2012. március 20., kedd

Kókuszolaj olcsón

Azt tapasztaltam, hogy egyre többen szeretnének natúr termékeket, kozmetikumokat használni. Én is igyekszem mostanában a natúrabb irányt követni - bizonyos dolgokban -, már jóideje szinte kizárólag Dolce latte szappanokat használok. Még hónapokkal ezelőtt olvastam azt hiszem Andinál először a kókuszolajról, de kicsit drágállottam azt amit ő próbált ki, aztán valahogy el is felejtődött nálam a dolog.

Korábban is emlegettem már az Ázsia boltot, ami még karácsony előtt húzott ki minket a csávából, egy hónappal ezelőtt megint elmentünk egy kisebb bevásárlókörútra. Csak megszokásból nézegettem az olajokat, amikor megakadt a kókuszolajon a szemem. Aztán az árán. Pontos összegre már sajnos nem emlékszem, a blokkot rég kidobáltam, de azt tudom, hogy 1000-1200 Ft körül mozgott az 500 (!!!) ml. Ez kb ötöde/tizede annak az árnak, amit elkérnek a kókuszolajért, ha kozmetikumként árulják. Természetesen költözött velem haza a drága, és azóta is nagyon örülök, hogy megvettem.
 
A nagy árkülönbség miatt álldogáltam egy picit a polc előtt és pörögtek a gondolataim, hogy vajon miért ilyen olcsó, de végülis arra jutottam, hogy ha ez az olaj étkezési célra megfelelő, akkor biztosan bőrre is kenhető, hiszen ahhoz hogy valamit ehetővé nyilvánítsanak sokkal komolyabb feltételeknek kell megfelelni, mint hogy valamit krémként áruljanak.
A hátulján olvasható, hogy 100% tiszta kókuszolaj, úgyhogy én megegyeztem magammal, hogy ez szórol szóra ugyanaz, mintha kozmetikumként vásárolnám, csak jobban járok.
 
Az állaga nagyon érdekes, 24 °C-on olvad, ezért szobahőmérsékleten a dobozában még zsíros, de amint hozzáér a bőrömhöz elkezd folyni, ezt próbáltam meg az utolsó képen megörökíteni, több-kevesebb sikerrel.

Teljes testre testápolóként még nem használtam, szerencsére mostanában már nem olyan száraz a bőröm, hogy szüksége legyen ilyen intenzív ápolásra, de a kezemre, könyökömre, térdemre napi szinten használom, és szuperül működik. Nem szívódik be túl gyorsan, úgyhogy utazós kézkrémnek nem ajánlanám, de itthon elalvás előtti kenegetésre nagyon jó. Illata nincsen egyáltalán, ami kicsit meglepett, mert Andi azt írta az övé illatos, de ettől nem lesz kevésbé jó, úgyhogy annyira nem érdekel a dolog.

Ti próbáltátok már a kókuszolajat? Szeretitek?

11 megjegyzés:

  1. Hűűű, ez nagyon jól hangzik. Hajvégápolóként próbáltad? Úgy hallottam, hogy annak is nagyon jó. Sajnos nem vagyok budapesti, de szerintem körülnézek az itteni indiai fűszeresnél, hátha van :)

    VálaszTörlés
  2. pont ezt akartam kérdezni, hogy hajra jó-e de rágugliztam és még pakolást is lehet belőle csinálni, tök jó :))

    VálaszTörlés
  3. Nálunk több éve mindig van itthon mert olcsó és jó, hajvégekre, arcra szájra, sütéshez, mindenre jó, sőt többször is lehet benne sütni mert jól bírja a hőt és nem károsodik az összetétele ellenben az olajjal.. :) szóval nagyon jó mi is szoktunk ilyet és zacskós kilósat is venni 1400 forintért :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ez nem úgy van sajtolva, mint amit pl Andinál láttunk. Ezért nincs illata, és talán ettől (is) olcsóbb.

    VálaszTörlés
  5. Eszméletlen egyébként hogy mennyit kérnek el, ha kozmetikumként árulják...

    VálaszTörlés
  6. Én csak konyhai alkalmazását hallottam eddig, nem gondoltam, hogy az étkezésit is lehet kozmetikumként használni. Érdekes kiváncsian várom, hogy bevált-e.

    VálaszTörlés
  7. Lilla: bevált, legalábbis 1 hónap alatt nálam ugyanazt hozta mint a natúr sheavaj. :)

    VálaszTörlés
  8. Szia! Megkérdezhetem, hogy hol találtál rá?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ázsia Bt boltban a Fővám téri vásárcsarnok mellett, a bejegyzésben linkeltem is. :)

      Törlés
  9. Áááááá, nem tűnt eléggé ki a fekete betűk közül a narancssárga kiemelés:D Köszi szépen, úgy látszik kicsit késő volt és nem esett le... :) Valamikor elrohanok, nagyon felcsigáztad a fantáziámat, nagyon szerettem volna valami überkirály dolgot tolni a hajam végére és a kókusz meg az argánolaj között vacilláltam, de nagyon drágálltam próbának... úgy gondolom ez tökéletes lesz, még ha a hatása nem is teljesen lesz ugyanolyan, mint mondjuk egy Koi drogériás terméknél, de első tesztelésre azt hiszem több, mint szuper:) Köszi a tippet!:) Amúgy csak tegnap vetődtem ide a blogodra és nagyon tetszik, be is tettem könyvjelzők közé:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi aranyos vagy! :)
      Nekem hajvégápolónak kicsit sok volt és zsíros maradt tőle a hajam, szóval nagyon pici mennyiséggel próbálkozz először, lehet én túlzásba estem amikor próbáltam.

      Törlés