2012. szeptember 12., szerda

A futásról - első benyomások

Ma egy hete történt, hogy életemben először önszántamból elmentem futni. Már a futócipős bejegyzésnél is említettem, hogy a futás sosem volt az erősségem, kifejezetten utáltam a suliban. Gyerekkoromban asztmás voltam, de ez a tanárokat nem érdekelte túlzottan, még akkor sem amikor az iskolakörök után szó szerint véreset köhögtem fel. :( Ez nagyban közrejátszott abban, hogy megutáljam az egészet úgy ahogy van. 

Most a fő motivációm/motivációnk az volt, hogy a futás ingyen van és nem mellesleg eléggé hatásos testmozgás is. Itt van a Városliget tőlünk 3 percre, egyedül ugyan nem mernék elmenni futni oda, de így párosan tökéletes. Nem mellesleg nagyon motiváló, hogy nem egyedül szenvedek, az első alkalommal tuti 20 méter után hazaindultam volna ha nem látom hogy Bálint megy mellettem. :)

Messze nincsenek még nagy tapasztalataim, de úgy gondoltam beszámolok az első benyomásaimról, és egy kis tanácsot is kérek majd a már régebb óta futó olvasóimtól. 


Az első dolog amit ki kellett tapasztalnunk: mennyivel a futás előtt együnk. Legelső alkalommal másfél órával előtte vacsiztunk, ez túl közeli időpontnak bizonyult, nem voltam jól közben. Most arra álltunk rá, hogy öt-fél hat körül vacsizunk és nyolc körül (kutyasétáltatás után) megyünk el futni. Ez így bevált, nem vagyunk még egyáltalán éhesek de nincs is meg a rossz érzés futás közben. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Eddig is mozogtam hébe-hóba itthon, de a földön fetrengés és a súlyemelgetés egyáltalán nem mozgat meg annyira mint a futás. Most már egészen kis étrendbeli változásokat is megérzek (legalábbis az elmúlt 4 alkalommal így volt). A szénsavas dolgokkal nekem nincsenek elvi bajaim, kicsit misztikumnak érzem például hogy sokan még a narancsbőrt is a számlájára írják, de most érzem, hogy a szénsavas ásványvíz nem jó. Puffad tőle a hasam ami futásnál már zavaró, de alapból meg fel sem tűnne. 

Még a kísérletezős fázisban vagyunk, amellett hogy amúgy is nehéz a futáshoz belerázódni sok egyéb hátráltató tényező is akad, amiket ki kell tapasztalni hogyan szüntessünk meg. Az egyik ilyen a zene. Alapból is szerintem sokan a zenére lépnek és lélegeznek, na nálam ez halmozottan megvan. Fúvószenekarban játszottam közel 10 évig, a menetelés nyaranta szinte heti program volt. Reflex-szerűen indítok bal lábbal és futok/lépek a ritmusra, szerintem ezt már kiverni sem lehetne belőlem. Pendulummal kezdtem, az első két futáskor a legújabb albumukat hallgattam. Borzalmas volt, erre a második alkalommal jöttem rá, mikor össze-vissza tempóban mentem és ebből adódóan totál kifáradtam. A dubstep nem jó futózene, lassul-gyorsul, tök random. Harmadik alkalommal kipróbáltam egy Pinteresten talált listát, azt írták ezek jó gyors zenék, hát az én motiválásomhoz még ezek is lassúak voltak. Twitteren kaptam a javaslatot Barbitól (ezúton is köszi! ♥), hogy próbáljam ki a Celldweller zenekart. A tuctuccal nekem amúgy is gondjaim vannak, ez elektromos rock, és igaz hogy ma futottam rá először, de tökéletes! Kellően rock ahhoz hogy élvezzem is, de kellően tucc ahhoz hogy szuperül lehessen rá futni. A mai alkalmat élveztem a legjobban, ha nincs az az idegesítő dolog amit a következő bekezdésben említek akkor még jobban ment volna.


A legzavaróbb tényező nálam a táska. Sajnos muszáj vinnem magammal valamit amibe tudok pakolni. Kell a kulcscsomóm (4 kulcs kell ahhoz hogy bejussak a lakásomba, nem fér el a zoknimban), a mobilom, zsepi, az igazolványaim (ezek nélkül nem megyek el itthonról, pláne nem a sötét erdőbe) és egy asztma gyógyszer biztos ami biztos alapon. Az övtáskámat viszem magammal, első 3 alkalommal átvetettem a vállamon mint egy táskát, de hétfőn sebesre dörzsölte a nyakam, szóval ez nem megoldás. Ma szó szerint övtáskaként vittem, de össze-vissza ugrált rajtam, forgott körbe, elképesztően idegesítő volt... Ráadásul a mobilom hangerőszabályzóját buherálta az összes többi cucc, így néha lehalkította csutkára a zenét aztán meg olyan hangosra hogy ki kellett szabnom a fülemből az egészet. Így a mobilom a kezemben vittem végül. Ti mit használtok ilyenkor? Valamit ki kell találnom, mert nagyon bosszantó. Ha már jön a hűvösebb idő a dzsekim zsebeibe tudok rámolni, de addig? Lehet kapni karra rögzíthető mobiltokokat, de a telefon a legkevesebb, azt viszem a kezemben, a többit nem tudom hova tenni. 

