2012. július 2., hétfő

Camaieu zsákmányok

Eléggé aktuális volt már egy kisebb nyári ruhavásárlás. Én abszolút nem vagyok tipikus nő, nincsen rengeteg ruhám, nyáron is már évek óta ugyanazt a szoknyát nyúzom, de most már eléggé kifogytam belőle. Még jó, de már eléggé lóg és nem kényelmes mindig igazgatni/tekergetni, így muszáj volt valami más után is néznem. Bálintnak is kellett új rövid naci, mert a tavalyiak már olyanok mint tehénen a gatya. 

Sokan egyébként ha fogyóznak akkor nem vesznek új ruhákat, mert minek úgyis nagyok lesznek pár hét múlva. Ezzel egyébként részben egyetértek, én sem akarnék sok ezer forintot kiadni valamire amiből ki fogok fogyni, viszont másrészről meg jó venni ezt-azt. Különösen Bálinton látszik, hogy hiába fogyott már ő is sokat, a régi ruháiban nem látszik, viszont az újakban nagyon is látható! Jobb kedve lesz az embernek már attól is, hogy kisebb méret is jó, emiatt szerintem ilyenkor is érdemes ezt-azt venni, a nagybevásárlást meg majd akkor megejteni, ha már elértük a kívánt súlyt. 

Na de most már a ruhákról. :) Szokásos Aréna Plázás kört tettünk, de fura módon most a szokásos helyeken (H&M, Promod, C&A) nem találtam semmit. Az évek óta nyúzott szoknyám F&F, de most ott sem volt semmi amit kerestem. Nem voltak egyébként nagy igényeim, vagy maxiruhát szerettem volna, vagy térdig érő szoknyát. A legtöbb helyen szoknya nem is volt, csak minik/térd fölé érők, az meg nekem nem áll jól. Bálintnak végül F&F-es gatyót vettünk, aztán már mentem volna kifelé a plázából mikor megakadt a szemem a Camaieu-n. Még sosem voltam bent, de gondoltam most adok nekik egy esélyt.


Azt kell hogy mondjam hogy megtaláltam azt a boltot, ahol számomra pont megfelelően kedvesek az eladók. A Promodot szeretem még nagyon, a Camaieu hasonló, talán még közvetlenebbek, de nem jobban fenékbemászósak. 30-50% kedvezmény volt majdnem mindenre. Szoknyát ugyan nem találtam, de maxiruhát igen. Találtam egy pinket nevetséges 2000 Ft-ért, de sajna a színéhez én túl halott fehér vagyok, és a mellrésze sem volt a legelőnyösebb. Egy másik viszont tökéletes volt, igaz kicsit drágább de jól állt és a színe is korrekt. 


Aminek nagyon örültem, hogy az én 175-ös magasságommal is tökéletesen a földig ér. (Bár ez alacsonyabbaknak pont hátrány, mert taposni fognak rajta.) A mellrészén piros és arany gyöngyökkel van kirakva, a pántja állítható és hátul van két pánt amiket masnira lehet kötni. 


Az első képen lévő szín a mérvadó, a közelin kicsit a vaku világosított a ruhán. 


Bocsi a szöszökért, csak most vettem észre őket. :(

Vettem még egy nadrágot is, ami ugyanolyan színű, úgy tűnik most van egy kis barna kattanásom. :)) Ezen egyébként nagyon sokat vaciláltam, még az eladó lányt is megkérdeztem, hogy mit gondol hogy áll. Tipikus Jázmin fazon: hatalmas, buggyos, de nagyon vékony anyagból van és tök jó szellős. A bokájánál meg lehet kötni, ami nagyon hasznos mert egyébként rajta taposnék. Bő mivolta miatt inkább testhezállóbb felsőket fogok hozzá felvenni, de úgy érzem nagyon fogom szeretni. :) Azért gondolkoztam rajta nagyon, mert féltem hogy az amúgy sem kicsi fenekemet még nagyobbá fogja tenni, de minél többet nézegettem magam benne annál inkább rájöttem, hogy csak szokatlan a fazonja miatt, de egyáltalán nem rossz. A Deichmannos sarum volt ma rajtam és azzal kifejezetten szuperül mutat. 

Nagyon örülök hogy végül benéztem ide, jó dolgokat árulnak, és mint írtam nekem nagyon bejött a kiszolgálás is. Az eladó mikor megkérdeztem hogy mit gondol a nadrágról nagyon kedves volt, láttam rajta hogy őszinte és nem a szokásos tukmálós jól áll szöveget mondta el, csak hogy megvegyem a cuccukat. Fizetéskor kaptam még egy 2000 Ft-os kupont is, amit majd augusztusban lehet levásárolni 7000 Ft fölötti végösszeg esetén.

Ti vásároltatok már valamit a leárazásokon? Van ilyen nagyon buggyos nacitok? :))

2 megjegyzés:

  1. Visszatérhetünk a diétátokra megint? 4-5 hónap eltelt már, vannak eredmények, kíváncsi lennék a napi menükre, mélypontok átvészelésére és úgy általában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írhatok róla ha gondolod, bár sok okosságot szerintem nem nagyon tudok mondani. :) A vizsgaidőszak az kiesett, nem ettünk össze-vissza mint az állatok, de egyszerűen muszáj volt több kalóriát és vizsgák előtt cukrot is ennünk ahhoz, hogy sikerüljön rendesen minden.

      Törlés