2013. július 9., kedd

Filmajánló XXI. - World War Z (Z Világháború)

A Brad Pittes zombis film híre még azokhoz is biztosan eljutott, akik abszolút nem érdeklődnek sem a horror, sem a zombis filmek iránt. Volt itt igazinak nézett műfegyver miatti lefoglalás, sok magyar zombistatiszta, egy ideig mindenki Bradékkel foglalkozott. 

Sokáig nagyon vártam a filmet, de aztán annyi idő telt el a forgatás óta, hogy szinte már el is felejtettem a létezését. Ettől függetlenül most, hogy elkezdték vetíteni izgatottan vártam, már csak azért is, mert a zombis az egyetlen olyan horror, amit még most is hajlandó vagyok megnézni. A szellemes filmektől félek, vámpírok szempontjából sznob vagyok és nem tetszik mikor új eredetet és történetet szőnek köréjük, az öncélú Fűrész-kategóriájú filmek pedig számomra mindenek csak nem szórakoztatóak. Szóval maradnak a zombik. 

(kép: innen)

A trailer kicsit csalódás volt nekem, valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet. Most, hogy megnéztem a filmet már látom, hogy kivételesen nem volt jó szerintem a bemutató. Szinte szó szerint a film első 3 perce a trailer, semmi vágás, semmi extra. Nem izgi. Na mindegy, szóval a film.

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Az első pár percben kiderül, hogy a főszereplő, Gerry egy ex-katona, aki most otthon tengődik, palacsintát süt a gyerekeknek, satöbbi. Felesége és két gyermeke van, és épp egy családi kirándulásra indulnak. Nagyon tetszik, hogy nem szarakodtak a film elején, kb. ennyi bemutatás után be is indul a történet. Dugó, nem tudni mi történik, csatt, puff, rohanó emberek, furcsa átváltozó alakok, szaladás, nem tudni mi van. Nem szeretem mikor sokáig húzzák a háttérszálakat egy akció-horror elején, nyilván nem azért mentem el a filmre hogy társadalomleírást nézzek, meg családkonfliktusokat, szóval ezért abszolút plusz pont a készítőknek. 

Gerryéknek sikerül bemenekülnie egy társasházba, ahol egy családnál töltik az éjszakát. Közben az ex-főnök  katonabácsi telefonál, hogy a balhé miatt szüksége van a régi bevált embereire, ezért helikoptert küld értük, hol vannak. A tetőre való feljutás közben van az első és szerintem egyetlen olyan jelenet, ami felesleges ijesztgetés, egyébként végig teljesen szórakoztató a film, kellő feszültséggel és akcióval.

Természetesen várható, hogy Gerryt elküldik ide meg oda, hogy próbáljon megtudni valamit erről a fertőzésről, amitől agresszív állattá válik mindenki. Többet a történetről nem mesélek, nekem nagyon tetszett, alaposan ki volt találva a történet, nem éreztem benne még mikrobiológiai bukfenceket sem, pedig igencsak szeretek kötözködni. Van egy kedvenc monológom, amit egy fiatal mikrobiológus mond a repülőn, majd ha nézitek akkor értitek mire gondolok. :) Na az nagyon tetszett. 

Meg úgy összességében az egész film. Jók a zombik, nem azok a leszakadt állkapcsú arcodba hörgő fajták amiket megszokhattunk, de határozottan jól néznek ki. Vér és fröcsek nincs a filmben, lehet emiatt sem olyan amorfok az élőhalottak, de nem is ez a fontos. 

Végig izgalmas, nem untam magam egy pillanatig sem, sőt, még pisilni sem mentem ki, pedig megittam a film alatt 7,5 dl italt és én állandóan kimászkálok. Na erről nem mentem, semmiről nem akartam lemaradni. Legszívesebben most megnézném megint. 

Azt olvastam, hogy az egész film egy nagy Pepsi-reklám, egy jelenetet leszámítva - ami egyébként úgy magában kivágva el is mehetne a péntek esti film reklámszünetébe - ez nem is volt ez igaz, de még az is egészen elfogadható volt a történet szempontjából. 

Lényeg a lényeg, én baromi jól szórakoztam, régen jöttem már ki úgy moziból, hogy húamindenit, most visszafordulnék hogy kezdjük elölről, de most sikerült. 

Ti láttátok már a filmet? Mit szóltatok hozzá?

1 megjegyzés:

  1. Láttam ezt a filmet. Tetszett, hogy nem használ annyi klisét, mint általában ezek a filmek szoktak.
    Kellemeset csalódtam ebben a filmben. Annyira ijesztő sem volt, a karakterek a helyükön voltak, kihozták belőle, amit ki lehetett.

    VálaszTörlés