2011. június 27., hétfő

A drágább mindig jobb? #1

Úgy döntöttem hogy elkezdek egy ilyen sorozatot. Nem ígérem hogy minden héten vagy hónapban lesz ezzel kapcsolatban post, de ha összegyűlik megint pár ide illő dolog akkor jönni fog a következő. Lesznek itt mindenféle random dolgok, úgyhogy bele is vágok!

Konyhai papírtörlőkendő
Lehet hogy sokan nem is használnak, én szeretem. Kipróbáltam már ebből is több félét, drágábbat, olcsóbbat, legolcsóbbat és azt kell hogy mondjam nem nagyon veszek észre különbséget. Most épp egy S-budget ("spargazdaságos") márkájút használok, két tekercs volt kemény 100 Ft körül. Ugyanolyan vastag mint a drágább társai. Nincsenek nagy elvárásaim a papírtörlőtől, rápucolom a krumplit vagy letörlöm vele a zsíroldót, erre tökéletesen megfelel. Felesleges megvenni a drágább testvéreket.

Lefolyótisztító granulátum
Most a legutóbbi Mülleres bevásárláskor vett van itthon, de a korábbi fürdőszoba-takarítós postban láthattok egy másik fajtát is. Olyan dugulásig én sosem juttatom el a lefolyóimat hogy már megáll benne a víz úgyhogy ebből adódóan nincs szükségem a sűrűn folyó folyékony vegyszerekre, teljes dugulás esetén nyilván ezek a granulátumok használhatatlanok. Ezeket a noname termékeket kb 4-500 Ftért lehet beszerezni, ugyanez azt hiszem a Mr. Proper és hasonló nevesebb márkáknál 2x ennyi is lehet. Semmivel nem tudnak többet, ugyanúgy NaOH a fő hatóanyaguk, ugyanolyan büdösek és ugyanúgy használnak. Szintén felesleges a drágább.

Fogselyem
Ezt is a Müllerben vettem legutóbb, egy sajátmárkás fogselymet. Előtte Sensodyne-t használtam, és meg kell hogy mondjam az sokkal jobb volt. Az olcsóbb használat közben szétválik pici szálakra, nekem kicsit lazábban állnak a fogaim úgyhogy nekem nem szakadt még bele de akinek szépen sűrűn sorakoznak egymás mellett lehet tökéletesen kiszedhetetlenül is ott maradhat a fogselyem. A tapintása is kicsit furcsább, míg a Sensodyne tényleg selyemszerű volt addig ez az olcsóbb szinte ragad ami nagyon fura. Ettől függetlenül el fogom használni azt ami most van mert nem szeretek semmit sem kidobni, de legközelebb egy kategóriával feljebb fogok keresgetni.

WC-papír
Ebből abszolút úgy gondolom megéri a drágább, több rétegű. Biztos mindenkinek volt már szerencséje a már-már átlátszó papírokhoz, nem kellemes na. Ha elsőre olcsóbbnak is tűnik az egyrétegűt megvenni az ember hamar rájön hogy ez nagyon nem így van. Ha vékony, rossz minőségű akkor letekerünk vagy 6 métert hogy ne érjen minket kellemetlen meglepetés, viszont ha veszünk egy kicsit minőségibb 3 rétegűt abból elég 3-4 "kocka" is. Sokkal tovább kitart és nem is lesz drágább a végére. Nem kell feltétlenül megvenni a selyempuhaságú Zewa 89 rétegű csodapapírokat, az Aldiban pl tök jó 3 rétegűt lehet kapni, 10 vagy 12 tekercs van egy csomagban és 700 Ft körül mozog. Nálunk kb 1,5-2 hónapig kitart pedig én éjjel-nappal pisilni járok.

