2013. június 20., csütörtök

Panda és a kis csomó története

A mostani bejegyzésben az elmúlt pár hét történéseit írom le. Akik nem bírják a kicsit véresebb dolgokat gondolják végig hogy el akarják-e olvasni, mert mindent le fogok írni amit fontosnak tartok, már csak azért is, hogy másoknak is tudjak segíteni. A képekre csak az kattintson aki nem lesz rosszul egy seb látványától. :)

Kezdem a történetet az elején. Pár hónappal ezelőtt Panda jobb felső mellbimbója alatt észrevettünk egy aprócska csomót. Nem szaladtunk vele azonnal orvoshoz, mert bár tudtam hogy az ott valami, de úgy gondoltam hogy amíg nem nő, nem érzek rajta változást addig nem égetően sürgős a dolog. Egy lencse-zöldborsó méretű csomócska volt, teljesen egyenletes felszínnel, nem éreztem semmilyen letapadást, viszonylag kimozdítható is volt. Mikor május elején mentünk éves oltásra mutattam az orvosnak, mondta hogy valszeg semmi komoly, de azért egy sebészeti konzílium nem árthat. Úgy voltam vele, hogy várjuk meg az esküvőt, utána pedig nem is kell nekem konzílium, szedjék csak ki, mert idegesít. Végül hamarabb sor került a műtétre. 

Panda 2 nappal a műtét után, nővérem könyvével. ♥

Mivel tudtam hogy ott van a csomó viszonylagos rendszerességgel nézegettem Pandát, nem nőtt-e, nincs-e bedagadva a melle, stb. Két héttel ezelőtt szerdán szintén ezt csináltam, mikor észrevettem hogy az alatta lévő mellbimbója kicsit mirigyesen meg van duzzadva, és mikor megnyomtam barnás-savós lé jött belőle. Nem csak csordogált, lőtt mint az anyatej. Teljesen beparáztam, hívtam anyát, megbeszéltük hogy másnap viszem orvoshoz. Mikor reggel telefonáltam azt mondták, hogy majd kedden lesz bent onkológus, menjünk hozzá. Mi nem bírtunk a fenekünkön maradni, és önállósodtunk, időpont nélkül elmentünk orvoshoz. Ott átirányítottak minket a szülészetre, ahol a doktornő azt javasolta, hogy érdemes lenne megműteni a kutyát. Szerencsére másnapra volt is időpont, így pénteken már ment is a műtőbe. (Én meg ugyanakkor vizsgázni, pont sebészetből, volt emlőtumor tételem is, gondolhatjátok mennyire voltam nyugodt miközben azt, meg a operáció utáni szövődményeket tanultam.)

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


Eléggé izgultam, mert Panda képes pánikrohamot produkálni ha azt hiszi egyedül hagyjuk és nem tudja mi van, de mondtuk a doktornőnek is, és odafigyeltek rá, kapott extra nyugtatót, így minden rendben volt. Pénteken délután mentünk érte, még nem ébredt fel mikor elhoztuk. Az altatott mopsz nagyon viccesen néz ki, úszott a levegőben álmában, kilógott a nyelve, kancsal volt, és az intubálás miatt még ötször jobban harácsolt és krákogott mint egyébként. Az ölemben még így is láthatóan nyugodtabb volt. Altatott állatot nem szabad magára hagyni, én bekuckóztam vele a kanapéra és az ölemben volt végig. Eléggé kepesztett, ezért simán letornászta volna magát ha nem fogom. 

Gallért nem tettünk rá, az átmeneti ruhácskáit használtuk a seb védelmére, de egyébként egyáltalán nem érdekelte hogy van valami a hasán, egyszer nem nyúlt vagy nézett oda. Kb fél órával a hazaérkezés után ébredt fel, először baromira megijedt és nem tudta mi történt, de aztán meglátta hogy mindketten itthon vagyunk és megnyugodott. A gyenge térdei miatt kicsit több időbe telt neki mire elkezdett tudni járni, de a vacsoráját (este hatkor) már saját lábán ette meg, és ivott is utána. A séta még csak annyiból állt hogy a zöld területig ölben vittük és onnan úgy is hoztuk haza, de a gangon már egyedül sétált végig, nagyon ügyes kislány volt. A műtét napján még krákogott az intubálás miatt, de ez másnapra már teljesen elmúlt. (A műtét helye a műtét napján: KÉP.)

A kötést a sebről 2 nap múlva vehettük le, ekkor estére el is hagyta sikeresen két varratát. (Varratok 2 nappal a műtét után, kötés leszedése után: KÉP.) Kioldódott a csomó és kiestek belőle (a legelső képen látszik az egyik a hátsó lába mellett, a kép miatt vettem észre egyáltalán). Szerencsére már össze volt tapadva azon a szakaszon a seb, úgyhogy nem kellett visszavinnünk emiatt. A sebre én nem kentem semmit, hagytam hogy szépen száradjon magától. Csütörtökön (tehát ma egy hete) mentünk varratszedésre, ahol kicsit megkínozták de minden varratot kiszedtek. Szövettani vizsgálatot kértünk, mindenképpen tudni akartam hogy mi okozta a problémát. 

A varratszedés napján alumínium spray-vel befújták a sebet, ezért én nem kenegettem mással, csak mikor már elkezdett ez lekopni kezdem Aloe firsttel spricnizni. (Varratszedés napján: KÉP.) Szerencsére mire beütött a kánikula már szépen gyógyult a seb így nem kellett ruhát adnom rá, tuti megkukult volna szerencsétlen. 

