2011. február 19., szombat

Lakásfelújítás

Még egy korábbi postomnál írtátok, hogy érdekelne titeket egy lakásfelújítós post. Visszaolvastam az akkori írásaimat hogy "friss" legyen újra az élmény, megpróbálom összegezni a tapasztalataimat.

2008 áprilisában vettük meg a lakást. Suli mellett kicsit macerás volt intézkedni, végülis májusra sikerült a lomtalanítás, és akkor kezdtünk el kivitelezők után kutatni. Sok embernek írtam, alaprajzzal, rövidebb igényekkel, és összesen ketten jeleztek vissza, hogy akkor jönnének megnézni. Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire nem kell nekik a munka, hogy nem jelez a többi vissza, vagy pont hogy sok dolguk van? Kettőjük közül választottuk ki azt aki intézte az egészet, azért is volt ő szimpatikusabb, mert a galériához is volt embere, míg a másik kivitelező azt mondta hogy asztalosa nincsen, azt mi szerezzünk külön, tehát ez már az árajánlatban sem volt benne.

Június elején kezdődött a felújítás, augusztus végén költöztünk. A lakás 1998-ban volt korábban felújítva, de akkor sem teljes körűen, az állapotok pedig tragikusak voltak. (Albérlőknek volt kiadva a lakás, akik mindent lenyúltak, ami mozdítható, zuhanyrózsát, kaputelefont, amit el tudtok képzelni, és hogy finom és nőies legyek, nem túlzottan takarították és tartották rendben a lakást.) Ennek tudatában vettük meg, tudtuk h öreg az egész, tégláig le is lett verve minden, új villanyvezeték, vízvezeték, minden cserélve lett. Úgy emlékszem mindent amit venni kellett a Praktikerből szereztünk be. Kocsink nincsen, de van ott egy olyan lehetőség (gondolom más hasonló jellegű boltban is van ilyen), hogy összepakolod a szükséges dolgaidat egy raklapra, kifizeted, de kitöltesz egy papírt, hogy nem viszed el, hanem XY fog majd jönni érte szállítólevéllel. A zuhanyfülke kivételével mindent a Mester utcai boltban vettünk meg (az a fülke amit kinéztünk itt nem volt kapható).

Amit tapasztaltam: Nőként nagyon le volt ejtve a fejem. Még amikor a kivitelezőket kerestük volt egy fiatalabb srác (kb 30 lehetett), aki tulajdonképpen tojt arra hogy én vagyok a tulajdonos, végig a lakás nézése közben Bálinttól kérdezett, csak őt hallgatta meg, csak az ő véleménye volt fontos. Mert én, a nő örüljek h engedi hogy ott legyek és nehogy véleményem legyen a dologról. Kicsit a Praktikerben is ezt éreztem, mikor egyedül mentem a csempéket megvenni, úgy kellett kajtatnom az emberek után, hogy segítsenek valamiben, mintha ott se lettem volna. Ha oda is jött hozzám valaki tök látszódott a lesajnálás, hogy hát szegényke hülye és nem ért hozzá, mit keres itt. Azt egyébként meg kell említenem a Praktiker pozitívumainál, hogy egyszer rossz méretben vettünk meg valamit, de szó nélkül cserélték a jóra, nem volt semmi probléma. (Mondjuk milyen vicces, hogy ezt külön kiemelem, ennek talán mindenhol normálisnak és természetesnek kéne lennie, de sajnos sok helyen nem az. :/)

Fontos szempont volt a lakásnál hogy minden a lehető legvilágosabb legyen. Egyrészt egyszobás, másrészt első emeleti, az udvarra néző ablakokkal, emiatt sok fény nem jut be. Ebből adódóan minden fehérre lett festve, a fürdőbe a már általatok látott zöld pitypang-mintás pillangós csempe került. Amikor a fürdőszobánál tartottunk nem volt konkrét színelképzelésünk, elmentünk nézelődni, hogy ami tetszik mindkettőnknek az lesz, és végül is ezt választottuk. Én nagyon szeretem a zöldet, valahogy olyan "tiszta" érzésem van tőle, és mégsem az a kórház-zöld. :)
A szobában szalagparketta van, ez is a legvilágosabb ami még fa-szerű és nem túl mű kinézetű.

