. :) Virágot sajna nem hiszem hogy fog hozni, kb 2 hónapja ültettem el.
Koszorú helyett egy ikeás tálat használok mióta saját adventem van és nem anyuékkal vagyok, egyszerűbb ebbe beleszórni mindent, és nekem amúgy is praktikusabb. Piromániás vagyok és otthon anya nagy örömére mindig az asztalra pacsmagoltam a viaszt a gyertyákból, mert a koszorú oldalán mindig lefolyt ahogy piszkáltam. Így minden a tálba kerül és nem cseszem össze vele az asztalt. :) Koszorúban szeretem a minimált natúr színekkel, 2 éve próbálkoztam pirossal/kékkel meg mindenféle csicsával, de ez a narancskarikás-fehér gyertyás nekem az örök favorit lesz. Még a fahéjrudak kellenek és kész is lesz. :)

Egy kis karácsonyi dísz még ment a galéria egyik kallantyújára, meg egy mikulásos fa-szobor szerűség az egyik polcra, ezekről nem lőttem fényképet.

Ti készülődtök már a karácsonyra? Milyen koszorút csináltatok? :)

2 megjegyzés:

  1. Na, ez a koszorú nagyon jó ötlet, meg is jegyzem, jól jön majd, ha elköltözöm itthonról és nem lesz időm koszorúkészítéssel bíbelődni. Idén nem csináltunk, mert Anya kapott egy barátnőjétől még tavaly, így idén is az lesz. Viszont majd szerdán lesz időm, és csinálok magamnak motivációs adventi naptárat idézetekkel, zenékkel, napi kis relaxokkal.=)

    VálaszTörlés
  2. Bogi, ez a koszorú nagyon klassz! Mi is akartunk Anyával csinálni egy újat, de csak úgy szaladt az idő és egyszer csak azt vettük észre, hogy Advent első vasárnapja van. Aztán kaptunk egyet, úgyhogy jövőre marad a készítés, de tuti, hogy valami ilyesmit csinálunk majd a klasszikus koszorú helyett. :)

    VálaszTörlés