2013. szeptember 8., vasárnap

Segítség, eldugult a lefolyó!

Olyan sincs, hogy egy dugulás jókor jön, de általában az a legjellemzőbb, hogy akkor fordul elő, amikor rohadtul a legrosszabb az időzítés. Ez nekem múlt héten volt, miután kitakarítottam a teljes fürdőszobát, a szobát, majd nekiálltam volna a konyhának. Mosogatás közben a víz se tőled se hozzád, nem folyt le egyáltalán. Ennek rendkívül örültem, mert a fürdőt csak a szobán keresztül lehet elérni, tehát igazából minden újra tiszta kosz lett... Másrészt az is remek, hogy hó vége volt, hétvége, a google szerint pedig egy duguláselhárítás felülről veri a 10 000 Ft-ot.

Hogy érted, hogy eldugult?

Mit tesz ilyenkor az ember lánya? Improvizál. Lefolyótisztítóm nem volt itthon, és abban biztos voltam, hogy az egyszerűbb házi módszerek (mindjárt kifejtem) ezen nem fognak segíteni. Első körben kipakoltam a mosogató alatti szekrényből és meglestem mi hogy néz ki. Anno mikor beköltöztünk a mosogatót mi szereltük fel és össze, úgyhogy tudtam hogy teljesen érthető és összerakható egyedül is. Nekünk ezek az alkatrészek műanyagok, úgyhogy kicsit tudtam rajta mozdítani, de semmit nem segített. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Elsőként a szifon alá betettem egy nagy vödröt, majd letekertem. Ekkor eléggé örültem, mert rengeteg fekete és büdös dzsuva távozott rajta keresztül (a mosogatóban lévő vízzel egyetemben), és azt hittem ennyi volt, havajdizsi, szerelhetem össze. A víz viszont még mindig nem ment sehova összerakás után. Leszereltem megint a szifont, de csak azért hogy leengedjem a vizet, majd az egész csövet úgy ahogy volt gégecsőstől mindenestől levettem. A fali ki/bemenethez odatettem egy lavórt, hogy ha csordogálna esetleg valami akkor ne a szekrénybe és alá tegye. A leszerelt alkatrészekkel bevonultam a fürdőbe és igyekeztem a legjobban kitakarítani őket. Az erős sugarú zuhanyzás egész jónak bizonyult, de láttam hogy nagyrészt zsíros lerakódások vannak a csőben. Ez egyébként azért meglepő, mert nem öntök semmilyen zsiradékot le a lefolyón, külön gyűjtöm a használt olajat is. Na de mindegy, valamennyi úgyis mindig bekerül. 

A sok zsíros cucli miatt úgy döntöttem, meglocsolgatom bőkezűen a csövet belülről hideg zsíroldóval. Hagytam egy jó 20 percet dolgozni, megtette hatását, a cső teljesen újszerű állapotba került, se szag se szín, semmi. Nagy boldogan mentem vissza a konyhába, hogy megoldottam, de összeszerelés után még mindig semmi. Ah mondom remek, bekövetkezett a legrosszabb, a falban van a dugulás. Amit még elértem igyekeztem kézzel kikotorászni (eléggé undorító, de fogdostam már cifrább dolgokat is), de egy 5 centis szakasz után fordul a cső a falban 90°-ot, úgyhogy sokat nem tudtam tenni. Összeszereltem az egészet, és nyakon öntöttem a lefolyót a maradék hideg zsíroldóval. 

Ezután megállt a tudományom, még mindig semmi, feladtam, majd holnap hívunk szerelőt, gondoltam. Este meséltük egy barátunknak hogy jártunk, ő mondta hogy van náluk "snake", már csak rá kellett jönnünk mi ez magyarul, mert mesélte hogy Skóciában ezt lehet bérelni. Nagy nehezen megfejtettem hogy lefolyótisztító cső, magyarul csőgörény az, ami nekünk kell. Gyorsan rákerestem, Praktikerben lehet kapni és feleannyiba kerül mint egy duguláselhárító bácsi. Bálint viszont meg akarta azonnal oldani a dolgot (kicsit se vagyunk egyformák, mindent mindig azonnal :D), ezért nekiállt drótból tekerni egy házigörényt. Ezzel már be tudtam venni a kanyart, ami fellazította a dugulást annyira, hogy kb. 10 liter lobogóra forralt vízzel való átöblítés után újra működött a lefolyóm. 

Ettől függetlenül elmentünk másnap az igazi csőgörényért is, amivel még áttisztogattam egyszer a lefolyót, és öntöttem utána még egy fél flakonnyi lefolyótisztítót is, biztos ami biztos alapon. Nem tudtam elég alapos lenni a csőgörénnyel, úgyhogy úgy éreztem kell még ez is. Mindenesetre azóta működik minden szépen, én meg még jobban odafigyelek a lefolyómra. :) 

Sokan esküsznek házi módszerekre lefolyótisztítással kapcsolatban, szerintem viszont ezek csak a magasan lévő dugulásokon tudnak segíteni, a szifon körül esetleg. A sütőpor + ecet kombináció ugyan valóban tök jó, de ahhoz hogy magát a dugulást lazítsa fel a pezsgéssel és ne csak fölötte buborékoljon el kell jutnia a dugulásig. Viszont a sütőpor odatapad a mosogató lefolyórészéhez, és ha le is hullik egy kis por, nem biztos hogy eljut egyáltalán a szifonig, sőt. Nekem nem is segített ez a módszer. 

