Nem ma történt, még pár napja, azóta fogalmazódik, érik bennem ez a bejegyzés. Amikor Pandával sétálunk mindig leáll velünk valaki beszélgetni, vagy egy másik kutyás, vagy csak úgy valaki. Pár napja egy idősebb nénit szúrt ki magának a kisasszony, odament hozzá és vakkantgatott neki. A néni nekiállt simogatni a kutyát, Panda meg azonnal belemászott a szatyrába. Akárhányszor táskát, zacskót lát mindegyikbe belemászik megnézni van-e benne neki valami.
A néni nagyon kedves volt, mondta hogy szégyelli magát mert azért nézegeti a virágágyást nincs-e benne maradék tulipánhagyma, szeretné a lakásában elültetni. Igazából majdhogynem a szokásos szöveget nyomta le amit a kéregetők szoktak, de ő egyáltalán nem az volt, csak hihetetlen őszinte. Szereti a virágokat de nincs pénze rájuk, ezért keres tulipánhagymát. Mikor látta hogy a kutya épp szedi szét a szatyrát mondta neki hogy nincs ugyan sokminden nála, de egy kis háztartási keksszel szívesen megkínálja ha szeretné. A szívem szakadt meg a nénit látva, hogy alig van valami nála de abból is adna a kutyának. Elmesélte hogy nagyon szeretne egy kiskutyát, de nem lehet mert egyedül él, és mi lesz a kutyával ha ő beteg lesz és kórházba kerül. Ezért sok virága van, de ezeknek a fele is elpusztult mikor be kellett feküdnie egy időre. Vannak unokái, de felnőttek és már nem találkozik velük annyit, messze vannak. Szegény ott guggolt Panda mellett, simogatta, sírt, és mondta hogy szeressük nagyon, mert az állatok szeretete a legnagyobb kincs.
Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Annyira borzasztó látni, hogy valaki ennyire ki van éhezve a szeretetre hogy egy random sétáló kutya gazdáinak így kiönti a szívét. Legszívesebben megöleltem volna, hány ilyen ember lehet a nagyvilágban akik ennyire magányosak. Azóta is kattog az agyam hogy mit tudnék csinálni hogy kicsit is segítsek a nénin... Tudom, hogy melyik házban lakik de fogalmam sincs a nevéről, így még csak egy kis csomagot sem tudok neki bedobni. Tudom hogy nagyon sok ember van ilyen helyzetben, és segíteni úgysem lehet mindenkin, de akárhányszor személyesen tapasztalok ilyen sorsokat összeszorul a szívem.
Legközelebb ha megpróbál veletek szóba elegyedni a szomszéd néni és nem rohantok sehova, kicsit beszélgessetek vele! Biztos sokat jelent neki hogy végre nem nézik levegőnek. Mellettem is lakik egy nagydumás mama, egyedül lakik és bár nincs magára hagyva mert a gyerekeivel tartja a kapcsolatot azért én mindig leállok vele egy picit. :) Ha sütit csinálok viszek neki át, beszélgetünk kicsit, igazán nem kerül semmibe, és neki biztos sokat jelent. (Cserébe meg mivel majdnem folyamatosan itthon van, van egy térfigyelő kamerám aki vigyáz a lakásra amíg mi távol vagyunk. :D) És bár mint mondtam mindenkin nem lehet segíteni, de a sajátainkon igen. Ne felejtkezzünk meg a nagyszüleinkről sem. Sokszor mutathatják magukat keménynek, hogy a fiatalok éljék csak az életüket és ne foglalkozzanak velük annyit, de igenis szükség van arra hogy kimutassuk a szeretetünket feléjük. Mert ugye senki sem szeretné hogy az ő nagymamája sírjon az utcán egy kiskutya mellett, hogy magányos és szeretetre vágyik...
A néni nagyon kedves volt, mondta hogy szégyelli magát mert azért nézegeti a virágágyást nincs-e benne maradék tulipánhagyma, szeretné a lakásában elültetni. Igazából majdhogynem a szokásos szöveget nyomta le amit a kéregetők szoktak, de ő egyáltalán nem az volt, csak hihetetlen őszinte. Szereti a virágokat de nincs pénze rájuk, ezért keres tulipánhagymát. Mikor látta hogy a kutya épp szedi szét a szatyrát mondta neki hogy nincs ugyan sokminden nála, de egy kis háztartási keksszel szívesen megkínálja ha szeretné. A szívem szakadt meg a nénit látva, hogy alig van valami nála de abból is adna a kutyának. Elmesélte hogy nagyon szeretne egy kiskutyát, de nem lehet mert egyedül él, és mi lesz a kutyával ha ő beteg lesz és kórházba kerül. Ezért sok virága van, de ezeknek a fele is elpusztult mikor be kellett feküdnie egy időre. Vannak unokái, de felnőttek és már nem találkozik velük annyit, messze vannak. Szegény ott guggolt Panda mellett, simogatta, sírt, és mondta hogy szeressük nagyon, mert az állatok szeretete a legnagyobb kincs.
Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Annyira borzasztó látni, hogy valaki ennyire ki van éhezve a szeretetre hogy egy random sétáló kutya gazdáinak így kiönti a szívét. Legszívesebben megöleltem volna, hány ilyen ember lehet a nagyvilágban akik ennyire magányosak. Azóta is kattog az agyam hogy mit tudnék csinálni hogy kicsit is segítsek a nénin... Tudom, hogy melyik házban lakik de fogalmam sincs a nevéről, így még csak egy kis csomagot sem tudok neki bedobni. Tudom hogy nagyon sok ember van ilyen helyzetben, és segíteni úgysem lehet mindenkin, de akárhányszor személyesen tapasztalok ilyen sorsokat összeszorul a szívem.
Legközelebb ha megpróbál veletek szóba elegyedni a szomszéd néni és nem rohantok sehova, kicsit beszélgessetek vele! Biztos sokat jelent neki hogy végre nem nézik levegőnek. Mellettem is lakik egy nagydumás mama, egyedül lakik és bár nincs magára hagyva mert a gyerekeivel tartja a kapcsolatot azért én mindig leállok vele egy picit. :) Ha sütit csinálok viszek neki át, beszélgetünk kicsit, igazán nem kerül semmibe, és neki biztos sokat jelent. (Cserébe meg mivel majdnem folyamatosan itthon van, van egy térfigyelő kamerám aki vigyáz a lakásra amíg mi távol vagyunk. :D) És bár mint mondtam mindenkin nem lehet segíteni, de a sajátainkon igen. Ne felejtkezzünk meg a nagyszüleinkről sem. Sokszor mutathatják magukat keménynek, hogy a fiatalok éljék csak az életüket és ne foglalkozzanak velük annyit, de igenis szükség van arra hogy kimutassuk a szeretetünket feléjük. Mert ugye senki sem szeretné hogy az ő nagymamája sírjon az utcán egy kiskutya mellett, hogy magányos és szeretetre vágyik...