Egyébként tök jó érzés. :) Mármint nem maga a futás, bár megkockáztatom hogy ma még azt is élveztem. Hazasétálás közben mindig olyan jó érzésem van, megmagyarázhatatlan vidámság fog el mindig. Nem futunk még túl sokat, 2,3 km nagyjából az a kör amin megyünk, elsőre 21 perc alatt ment le, most már lefaragtunk ebből kerek hármat. Még belesétálunk párszor, de szerintem 2 hét nem sok és már egyhuzamban is menni fog. Aztán akkor hosszabbítunk az útvonalon, szerencsére nagy a liget, van útvonal-lehetőség bőven. Régen mindig az tartott vissza attól hogy fussak emberek előtt/között, hogy majd mit gondolnak, vagy beszólnak-e, de most nem érdekel. :) Nem történt még ilyen, de ha elő is fordulna nyugtat a tudat, hogy míg ő totyog az utcán - és nagy eséllyel lóg a cigi a szájából - addig én teszek azért hogy egészséges legyek. Ha beszólna valaki ezt meg is mondanám neki.

Az egyébként kicsit idegesít hogy totál vörös fejjel jövök haza, nagyon vékony bőröm van és így konkrétan a padlizsánlila felé konvergál az arcom színe. Ez legyen mondjuk a legkevesebb, este futunk, nem látják talán az emberek. Arra viszont nem lennék képes, hogy futás után BKV-ra üljek, csodálom azokat akik kivillamosoznak a szigetre futni egy kört majd haza, tuti zsákkal a fejemen közlekednék. 


Izomlázam túlzottan egyébként még sosem volt, igyekszem rendesen nyújtani minden alkalom után már ott azonnal is. Padoknál fejezzük be a futást, így - ha épp nem fekszik rajta hajléktalan :( - már azonnal megejtjük ott a dolgot. A fenti kép tök jó, de ennek töredéke megoldható utcán. Igyekszem minden izmot állva nyújtani, aztán itthon még néha belefekszem a dolgokba, ha érzem hogy szükség van rá. 

A cipőm egyébként nagyon szeretem, nem tör sehol, nem szorít, pont jó. Hosszútávon majd persze kiderül az is, hogy mennyire bírja a strapát. 

Így elsőre azt hiszem ennyi, nagyon örülök hogy nem utáltam meg (jobban) a futást, remélem még jó ideig tudunk a szabadban futni, konkrétan várjuk mindig a következő alkalmat, hogy mikor megyünk már. Ó apropó, kétnaponta járunk, a köztes napokon én beiktatok egy rövidebb edzést itthon, amiről majd külön írok, ha már látom hogy működik. :)

Van valami tanácsotok? Főleg táska ügyben, de bármit szívesen megfogadok! 

Képek: innen

16 megjegyzés:

  1. A Celldweller tényleg nagyon jó, töltsd le a The Last Firstborn c. számát a pasasnak (egy szál producer pali, mindent ő csinál). Én VNV Nation-re tudok a legjobban mászkálni és futni (már ha annak nevezzük, amit néha a gyaloglásba ékelek :)).

    Milyen cipőd van? Kéne nekem is valamilyen vízálló cucc, de annyira megszoktam a Nike hajlékony és puha teremsport cipőit, hogy minden masszívabb sportcipő feltöri a lábam.

    ps.: A Hervisben a héten a 20 ezres márkás, vízálló széldzsekik 10-esért vihetőek, zsebbel, amiben elfér a mobil..és zárható, futáshoz.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Linkeltem a bejegyzés legelején, hogy milyen cipőm van! :) Nem vízálló egyébként de nem is tervezek vízben futni.
      Dzsekim van, azt írtam is, tele van zsebbel azzal nincs gond, a pólós-rövidgatyás időre kell nekem a táska, arra nem találtam megoldást még.

