2011. július 14., csütörtök

Bioderma Sensibio H2O sminklemosó

A héten kezdtem el használni ezt a sminklemosót de úgy döntöttem már most megérdemli hogy írjak róla. Próbáltam már viszonylag sok márkát és formulát. Eddig a kétfázisú Balea lemosót használtam, ami teljesen jól működik de megmondom őszintén nem szeretem azt az olajos érzést amit hagynak ezek a lemosók maguk után.
(kép: innen)
Nem volt dolgom korábban Bioderma termékekkel, tesóm gyógyszerész barátnője ajánlotta ezt, ráadásul most nagyon jó áron be is lehet szerezni.
Amit ígér: Érzékeny bőrre való, tisztító és nyugtató sminklemosó. Egyenletesen tisztítja a bőrt és távolítja el a sminket az arcról. Lemosást nem igényel, illatanyagmentes.
Micellás oldatról van szó, nem kétfázisú, nem olajos, és nem is hagy ebből adódóan ilyen érzetet maga után. Én hajlamos vagyok sokat kipacsálni a tonikokból és hasonló folyékony dolgokból a vattakorongra, de ebből nem lehet. Semmi különös nincs a kupakjában de még is szép lassan jön belőle az oldat, pedig vízsűrűségű. Vízálló spirálom nincsen így azt nem tudom megmondani hogy azzal hogyan birkózik meg, de a vízálló zselés tust mosolyogva töröltem le vele a szememről, nem kellett küzdenem vele egyáltalán. Az arcomról is ezzel mostam le a sminket és nagyon jó puha lett utána a bőröm. Szerintem minden amit ígérnek úgy is van, bár nem régóta használom de nagyon megszerettem.

Ez a 100 ml-es limitált kiadás, most 500 Ft-ért lehet megvenni a kijelölt patikákban (ITT találjátok a gyógyszertárak listáját, a legalsó sensibio H2O-t kell bepipálni). Azt olvastam hogy elég sok helyen már kifogytak belőle, de azért próbálkozzatok, mert van ahol még kapható. (Pestiek előnyben: az Üllői út és a Hőgyes Endre utca sarkán lévő patikában - a Lottó-ház földszintjén - még van belőle!)

Ti próbáltatok már Bioderma termékeket? Mi a véleményetek róla?

4 megjegyzés:

  1. Pont most kaptam ilyet ajándékba, kíváncsi vagyok milyen, mert egy ideje átszoktam a sminklemosó kendőkre:)

    VálaszTörlés
  2. pont most ugrottam be az europarkban a gyógyszertárba és kijelentették, h ott már vége van az akciónak :(

    VálaszTörlés
  3. Bp-en az Árkádban rengeteg van még, a polcon 12 db, de nekem hátulról hozták a raktárból. :)

    VálaszTörlés
  4. ne már, az Europarkba akartam menni. köszi h szóltál h nincs... egyébként ott sosincs semmi. legyen szó gyógyszerről v bmi másról.. :(

    VálaszTörlés