Szerintem a mechanikus tisztítás a legcélravezetőbb, 1 perc szétszerelni az egészet és a saját szemünkkel megnézni, hogy mi a helyzet. Onnantól meg már lehet latolgatni az esélyeket. Mindenesetre megnyugtat, hogy egyedül is meg tudtuk ezt a problémát oldani, és nem kellett sok ezres segítséget kérnünk.

Amiket érdemes betartani, hogy minél ritkábban forduljon elő dugulás: 

  • Ételmaradékot, darabos dolgokat ne öntsünk le a lefolyóba, ha nagyon híg akkor mehet le a wc-n (levesek, főzelékek), ha meg szilárdabb akkor szemetes. 
  • Legyen mindenképpen egy kivehető szűrő a lefolyón, amit minden mosogatás után ki lehet tisztítani, felfogja a mégis oda kerülő nagyobb dolgokat.
  • Tojást sose öntsünk le a lefolyón! Lehet hogy folyékony, de vegyszer vagy forró víz hatására (tésztaszűrés, mosogatás) kicsapódik és szilárd lesz. Instant dugulás. 
  • Az olajat, zsírt gyűjtsük külön és vigyük el inkább gyűjtőpontokra. Egyébként is veszélyes hulladék, mellé meg még dugulást is csinál.
  • A sok mosogatószer is felrakódhat a cső falára, ezért mindig inkább a szivacsra nyomjunk belőle, sose az edényekre. Így sokkal kevesebbet használunk. 
  • A tésztás edényeket (nokedli, kelt tészta, stb.) mielőtt elmosogatjuk száraz papírtörlővel töröljük át, hogy az edény falára ragadt tészta ne kössön ki majd a cső falán később. 
  • Hetente érdemes forró vízzel átöblíteni a csöveket. 
  • Félévente a szifont akkor is jó ötlet lecsavarni és kitisztítani, ha ránézésre semmi gond nincs a lefolyóval, lehet hogy ezzel megelőzhetünk egy nagyobb galibát. 
  • Ha már dugulás van, és lefolyótisztítót szeretnétek használni vegyétek komolyan azt, hogy szinte az egész flakonnal bele kell önteni. Ha a szifonon túl van a dugulás, akkor különösen. A mi szifonunk egész nagy, ahhoz hogy azon túlfolyjon a vegyszer legalább 4 decit oda kell löttyinteni. 
Ti szenvedtetek már dugulástól? Van valami bevált módszeretek?

6 megjegyzés:

  1. Szerencsére nálunk eddig még nagyobb dugulási probléma nem volt, de múltkor kaptam egy jó tippet az egyik szappankészítő ismerősömtől. Igaz nem mertem kipróbálni, de azt mondják, hogy a lúg elég jól kipucolja a lefolyót és minden szennyeződést kivisz. Szerintem a legtöbb háztartásban nincs lúg, nekem van mivel szappant készítek, de bevallom én nem mertem még ezen a téren kipróbálni és remélem nem is lesz rá szükség. Házi csőgörény meg szerencsére van a családban, úgyhogy ilyen esetekre fel vagyunk szerelkezve.

    VálaszTörlés
  2. Ezt komolyan mind TE csináltad?? úgy értem, én talpraesett, házias lány vagyok, de álmomban sem jutna eszembe, hogy nekem kéne szifont szerelni, ez a férjem reszortja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én! :)
      Bálint aznap mikor a dugulás történt dolgozott (itthonról, hétvégén), emiatt nem tudott felkelni és én álltam neki szétszerelni a dolgokat. Egyrészt nem ijedek meg semmi "férfias" munkától, másrészt pedig a mosogató lefolyó nekem kell, nem "érek rá" arra hogy megvárjam míg abbahagyja a munkáját.
      Másnap ugyan nem dolgozott mikor a csőgörénnyel játszottam, viszont az előző nap miatt nekem volt rutinom abban, hogy mit hogy kell csinálni.

      Az hogy valami férfias munka bizonyos értelemben nem azt jelenti hogy nem is állok neki, mert van férfi a háznál. Egyrészt, én is tudni akarok mindent, boldogan szerelek össze bútort és csavarozok polcokat, másrészt pedig nekem ugyan van férfim a háznál, de lehet ő sincs itthon mikor beüt a krach, másrészt pedig sok nő él egyedül. És az ő mosogatójuk is eldugulhat. Igenis ne féltse a manikűrjét egy talpraesett nő ha szerelni kell, csak a javunkra válik ha ehhez is értünk.

      Bálint egyébként például imád főzni, pedig az meg a "feleségek reszortja".

      Törlés
  3. A kommentem visszaolvasva tényleg kicsit sarkosra sikerült, pedig csak ámuldoztam, hogy nekiálltál csőgörényezni, innen volt a hevület. :) Félre ne érts, az én férjem is főz és mosogat is (úgyhogy neki is kell a mosogató, nem csak nekem), nincs nemi alapú felosztás a házimunkában, csak én nem vagyok olyan ügyes ebben, a sarokszekrényt is vele rakattam össze, mert biztos én is meg tudnám csinálni, csak utána nem akarok együtt élni a végeredménnyel. :) Az egyedülálló anyákat is nagyon tisztelem és felnézek rájuk, de soha ki nem akarom próbálni, hogy milyen lehet. :S

    VálaszTörlés
  4. ja, csak annyi még, hogy egyfelől míg nekem nem áll a kezemre a vízpumpa-fogó, addig ő hatévesen csőkulcsokkal játszott, míg az apukája mosógépet szerelt, gyakorlatilag örökölte az érzéket ehhez a dologhoz. Szóval nekem ezért természetes így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) nem kell magyarázkodnod, ha neked a tradicionális felállás funkcionál és érzed magadénak sem lett volna baj vele. :)

      Törlés