      Törlés
  2. imádom a celldwellert alapból :)

    olyan rossz, hogy sok mindenkinek a középiskolás testnevelés órákhoz köthető a mozgás megutálása. velem sincs ez másképp, nekem volt részleges felmentésem a szívem miatt, de persze a tanárt nem érdekelte, csak hajtott akkoris amikor már félájult állapotban voltam kb. :D meg mindig kiabált, így én is alapból megutáltam az egészet.. most kezdek visszaszokni rá, hogy mozogjak, fussak. egyelőre próbálom összehangolni hogy munka-szakdoga-futás, szerintem jó kis trió lesz ez, kell közben a felfrissülés, meg pár kilót le is szeretnék dobni.. :)

    VálaszTörlés
  3. Elkezdeni a legnehezebb ezt is, csak így tovább! :)
    Nálam is mindig zavaró tényező a cucc, sajnos erre még nem találtam megoldást, a széldzseki sem jött be tökéletesen, mert a kulcs + telefon össze vissza ugrált benne, felrántotta a derekát, így általában igyekszem úgy menni, amikor valaki otthon van (tudom, ez nem mindenkinél megoldható :(), és be tud engedni, telefont meg a kezemben fogom. Az övtáska esetleg működhet, de csak akkor van a nadrág derekán valami bújtató, amibe be lehet fűzni, ellenkező esetben állandóan igazgatni kell, mert elmozdul :/

    Sokkal jobban szeretek futni, mióta letöltöttem a runkeepert a telcsimre, mert tök motiváló, hogy folyamatosan meg tudom nézni, mennyit futottam, és örülök magamnak :D A testsúly, sebesség és km alapján még egy közelítő értéket is számol arra, hogy hány kalóriát égetek, ezt is jó látni attól még, hogy nem ez az elsődleges cél, büszkeséggel tölt el :)

    VálaszTörlés
  4. Én is nagyon szeretek futni, és szerencsére a férjemet is rá tudtam venni, hogy kocogjon velem. Így már nem olyan félelmetes este futni(világos nappal utálok én is, kivéve hajnalban 5 körül)Mi a cuccokat csak egy kulcsra szűkítettük, ha egyedül megyek akkor egy mobil. Sajnos nem tudok jó ötlettel szolgálni neked ezzel kapcsolatban, mert nekem is csak az vált be, hogy a kezemben fogom ezeket és úgy futok. Max a kerékpáros felső ugrott be, aminek a hátul alul van zsebe, oda sok minden belefér, de ugye attól az még "ugrál" futás közben. Szerintem esetedben jó megoldás az övtáska, de próbáld meg úgy, hogy egyik kezedben fogod. Először talán zavaró lesz, de korántsem annyira, mintha zörögne, ugrálna a zsebedben.
    A futás egyébként jól átmozgatja a testet, és igen -ingyen van:-) ha egy jó futócipőt nem számolunk hozzá. Bár a Decathlonba tényleg párezerért kapni már jó minőségűt.
    + egy előny, hogy a szabadban végezhető. Emiatt utálom a konditermeket, hogy levegőtlen, neonfényű mind. Jó lenne, ha itt is elterjedne a kinti "konditerem" de addig is marad a futás, bicajozás, görkori....

    VálaszTörlés
  5. Jaj, de örülök, hogy bevált a zene! :)
    Én is futok, már harmadik napja (ennyire kemény vagyok. :)), elég jó környéken lakom hozzá, bár mivel egyedül megyek, elég hamar feladom, de még ebben is hiszek, biztos ér valamit, ha csak tizenöt perceket futok is kezdetben. Biztos fogok bírni többet is, ha belejöttem. :)
    Zenével, felszereléssel nem szoktak lenni problémáim, viszont érdekelne, hogy te szereztél be sportmelltartót, vagy valami ilyesmit? Sajnos jelenleg nincs egy épkézláb sportmelltartóm sem, viszont nagyon féltem a formáimat, úgyhogy abszolút egészségtelen módon öt régi melltartót kapok magamra egy futáshoz. ^^' Nem is nagyon siettetem a normális darab beszerzését, mert nem igazán tudok hinni abban, hogy a D-s méreteket egymagában megtartaná. Tudsz valamit javasolni, esetleg cáfolni az aggodalmam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még 4 éve a Decathlonban vettem sportmelltartót, kb 2000 Ft volt és nagyon szeretem. Belebújós, hátul keresztpántos. Eléggé lelapít, de legalább nem ugrálnak a melleim, viszont nem is kényelmetlen. Nekem mondjuk cések, lehet D-vel már kellemetlen, de egy próbát szerintem megér.
      Mindenképpen vegyél valamilyet, ha olcsón nem találsz jót akkor szánj rá többet, nagyon fontos a mellek védelme!