Fertőtlenítőszer
Szerintem minden drogériában találhatóak sajátmárkás tisztítóteszerek, legutóbb mikor ilyen helyen jártam összehasonlítottam a Domestos cimkéjén található dolgokat az olcsóbbal és szinte teljesen ugyanaz volt. Nem hinném hogy jellemző az átlag háztartásokban hogy mindenki kutyagumis cipővel sétál minden helyiségben és tolják tele a lakást fertőző anyagokkal, az átlagos hétköznapi koszokat egy olcsóbb szerrel is eltüntethetjük.

WC-tisztító folyadék
Arra gondolok aminek olyan csőre van mint a Domestosnak csak külön a wc tisztítására vannak kifejlesztve. Nem mindig van nálam itthon, ha épp nincs akkor sima tisztítószert nyomok a perem alá (jaj mindig eszembe jut az a vicc :D), de őszintén megmondom ebből nekem a legjobban Domestosnak a konkrétan erre kifejlesztett tisztítója jött be. Nagyon jó sűrű állaga van - ami a noname-ebbekről nem mondható el, szinte lefolynak azonnal - és pink! A színe miatt tökéletesen látszik hogy hova sikerült nyomni belőle és hova kell még, és annyira viszkózus hogy simán fent marad a csésze belsején 30 percig is, ennyi idő alatt meg nevetve kinyír minden kis mocskot aki ott lakik. Szerintem ez megéri a pénzét.

Zsebkendő
Most másztam ki a náthából úgyhogy az elmúlt 2 napban a legjobb barátom a 100-as zsepi volt. Nem szeretem a legolcsóbbakat megvenni mert áttüsszentek rajtuk. :D Orrfújás szintén. Elég sokszor találok Zewát akciózva ami így olcsóbb mint a sajátmárkás jó minőségűek, de alapvetően a DM sajátja a kedvencem, olcsóbb mint a Zewa de van olyan jó puha. Zewából egyébként a kamilla illatúval engem ki lehet kergetni a világból, olyan erős mű bűze van hogy belefájdul a fejem 2 perc után, borzalmas. A spar sajátja is egész jó (nem az S-budget, az átlátszó) és az Aldis is, bár ez utóbbi kettő nem olyan puha mint a DM-es. Náthásan mindig próbálok pihepuhát venni, így is kikészül a fejem, és az olcsóbbak smirgliként szedik le a bőröm.

Érdekel titeket ez az új sorozat vagy hagyjam a fenébe? :)



21 megjegyzés:

  1. nekem tetszik, igaz sok mindent nem én veszek, de így is tetszik ez az ötlet hogy összeválogatod mi az amiből az olcsó is tökéletes :)

    http://tunderke.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  2. Tetszik az ötlet, csak hasznomra válik, főleg, hogy mindkét lakótársam trehány disznó és én intézek mindent. :D
    A pézséhez annyit hozzáfűznék, hogy a Tesco saját termékei között vannak a csudiszép dobozban megtalálható, kozmetikai törlőkendő (asszem) néven futó zsepik, na otthoni használatra az kiváló - imádom tépkedni a dobozból. Van kisebb és nagyobb kiszerelés is, ha a Zewa nem akciós, akkor ezt veszem és nincs rá panaszom, puha és árban is minőségének megfelelően korrekt. Az olcsóbbak, de nátha esetén néha a drágábbak nekem is nyúzzák a bőrömet, Rudolfra szoktam hajazni.:D

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik ez az új poszt! :)

    Vízkőoldóból tudsz valami jót ajánlani? Jó makacs, elszíneződött vízkőre kéne, függőleges felületre ráadásul... (ne is kérdezd, hogy hogy lett ilyen gáz a helyzet, nem nekem kell itthonra, de már nem bírom elviselni... XD) Már azon gondolkozok, hogy ecettel esek neki hátha az leszedi, de az meg nagyon folyós...


    A kamillás Zewa-tól én is rosszul vagyok... Volt egy ismerősöm aki allergiaszezon alatt használta, mert hogy jó az illata, de szerintem csak rosszabb lett tőle az allergiája, én legalábbis össze-vissza tüsszögtem tőle, csavarta az orrom.

