2013. augusztus 7., szerda

Kikkel dolgoztunk az esküvőn?


Megígértem, hogy írok egy külön bejegyzést azokról a szolgáltatókról, akikkel együtt dolgoztunk, hogy az esküvőnk a lehető legtökéletesebb legyen - számunkra. A bejegyzés hasznosságát tekintve azoknak lesz inkább érdekes, akik Vas megyében terveznek házasodni, de azért akad egy-két budapesti elérhetőség is, továbbá hogy mindenkinek élvezhető legyen, szúrok be az emlegetett dolgokról is képeket. :)

Képes bejegyzést még azért nem csináltam, mert egyelőre csak a kastély hivatalos fotósától kaptam meg a sorozatot, majd ha minden képem Andiét is beleértve nálam lesz, akkor mutatok sokat! :)


A helyszín

Sokat írtam róla már korábban is, az Új-Ebergényi Kastélyszállóban volt lebonyolítva a szertatás és a vacsora is. Nagyon profik voltak, szervezésben csillagos ötös, nem szúrták el a zenénket, mindent megcsináltak amit kértünk, szuper volt a kaja, és korrekt az elszámolás. Ha ötször mennék még férjhez ötször mennék hozzájuk. Plusz pont, hogy az ajánlat része egy ottani fotós is, Szántai Balázs, aki egyébként nagyon jó képeket csinál, az ő munkáit használom fel a mostani bejegyzéshez. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!



A zene

Édesapám egy ismerőse, Neczpál György volt a DJ, akinek igazából nem tudunk elég hálásak lenni. Akkora bulit csinált egész este, hogy még másfél héttel az esküvő után is mondják a barátaink, hogy hihetetlen volt. Ő alapvetően nem vállal esküvőket én úgy tudom, de ha valaki érdeklődik iránta akkor írjon egy e-mailt nekem és adom az elérhetőségét. Mulatós zenéket nem csípi, retro-bulit csinált nekünk, nem is akármilyet. :)

A fotós

Andi képeit már láttátok a jegyesfotózásnál is, nagyon várom hogy megkapjuk az esküvősöket. :) Nagyon-nagyon szuper vele dolgozni, oldott a hangulat és nagyon jó buli is. Nem tudom esküvőket egyébként mennyire vállal, de ha babafotókat akartok feltétlenül keressétek meg!
Addig is itt egy werk, munka közben :)



A dekoráció

A dekorációnk eléggé összetett volt. Volt egy dekorosunk, Simon Andrea, neki facebook oldala van, és szintén e-mailben kérhettek tőlem elérhetőséget. :) Ő csinálta a teremdekorációt: székszoknyák, terítők, és az összes virágot: a csokromat, Panda nyakvirágját, a kitűzőket, és a főasztal és a kinti kis asztal dekorációját. 

Panda a virágnyakörvvel, és a gyűrűkkel a nyakában.

A csokrom és a testvéri szeretet. ♥

A dekoráció második része a szombathelyi Örökzöld Kertészetből származott. Náluk ugyanis van arra lehetőség, hogy cserepes virágot és kaspót bérelhess, a teljes ár 10%-áért, ami nevetségesen alacsony. Innen hoztuk tehát a kerek asztalok közepére a virágokat, és hogy a minimális bérlési árat elérjük elhoztunk még egy szív formájúra nyírt kis növényt is.

A szív-növény balra a pavilon előtt, köszi a képet Katának. :)

Itt látszik a bérelt fikusz a kaspóban, és az általam készített képkeret is.

A dekoráció harmadik része az általunk készített dolgok voltak. A virágba szúrva látszik az asztalszám, Andi képei között tuti lesznek jók, majd mutatom. :) A menüknek a képkeretet is mi csináltuk, és a köszönőajándékokat is. Anya főzte a lekvárt, mi pedig dekoráltuk.


A ruhák

Az esküvői ruhám Timi barátnőm keze munkája, de a menyecskét akár ti is megrendelhetitek. Erről hivatalos képem még nincs, innen rendeltem. Bálint öltönye a Mr. Sale-ből van. Több körös volt a vásárlás, mert mindig volt valami extra ami kellett, de nagyon kedvesek és udvariasak voltak. Arról nem is beszélve, hogy annyi ajándékot kaptunk a vásárlás mellé (nadrágokat, pólókat), hogy igazából nem is értem miből élnek ott meg az emberek. 

A fátylam a Bridal Mirage-tól rendeltem, extra hamar ideért és gyönyörű, lesznek szép képek mutatom!

A cipőn nem meditáltam sokat, tudtam hogy sarut és kényelmes dolgokat akarok viselni egész nap. Budapesten sok "kínai" cipőbolt van ugyazzal a felhozatallal, itt vettem meg a sarut és a menyecske cipőmet is.



Sütik és torta

Minden a szigligeti Kastély Kávéházból lett odaszállítva a helyszínre, és nagyon finomak voltak. Ha Szigligeten jártok feltétlenül menjetek be, isteni házi sütik és torták vannak náluk!


A gyűrűk

Ékszergyár. Nem is mondok többet. ♥

Ha bármilyen kérdésetek van azzal kapcsolatosan, hogy mit hol intéztem írjatok nyugodtan, akár itt akár e-mailben!

3 megjegyzés:

  1. De jó volt újabb kis részleteket látni az esküvőtökből! :) Már tűkön ülök a többi kép miatt, de én is tudom jól, hogy azért eltart egy darabig, míg kézhez kapja őket az ember. Panda nagyon édes, a dekoráció csodálatos, nagyon tetszik ez a sok, üde zöld szín és a természetesség, ami a csokrodban is visszaköszön. A torta is nagyon guszta, és valamennyire lehet ott látni a ruhádat, wahh, meseszép ^^

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép volt minden! :) Gratulálok!
    Egy kérdésem lenne: mennyibe kerültek a gyűrűitek az Ékszergyárban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. E-mailben megírom! :) Adsz egy címet? Vagy írj és arra válaszolok. :))

      Törlés