      Törlés
    2. Én nagyon tudom javasolni a Triumph sportmelltartót. Nem olcsó egyáltalán, de jó befektetés és különböző intenzitású mozgásokhoz különféle kialakítású melltartóik vannak. Egyetlen hátránya, hogy a kosárméret A-tól C-ig van, ha olyan modell, vagy méretezve van S-L szerint. (Érdemes üzletben megnézni, mert a neten az oldalukon nincs fent mindegyik fajta melltartó.)
      Szerintem Te is találnál olyat, ami megfelelne számodra. Ezt azért is merem mondani, mert húgomnak is innen volt a sportmelltartója és bár a normál melltartókat illetően F kosaras, a sportmelltartóból kisebb kosár méretű is jó volt neki. ^^
      (Nekem kettő van, és az egyik 6 évig bírta, az egyetlen gondja most is csak az, hogy már annyira kinyúlt a gumis része, hogy nem tart.)

      Ha semmit sem találsz a Triumphnál, akkor a Nike-t javaslom még. :)

      Törlés
    3. Köszi a tippeket, lányok, szét fogok nézni! :)

      Törlés
  6. Kitty Kye!

    A Nike-nak nagyon jó sportmelltartói vannak, D méretre is, nem olcsó, de megéri befektetni rá, vagy azt hiszem a Triumphról hallottam még, hogy van neki jó sportmelltartója. Egyébként vannak olyan topok, szintén Nike-ról tudok nyilatkozni, amibe be van építve a melltartó rész, bár én az alá is veszek többnyire, mert nekem is D méretem van.

    VálaszTörlés
  7. Szia! A lila-burgundi fej nálam is probléma :) de igazából csak első pár alkalommal indegesített. Beszólogatni pedig csak az éppen kocsmából haza/kocsmába induló, sötétebb bőrű 16-20 éves fiúk szoktak, ami ne legyen már mérvadó...
    Nagyon hamar könnyebb lesz, az a lényeg, hogy nem szabad túl gyorsan nekiindulni. Az első pár perc laza, könnyed futás legyen, vegye fel a tested, a légzőrendszered a ritmust, állj rá az orron be - szájon ki légzésre, és ha a felénél vagy utolsó harmadnál úgy érzed, hogy van még erőd, akkor vagy többet futsz, mint tervezted, vagy neki lehet iramodni :)
    Nálam ez a tapasztalat, 5 km-nél még én sem futottam többet, de egyelőre még ez sem megy túl könnyen ahhoz, hogy növeljem a távot. Sok sikert és kitartást :)

    Mj.: Néhány dal, ami bevált:
    - Glee: Born This Way, Don't Stop Believin', Bad Romance, Surviver/ I Will Survive feldolgozások
    - Fish: Csak a szívem (az első pár perces szakaszra tökéletes)
    - 30Y: egy perccel tovább, Semmi szédítő magasság, teremtős, rajzszöggel középre
    - HS7: Tudom, hogy szeretsz titokban
    - Vad Fruttik: Boroskóla
    - Hiperkarma: Zöldpardon - ez különösen jó húzóerő :)főleg az utolsó szakaszra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!
      Magam is meglepődtem, de már első alkalommal is tök jól ment az orron be-szájon ki légzés, tényleg sokkal könnyebb így mint anno szájon át lihegni gimiben. :D
      Köszi a dalokat! Nálam magyar nem jöhet szóba, mert énekelhetnékem van tőlük. :DDD A többit meglesem. :)

      Törlés
    2. Nekem ezek a kedvenc előadóim nagyrészt, úgyhogy néhány tüc-tüc zenés próbálkozás után gondoltam, miért ne hallgathatnám őket inkább, ha már a ritmus pont jó? :) Persze az éneklés részét is meg tudom érteni, néha úgy kell visszafogni magam... :D De lényeg úgyis az, hogy élvezzem is, ne csak szenvedjek, mert szenvedni nem kelek fel reggel korábban. És ha ez a zene rásegít, h élvezzem a dolgot, akkor marad :)

      Törlés
  8. De jó!:) Sok kitartást kívánok!:) Én egy kicsit túlzásba vittem a futást (heti 3x Margit-sziget kör),és a rossz technikámnak (lábujjhegyen futás) köszönhetően szétment a térdem. Most próbálok szépen lassan újra visszatérni a futáshoz, immáron a helyes futó technikával:)

    VálaszTörlés
  9. van olyan futónadrág kimondottan, aminek hátul a popsi felett van egy zsebrésze! most nem tudom hol lehet kapni, de létezik, mert tesómnak is van ilyen és mindig oda pakolja be a cuccokat!

    VálaszTörlés
  10. van olyan karpánt, aminek zsebe van, nem/ nem csak mobiltartója. A Nike boltokban láttam már, de valószínűleg neten is lehet találni olcsóbban.

    Kitartás a futáshoz, már egy éve futok heti 3szor, és nagyon jól érzem magam:)

    VálaszTörlés