    VálaszTörlés
  4. Spar zsepi: Nekem a Lovely vált be a legjobban, az is saját márkás. Attól sose szárad ki az orrom, az Aldis zöldet csak vészhelyzet esetén vesszük, mikor nincs más.

    Tamara: próbálj meg neki esni egy kiskéssel. Komoly. Amikor már rá van gyógyulva, oda van kövesedve, nem fogod tudni leszedni semmilyen lötyivel, csak mechanikailag -- le kell kapirgálni. Nekem sima vajkéssel ment, nem kell, hogy éles meg hegyes legyen, ezzel magadat se fogod váratlanul megsebesíteni.

    VálaszTörlés
  5. Én is azt mondanám hogy próbáld meg lekapargatni, sajnos nekem sincs függőleges felületre jó ötletem, a zuhanyfülkémre kéne nekem is valami csodaszer.
    Amikor dolgoztam ott volt egy tök jó sűrűn folyó vízkőoldó de az ilyen nagykeres vendéglátós valami és nem lehet csak úgy kapni. :/
    Az biztos hogy a cillit vízkőre való lötyije nem jött be rá.

    VálaszTörlés
  6. Ami nagyon jó, de rohadt büdös, és nem tudom, hol lehet kapni, egy Alien márkájú (nem vicc). Az előző lakó hagyta itt, az van ráírva pontosan, hogy "tisztító hab, sokoldalú szaniter ápoló". Ha rozsdamentes acélról akarsz lepucolni vízkövet, arra tökéletes.

    VálaszTörlés
  7. Én a kamillás Zewa-t a padtársam idegesítésére használtam xD És hitetetlenül jó kinzóeszköznek bizonyult^^

    VálaszTörlés
  8. Jöhet még, még!!!! Én a lidl zsepijét imádom, nekem a zewa túl vastag:( olyan sebeket még semmi nem csinált mint az:(

    VálaszTörlés
  9. Csak újonc olvasó vagyok, de nagyon jó ötlet ez a sorozat :)

    Zsepiből a lidl "saját márkás" a kedvencem (igazából csak annyi van ráírva, h magyar termék és hogy papírzsebkendő :))
    89 Ft (!!!) a 100 db. Puha és nem szakad, ennyiért ilyen minőségűt nem láttam még soha, sehol. Szokásos téli megfázáskor is ezt halmozom fel.
    Ja igen, és ez abszolút illatmentes... az agyon illatosított pzs-ktől kikészül az orrom nekem is :/

    VálaszTörlés
  10. Mostanában láttuk hogy itt a környéken fog nyílni egy Lidl, megnézem én magamnak ezt a zsepit majd ha már többen is írtátok hogy ennyire jó. :)

    VálaszTörlés
  11. Nekem is tetszett ez a bejegyzésed :)

    És csak hogy beálljak a sorba: én is gyűlölöm az illatosított zsepiket, a legtöbb valami borzalmas. :O Legalábbis eddig nem találkoztam olyannal, ami kifejezetten jó illatú lenne... Amúgy sincs rá szükség szerintem. Amúgy itthon most nekünk már egy ideje Spar-os S-budget-s zsepi van, jelenleg nincs vele semmi bajom, bár tény és való, hogy egy náthás időszakban valszeg kicsit kevés lenne, mert könnyebben szakad, stb., de így nyáron, mikor csak néha kell zsepi, bőven jó. :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó ez az új sorozat ötlet, tetszik. :) Praktikus! Remélem, minél gyakrabban lesz új rész. ;)
    Látom, legtöbben a zsepire reagáltak, leírom én is, hogy mit használok. Nekem legjobban a Biankák váltak be, bármelyik drogériában, sőt, szerintem sima boltokban is kapható.