Ami miatt most írom csak meg a bejegyzést: nemrég hívott a doktornő, hogy megjött a szövettan eredménye. Emlőmirigy-karcinóma, azaz rák. Szerencsére semmi áttétre utaló nyom nincsen, úgyhogy nem kell kiegészítő kezelés, csak gyakori ellenőrzés/tapogatás és immunerősítő táplálék-kiegészítők. Bár nem örülök az eredménynek és nyugodtabb lennék ha nem lett volna karcinóma, de nagyon örülök neki, hogy ilyen korai stádiumban sikerült nyakon csípni a dolgot és már nincs benne ez a dög. 

Én mindenkinek azt javaslom, hogy tapogassátok a kedvenceteket is, ne csak magatokat, és ha bármi gyanúsat találtok inkább menjetek el orvoshoz és vegyék ki azt az akármit, mert nagyon csúnya vége lehet. És ivartalanítás! Az első tüzelés előtt végzett ivartalanítással szinte 0-ra csökken az emlőtumor kialakulásának esélye. Panda ugyan ivartalanított, de 5 éves korában lett megműtve, így nála nem volt ennyire kicsi ez a százalék, meg is lett az eredménye. Most már szépen alakul a sebe (KÉP), csak kicsike varrok vannak már, minden más lehullott. 2 emlőbimbót távolítottak el, a maradék 8-ra nagy figyelmet fogok szentelni a jövőben, hogy ha bármi is alakulna ki máshol szintén időben el legyen kapva. 

Nagyon örülök, hogy remélhetőleg túl vagyunk a történeten, és hálás vagyok a szüleimnek, hogy támogattak minket, egy percig sem volt kérdés hogy menjen-e a kés alá Panda. 

Vigyázzatok nagyon a kisállataitokra! ♥

14 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy így elébe mentetek a dolognak, és remélhetőleg végleg elfelejthetitek ezt a problémát. :)
    Ugye a vizsgád is sikerült? :)

    VálaszTörlés
  2. Így, hogy időben észrevettétek biztos minden rendben lesz! <3

    VálaszTörlés
  3. Nekem volt egy kis tacskóm, neki is volt emlőrákja, neki szép hatalmasra megnőtt sajnos. :( Kivetettük neki, de nem volt pénzünk további vizsgálatokra. Utána még egy évig jól volt, aztán kezdődtek még problémák. Nagyon legyengült, nem akart enni, láttuk, hogy baj van. Többször vittük orvoshoz, aki a hasában belül észrevett egy nagy csomót (kívülről egyébként daginak tűnt a pocija még úgyis, hogy alig evett valamit, így biztosak voltunk benne, hogy az a korábbi emlőrák áttétes volt). Sajnos nem tudtuk kezeltetni, látszott rajta, hogy szenved, ezért inkább elaltattattuk. :(
    A mai napig bánom a történteket és még mindig van, hogy vele álmodok és a bűntudattal, hogy nem figyeltem rá oda rendesen. Csak sajnos tényleg a pénz beszélt. Pénz nélkül egy állatot nem tudtunk volna ilyen komoly dologgal kezeltetni. :( Hibásnak érzem magam azóta is, de legalább 10 évig szép élete volt. :)
    Örülök, hogy ti még korán tudtatok lépni. Biztos, hogy minden rendben lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :(( A lényeg hogy 10 évig boldog volt veletek, az is szép kor. Amit tudtatok megtettetek.

      Törlés
  4. Nagybátyámnak volt egy németjuhásza. Daganatos lett, rengeteg áttéttel, rémesen nézett ki a végstádiumban, menthetetlen volt. Nagybátyám el akarta altatni, hogy ne szenvedjen tovább, de mintha tudta volna, előtte éjszaka elment. Örökre elaludt. Az egész család siratta. Imádtuk mindnyájan.

    Almára én is igyekszem nagyon odafigyelni, minden furcsa dolgot figyelek, orvoshoz is elvisszük, ha valami nem odaillőt észlelünk. Remélem nem kerülünk hasonló szituációba, de ha igen, akkor szeretném, ha mi is ilyen szerencsésen megúsznánk. :)

    Örülök, hogy így nyakon csíptétek a bajt és Panda igazán szerencsés, hogy ti vagytok a családja.

    Sok gyógypuszi a mopszpocakra! :P

    VálaszTörlés
  5. Tavaly távolítottak el egy csomót a kutyánk füléből...a szövettan szintén rákot mutatott, de nincs jele áttétnek. Azóta vetri DMG immunerősítőt kap és rendszeresen átnézzük. Ősszel kicsit megijedtünk, meg találtunk egy másik csomót a hasán, ki is szedettük, de hálistennek "csak" köldöksérv volt (kicsi korában már volt neki egy. Örülök, hogy ti is időben elkaptátok, de mindig résen kell lenni és figyelni őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon oda kell figyelni, a kisállatok eléggé hajlamosak sajnos a rákra. :(
      Örülök hogy nálatok sem volt nyoma áttétnek, hosszú boldog életet a kutyusotoknak! :)

      Törlés
  6. Örülök, hogy ilyen hamar észrevettétek, és remélem minden rendben lesz:)

    VálaszTörlés
  7. érdemes figyelni a gennyes méhgyulladásra is, nálunk a daganatok (emlő kétszer, lábán, oldalán) után az jött. de mindent leküzdött és azóta is boldogan él:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na az minket nem érint, ivartalanítva van, emiatt is szuper dolog az ivartalanítás. :))
      Örülök hogy minden rendben van a hölggyel!

      Törlés