2013. január 19., szombat

Chipet a kutyába?

A bejegyzés címében feltett kérdésre a rövid válasz január elsejétől már mindenképpen az, hogy igen. Gondolom minden kutyatulajdonos tisztában van azzal, hogy idén már kötelező a kedvencet mikrochippel ellátni. Mint ahogy korábban már az ivartalanításról is leírtam a véleményem, úgy most ezt a chipezéssel is megteszem. :) 

A chip egyáltalán nem zavarja többek között abban sem, hogy joghurtot kunyeráljon.

Egy kicsit a chipről magáról: ez nem más, mint egy szövetbarát anyaggal bevont rizsszem méretű valami, amit egy speciális fecskendővel és injekciós tűvel az állatok bőre alá juttatnak. Azért állatokat írtam, mert nem csak kutyáknál van erre lehetőség, sok macska is chipezett, sőt az állatkertben is nagyon sokan, a kígyók is! A chip a tévhittel ellentétben nem nyomkövető, ennek segítségével nem lehet meghatározni azt hogy hol van az állat, ha elveszítettük. Aminek én tartom, és igazából lehetne is így reklámozni, hátha nem keltene akkora felháborodást (számomra érthetetlenül egyébként): személyi igazolvány állatoknak. Ugyanis a chipet leolvasva megtudhatjuk az állat nemét, fajtáját, nevét, a gazda nevét, lakcímét, telefonszámát, oltások meglétét, satöbbi. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


Hallottam olyan elképesztő elméleteket, hogy ez már tiszta láger-hangulat, megbélyegzik az állatokat, mi leszünk embereket a következők, és a többi. Az utolsó állítás már csak azért is röhejes, mert igen, nekünk is van már "chipünk", személyi igazolványnak hívják és kötelező lenne magunknál tartani. Csak az embereknek van zsebe, táskája, igazolványtartója ahova ezt be tudja tenni. Az állatok (tisztelet a kivételnek) nem járnak retiküllel, nekik máshogy kell ezt az önazonosítót maguknál hordaniuk. A legkézenfekvőbb a bőrük alatt ezt elhelyezni.



A legfőbb haszna a chipnek természetesen akkor van, ha egy állat elveszik. Most már a legtöbb esetben az első lépés talált kutyák esetében a chip keresése. Ha van, akkor 1 percen belül megvan a gazdi elérhetősége és azonnal vissza is kerülhet a kis kóbor a lakásába. Az állat nem gyerek, nem tud beszélni, nem tudja elmondani hol lakik, ezért rendkívül szuper ez a megoldás. 

Sokan azzal érvelnek, hogy azért felesleges nekik a chip, mert sosem engedik el a kutyát póráz nélkül, egyébként sem elszökős, lassan sétál, satöbbi. Pandát mi mindig pórázzal sétáltatjuk, mégis megnyugtat hogy ott van a bőre alatt valami, amin keresztül ha neadjisten eltűnne engem el lehet érni. Mindig jobb félni, mint megijedni! Hány kisgyerekes anyuka tesz fel nyaralás közben a gyereke csuklójára szülők elérhetőségével karkötőt, és milyen igazuk van! Az esetek 99%-ában csak dísznek van és felesleges. De abban az 1%-ban mennyivel több esélye van a hazatalálásnak!

Ne legyen sosem szükségem arra, hogy élesben kipróbálják Panda chipjét. Esélyt nem látok arra hogy bármilyen körülmények között meglépjen, de az ördög soha nem alszik. Most szilveszterkor is nagyon sok kutya szaladt el a durrogtatások miatt, és majdnem az összes (természetesen chippel nem rendelkező állatoknál...) ott volt a leírásban, hogy soha nem szaladt még el, kiszabta a kezemből a pórázt, azt hittem nem is tud futni a fájós lába miatt, stb. Mégis elfutott a szerencsétlen, és most amiatt hogy nem lett bechipezve vár a gazdájára valahol. Annyi fejfájás megelőzhető lenne ezzel a kis dologgal. 