    VálaszTörlés
  13. szerintem is tok jo a poszt,nekem tetszik!:)
    a zsepikhez csak annyit h.en szeretem az illatositott zsepiket,bar azt a kamillas zewat nem probaltam meg.szerencsere en nem szoktam surun nathas lenni,meg allergias sem vagyok,igy arra a par alkalomra,amire en zsepiket hasznalok,tokeletesen megfelel a s-budget zsepi!:)
    a wc papirral egyetertek!:)
    bocsi az irasert (ekezethiany stb.),de telorol irok!

    VálaszTörlés
  14. Régebb óta olvaslak (titokban :P),de ehhez most én hozzászólnék :) Szerintem ha lesz alkalmad rá, mindenféleképp posztolj még ilyen -olcsóbb vs. drágább- termékekről, én speciel nagyon szeretem :)

    WC papírból most nálunk a Vanessa van, azt hiszem múltkor a Pennyben 32! db-os került 1700 Ft-ba és 3 réteg,puha és egyáltalán nem bántó barackillata van,mindenkinek csak ajánlani tudom :)

    VálaszTörlés
  15. Nóra örülök hogy előbujtál, szeretem az olvasóim véleményét is megismerni! :)
    Úgy tűnik van érdeklődés úgyhogy akkor lesznek még ilyen postok! :)

    VálaszTörlés
  16. nekem is tetszik a poszt :)

    papírzsepiből én a zewát szeretem a legjobban, abból is a lilát, annak nagyon jó illata van. Néha veszek másfajtát is, de általában befürdök velük, mert látszatra puhának néznek ki, valójában meg olyanok, mint a smirgli. Apu élettársa szokott rendszeresen tesco gazdaságost venni, amit rühellek, mert az totál átfolyós :DD
    ja, néha elcsábulok, múltkor pl. rágógumi gyerekeknek való zsepit vettem a dm-ben, az illata tényleg rágóé, de az is nagyon vékony :/

    a legjobb vízkőoldó amúgy szerintem az ecet, nem mellesleg a legolcsóbb is :)
    fertőtlenítőszerből egyébként tényleg majdnem mindegy mit választunk, egyik sem tud többet a másiktól.

    konyhai papírtörlőből az xxl kiszereléseket szoktam venni, nagy előnye, hogy nem málik szét, ha folyadék éri, ahogy a túlolcsók teszik (pl a TG)... emellett kevesebb papírgurigát eszik a kuka :D

    a spar és a dm saját márkás termékei egyébként tök szuperek, sőt a tesco színes között is vannak egész türhető dolgok...

    na, jó hosszút írtam ám, bocsi :D

    VálaszTörlés
  17. Így utólag eszembe jutott, hogy engem a mosogatószerekkel és mosószerekkel kapcsolatos tapasztalatod érdekelne, ez a kettő mindig kifog rajtam. :/

    VálaszTörlés
  18. Köszi lányok, akkor kaparászok, de előtte még megpróbálom az ecetet.
    (Közben beszéltem a húgommal, azt mondta, hogy ő úgy oldja meg, ha valami nagyon folyós, hogy a papírtörlőt benedvesíti a vízkőoldóval és "feltapasztja" a felületre, mert úgy ott marad. Kipróbálom. ;) )

    VálaszTörlés
  19. Alien... :D hát ez nagyon jó. :D:D:D

    VálaszTörlés
  20. Ha már mindenki a zsepitémában ír, én is vagy a Lidl-ös zsepiket szeretem a "kozmetikai törlőkendő" nagyon jól bevált zsepinek, nem szakad és finom puha, ja és amíg suliba jártam mindig Bianka zsepit vettem, mert ugye úgy hívnak, angolos padtársam meg Emese ásványvizet, tippelhettek, hogy őt hogy hívták .... :D

    VálaszTörlés
  21. Aries: Itt már írtam arról hogy hogyan mosok http://bogca.blogspot.com/2011/01/mosas-ahogy-en-csinalom.html
    Mosogatószerek közül a Jarra esküszöm de ha érdekel csinálhatok egy postot róla! :)

    VálaszTörlés