2012. szeptember 8., szombat

X-Epil használatra kész gyantacsíkok

Korábban már írtam, hogy a Veet EasyWax gyantázókészletét használom a karomon. Amikor azt a  bejegyzést írtam nem tudtam, hogy milyen módon lehet hozzá utántöltőt venni. A facebookjukon megkérdeztem a múltkor, azt az információt kaptam, hogy egyelőre csak a duopackot árulják, ami miatt én őszintén megmondom kicsit csalódott vagyok. :S Arra a kérdésemre hogy mikortól fognak csak széles fejű utántöltőt árulni nem válaszoltak, úgyhogy most pihentetem azt a gyantázógépet. Nem fogyott még teljesen ki egyébként, de keresem az alternatívákat addig, gondoltam kipróbálom a hideg gyantát. 


Nem először próbálkoztam ezzel a módszerrel, úgy rémlett korábban sem volt annyira rossz. Elég borsos áron is lehet már ilyen használatra kész csíkokat kapni, én az X-Epil mellett döntöttem most. 849 Ft-ért 12 darabot kapunk (6 párat), és adnak 2 törlőkendőt is ajándékba. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


A használata abszolút egyszerű, kicsit a tenyerem között felmelegítem dörzsöléssel a két lapot, majd lassan széthúzom őket, így mindkét lehúzócsíkra nagyjából azonos mennyiségű gyanta jut. Ez egyébként ugyanúgy mint a Veetnél rózsaszín, és az illata is szinte teljesen ugyanaz. 

Sajnos sok pozitívumot nem tudok elmondani róla. Elvileg ezek a lapok többször használhatóak, de sajnos már a második használatkor sem volt teljesen oké a dolog. A legelső lehúzásnál tényleg szinte minden szőrszálat eltávolít, de másodszorra már 60% a helyén marad... Csak az alkaromon használtam, de így is a 12 csíkból 8 elfogyott. A lábamra elég sem lett volna ez az egy doboz, ebben biztos vagyok. A maradék 4 arra jó lesz, hogy mikor a Veet maradékát is elhasználom a kimaradt területekre is jusson gyantám. 

A törlőkendőről sem tudok sok jót mondani, az illata szuper, hidratál és nyugtat is, de csak a feladatát nem végzi el: nem szedi le a gyantát. Szó szerint körömmel nyomtam a bőrömhöz hogy nagyjából lejöjjenek a foltok, ami alapból sem lenne kellemes de frissen gyantázott bőrön különösen nagy élmény volt. Az olajosság miatt viszont nem lehet kitapintani, hogy hol maradtunk gyantások, így én másnap onnan jöttem rá hogy foltokban rajtam maradt, hogy hozzám ragadt reggelre a takaró. :D

Az ára egész jó és ahhoz képest 12 csík teljesen baráti, de nem tudom senkinek sem jó szívvel ajánlani, mert nagyon hamar elhasználható. 

Ti próbáltatok már használatra kész gyantacsíkokat? Melyik vált be a legjobban?

11 megjegyzés:

  1. egyszer próbáltam Veet gyantacsíkokat, de elég is volt belőle. a combomat gyantáztam, le is szedte egész jól, de utána nem elég, hogy bevörösödött és égett a bőröm, még fel is hólyagzott. lehet, hogy pont a Veetre vagyok allergiás, mert már gyantáztattam kozmetikussal, és akkor semmi ilyesmi nem történt. mindenesetre egy időre jegelem a kész gyantacsíkokat.=)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhhhh. :/ Mondjuk mindegyikre rá van írva, hogy előtte 24 órával végezzünk bőrpróbát, de még én sem csináltam soha mielőtt használtam volna ilyeneket. :$ :D Pedig kéne.

      Törlés
    2. nyilván nem véletlenül írják oda, de eszembe nem jutott, hogy pont gyantára lennék allergiás. még régebben próbáltam valami szőrtelenítő krémet, ott mondjuk csináltam bőrpróbát, mégis komolyabb kemikália a gyantánál.

      Törlés
  2. én ugyanezt használom, 10 csík szokott elfogyni a két lábamra és nagyon szeretem:)

    VálaszTörlés
  3. Az arcra valót nagyon szeretem (az érzékenybőrös változatot- nekem az jobban leszedi), máshol borotvát használok.:)

    VálaszTörlés
  4. Én is ilyen gyantát használok, a két alsó lábszáramra 2 pár szokott elfogyni, nekem sikerül többször, akár négyszer is használni egy csíkot (pedig nem szőke pihéim vannak, ellenkezőleg). Viszont a lemosókendő nálam sem remekel.
    Próbáltam a Veet-et is, szerintem rosszabb, mint az x-epil, és kétszer olyan drága.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De fura. :O Ötletem sincs nálam akkor mi lehetett a baj, a harmadik alkalommal már annyira nem tapadt a gyanta hogy konkrétan leesett a karomról mikor rásimítottam. :D

      Törlés
    2. Én úgy szoktam, hogy rárakom a bőrömre, jól felmelegítem a kezemmel, ha kell, dörzsölöm is, utána hagyom lehűlni, majd lehúzom (lerántom...).

      Törlés
  5. egyszer próbáltam kész gyantacsíkokat, először nem mertem letépni, aztán kb 2 húzás után annyira fájt, hogy szépen lehúztam, akkor meg gyantás maradtam, ami az istenért nem akart lejönni, csak több órás pancsolgatás után :D azóta a gyantázást inkább kozmetikusra bízom.

    VálaszTörlés
  6. A veet gyantázószettbe remekül passzol az xepil happyroll 50 ml-es patron,olcsóbb is,és nem kell duopackot venni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wooooot, komolyan? Zseni vagy, köszönöm az infót! :)))

      Törlés