Az ára törvényileg szabályozottan 3500 Ft-nál nem lehet több, az állatorvosnál figyeljetek oda hogy ne csak betegye a chipet hanem regisztrálja is. Itt meg tudjátok nézni, hogy a kutyusotok chipje regisztrált-e.

Jellemző egyébként, hogy mindenből ami kötelező szeretnek az emberek összeesküvés-elméleteket gyártani, ezzel kapcsolatban is olyan hajmeresztő jövőképeket raktak össze páran, hogy a hajam égnek állt. Engem mindenesetre nagyon megnyugtat a tudat, hogy Panda chipezett, és ha valaki örülni nem is tud neki, legalább semlegesen álljon a kérdéshez, tenni úgysem fog tudni ellene, mert a chip sajnos/nemsajnos kötelező. 

A ti kedvenceteknek van már chipje? Szerintetek is hasznos találmány?

12 megjegyzés:

  1. Kingában még nincs, mert meg kell kérdeznem a dokitól, hogy ezt nem tudná-e háznál megcsinálni, ugyanis a királylány nem száll be a kocsiba, ha be is tuszkoljuk, kiugrik. Ha mégis bent marad, következő horror az állatorvoshoz vezető meredek lépcső (mivel itthon max 2 lépcsők vannak a kertben, amikkel nincs baja). Szóval amúgy mindent itt csinálnak vele, de nem tudom, lehet-e.
    Amikor pedig nyáron meglépett, vertem a fejemet a falba, hogy nincs benne, de ugye az a sztori szerencsésen megoldódott :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Matyi is hasonló kaliber, akivel küzdeni kell az állatorvosnál, de anyukám mondta, hogy a doki minden gond nélkül elintézte a chipezést otthon, háznál. Szóval elvileg megoldható.

      Törlés
  2. Artúromban van chip, az első szilvesztere előtt kapta.
    Persze, alap esetben nem tűnhet el a kutya. De láttam én már 2 méteres kerítésen bravúrosan átmászó kutyát (az összes kommandós elbújhat a csudába hozzá képest :D).
    És még ha lakásban is tartják (de udvaron főleg előfordulhat) egy esetleges betörésnél a rablók kifejezetten elkergetik a kutyát, hogy ne csapjon zajt. És akkor már nem csak az aranykészletet lehet siratni, hanem a kutyát is.
    Egy szó mint száz: chip alap.

    VálaszTörlés
  3. az enyémnek van chipje, most kapta decemberben. beírtam a könyvecskéjéből a számot és ezt kaptam :
    A keresett adat nem található a rendszerben.

    :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem voltam tétlen, egyből felhívtuk az állatorvosunkat, és most kicsit elszomorodtam, mert közölte h nagyon sok idő egy-egy kedvenc adatait regisztrálni úgyhogy a decemberieknek még a nagy része hátravan.. :S
      én nem bízom feltétlenül csak a chip-ben, rengetegen nem is tudnak róla, és senki sem viszi el állatorvoshoz a talált kutyusokat "fizetni kell ha odaviszem" elven. tapasztalat, plusz a facebook megosztogatásoknál is mindig látom ezt melléírva.
      csipet fog kapni egy szép kis apró gravírozott medált is, telefonszámmal.

      Mostanában hajlamos a kiszökdösésre, de csak annyira bátor, hogy az utcában kalandozik - mindig elkaptuk még itt -_- - utána meg sajnálkozóan néz ránk egész nap. kis hülye, nagyon féltem egyébként, mert a jól bevett szokása hogy a kocsik mellett és a kerék alatt fut, és a legforgalmasabb utcában lakunk, egyszer kiszökik, és nem elkóborolni fog, hanem el lesz ütve. azon meg sajnos a chip sem segít. :/

      Törlés
    2. Igen, érdemes bilétát is használni. Pandának is van egy kis lógó a hámján, amiben egy darab papíron ott vannak az adataink. :)