A konyhabútort IKEÁ-ban vettük, nagyon egyszerű használni a konyha-tervezőjüket, akár akkor is ha az ember nem felújít csak álmodozni szeretne kicsit is jó szolgálatot tehet. :)

A galéria volt még központi kérdés a lakásban, nagyon szépet csinált az asztalos, előzetes egyeztetés nélkül is olyan korlátot kaptam amilyet szerettem volna. Más munkákat is akartunk volna a jövőben vele csináltatni, de sajnos a sors közbeszólt. :( (Akinek van jó asztalos ismerőse adjon majd egy elérhetőséget! Köszi!)

Összességében pozitív élmény volt a felújítás, különösen élveztem a tervezős részét, mi milyen legyen, hol legyen, mekkora, milyen színű. Azt azért nem sírom vissza, hogy vizsgaidőszakban járkálni kellett a lakásba, hogy mi hol tart (azt azért hozzáteszem, hogy nagyon becsületesen dolgoztak a felújítók, a nyakukra tényleg nem kellett járni, hogy dolgozzanak, csak én voltam nagyon kíváncsi :D), ráadásul mindezt Zugló hátsó szegletéből kínszenvedés volt végigélni (hülyék voltunk egyébként, nagyon jó a kerületben a közlekedés, Zugló irányába is, de nem néztünk körbe rendesen hogy a legegyszerűbb idejutni, így sokat kerültünk és gyalogoltunk feleslegesen).

Találtam egy képet ami a beköltözéskor készült, még nem volt meg a konyhabútor és gyönyörűen látszik a költözési káosz :D
(Ismerős? Most már kicsit máshogy néz ki ebből a szögből. :D)

Persze a lakás még így közel 3 év után sincs teljesen kész, vannak még lecserélendő bútoraim, de szerintem kevés ember van aki teljesen meg van elégedve az otthonával és ne akarná itt meg ott kicsit pofozgatni. :) Az az érzés amit imádok szerencsére megvan, hogy minden nap ha körbenézek kimondom (akár hangosan akár csak magamban), hogy milyen szép otthonunk van. Azt hiszem ez a legfontosabb.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a post :)
    Az általam említett lakásban valószínűleg ugyanilyen állapotok uralkodnak, hogy mindent tégláig kellene leverni, de ez valószínűleg nem fog megtörténni, egyelőre egy nyílászáró cserénél tartunk, de nem tudom, anya meg akarja-e egyáltalán tartani, mert akkor lehet tényleg minden fel lesz újítva, így nem hiszem. Egyébként ha lehet, itt még rosszabb a helyzet, egy csomó olyan dolog van, ami...hát...szerintem nem 10, hanem 20-25 éve nem lett hozzányúlva :D Ja, és fény ott is kb. semmi, földszinti, udvarra néző lakás :)
    Egyébként tényleg olyan, hogy az ember sosem lesz teljesen elégedett, és mindig csinosítana valamit, ha jól számolom, 8 éve lakunk ebben a házban (ami előtte is állt, csak földig kellett bontani és újat építeni, mert nyaraló volt eredetileg), és máris volt több átalakítás, persze nem drasztikus :)

    VálaszTörlés
  2. Ez olyan ari post volt^^ Saját lakást akarok azonnal :D

    VálaszTörlés
  3. Mi csak a bejárati ajtót meg a fürdőszobaajtót cseréltük (ez utóbbi nem is ajtó volt igazából hanem olyan roló), a szoba és a konyha között egyszerűen megszüntettük az ajtót, és az ablakokat is csak felújították. Nekem nagyon tetszik ez a 100 éves "dizájn", a fa mintákkal, emiatt is maradt, meg új ablakot sokba került volna betenni. A kivitelező azt is mondta egyébként h gázkonvektoros lakásba annyira nem javasolja a tökéletesen záró műanyag ablakokat.

    VálaszTörlés