      Törlés
  4. Én nem értek egyet a chip-el. Szilveszterkor köztudott, hogy a kutyák megilyednek a durrogástól, ha a gazdik odafigyelnek arra az 1-2 órára akkor nem szökhet ki a kutya. Erről ennyit. A másik meg, hogy ez az egész kötelezővé tétel csak arra jó, hogy még egy bőrt lehúzzanak a lakosságról. Az egyedül élő kisnyugdíjasnak eddig még ott volt a kutyája, de ezután abból a kis nyugdíjából, amit eddig is elvitt a gyógyszer, csekkek, étel.. már biztosan nem jut még a chipre is. Ráadásul ezzel nyomon követik az oltásokat is, ami a legtöbb esetben felesleges mivel ki sem engedi a kutyát, hogy másokkal érintkezzen. Kíváncsi leszek, hogy hány kutyát fog kidobni a "szerető" gazdija, mert nincs pénze még ezekre a plusz kiadásokra is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az 1-2 óra leginkább 72-162 óra, mert már december végén elkezdődnek a petárdázások és még januárban is bőven nyomják. A pórázt pedig még egy kistestű kutya is ki tudja szabni a gazda kezéből ha őrülten elkezd rohanni.
      Az oltás kötelezőségét meg aki nem érti meg azt én nem tudom megérteni. A kertben élő kutya, aki soha nem megy ki (már ezzel problémáim vannak egyébként) is fog találkozni másik állattal, aki a kerítés túloldaláról odadugja az orrát. Betegséget el tud kapni a kertbe beesett döglött madártól is.

      Akinek nincs 3500 Ft-ja az állatának biztonságára az mit fog csinálni, ha beteg lesz a kutya? Mikor Panda bekapott valami vírust és hányt folyamatosan 2 napig infúziókezelésre szorult. 16 ezer Ft-ot otthagytunk az állatorvosnál. Akinek nincs pénze a chipre, az ilyenkor végignézi a kutyát ahogy kihányja a lelkét és meghal? Elenyésző összeg ez más kiadások mellett, és egy életre szól! A kis hercegből idézek: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Akkor vállalj magad mellé egy társat, ha élete végéig mellette leszel. Chipezési akciók mindenhol vannak, külön olyan alapítványok alakultak amik a rászorulók támogatását vállalták el, oltási és chipezési költségek egy részének átvállalásával. Mindenre van megoldás, csak akarni kell. Aki pedig az ilyen kis költségek miatt kidobja az állatát az sosem szerette igazán, és az én szememben egy szar alak.

      Törlés
    2. Teljesen egyetértek minden szóval. Amúgy nagyon szép gondolat, hogy csak a kapun kívül leselkedik rájuk betegség, aha, álmainkban.
      Én pont tegnap olvastam, hogy egyesek Auswitzhoz hasonlítják a chipezést. -.-" Ők se álltak sorba, mikor az észt osztották!
      Nekem sajnos tűnt már el kutyám, akkor bármit megadtam volna a chipért.:S (Szerencsére meglett aztán <3 de csak nagy nehezen. )

      Törlés
  5. Nálunk is hamarosan megkapja Csili a chipjét:) Tényleg baromi hasznos dolog, ez nem hiszem, hogy vitára szorul.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem is hasznos és nem is értem, miért vita tárgya. Aki kutyát tart, annak szerintem már a kutya beszerzésekor gondolnia kellene a jövőben esetlegesen fellépő plusz kiadásokra, hiszen bármi történhet. Szerintem egy bőven megfizethető összegről van szó, ráadásul egyszeri kiadás. Ha valaki meg sajnál a kutyájára ennyi pénzt, az alapból ne tartson. Az meg, hogy ezért "kidobni" egy kutyát...büntetném, komolyan!

    VálaszTörlés
  7. A chip kell és kész. Szerintem aki normálisan áll hozzá a kedvencéhez, annak semmi kifogása ellen. Sok problémát meg lehet vele előzni, remélem idővel belátják.
    Ehhez hozzá tenném azt is, hogy én Oroszlányban élek, ahol vannak annyira normálisak, hogy tavaly az Önkormányzat által küldött papírral be lehetett regisztrálni a kutyát, ami után december végéig ingyen kaphatta meg a chipet. Szerintem ez így volt a legkorrektebb.

    VálaszTörlés