2012. szeptember 28., péntek

Nászajándék! De mit? Hogyan?

Most kivételesen nem csak azokhoz fogok szólni, akik - hozzám hasonlóan - esküvőre készülnek, hanem azokhoz is, akik meghívottak lesznek és már esetleg tudják is hogy jövő nyáron aktuális lesz a dolog. Én nővéremét leszámítva sosem voltam esküvőn, így konkrétan brainstormingolni ezen nekem sosem kellett. Ettől függetlenül a tervezgetés mellett mindig be-beugrott egy ötlet, vagy hallottam, láttam valamit ami nászajándéknak is megteszi.



Régebben nem volt nagyon kérdés hogy mit kapjon az ifjú pár, hiszen akkor frissen az esküvő után költöztek össze, így nagyjából mindenre szükségük volt a felmosóvödörtől az étkészletig. Itt is lehettek mondjuk keveredések, hogy nem lett megbeszélve hogy ki mit vesz és a végén 3 kotyogós kávéfőzővel és 6 turmixgéppel lett gazdagabb a házaspár. Manapság már szerintem az esetek túlnyomó többségében együtt él a pár mikor úgy döntenek hogy összeházasodnak, így ebből adódóan már van egy felszerelt háztartásuk, nincs szükségük semmilyen kütyüre. Így vagyunk mi is, 5 éve (te jó ég milyen durva belegondolni :O) élünk együtt, ebből már 4-et kettesben. A háztartásunk teljesen felszerelt, maximum egy-egy különlegesebb gépnek lenne helye a kollekciómban (de csak elméletben lenne helye, mert fizikailag nem tudnám hova rakni, nem nagy a lakás), amikre kicsit később ki is fogok térni.
A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!


Valószínűleg a gyakori együttélés egyenes következménye, hogy egyre gyakoribb az, hogy a párok megkérik a násznépet hogy pénzt ajándékozzanak. Ez egy eléggé kínos téma, amit egyébként én személy szerint nem értek, bár én a legtöbb tabutémában nem látom a tabut. :) A tájékoztatást többféleképpen is meg lehet oldani. Ha személyesen viszitek ki a meghívót mindenkinek akkor általában rá szoktak kérdezni a rokonok és barátok, hogy "na és mit szeretnétek nászajándékba?", ilyenkor meg lehet szépen mondani, hogy köszönjük szépen már mindenünk megvan a háztartásunkban, de azt az összeget amit az ajándékra szánnának megköszönjük ha beleadják a nászútba/gyerekprojectbe/kertátépítésbe/akármibe. Ha nincs arra lehetőség, hogy mindenkihez elzarándokoljatok akkor marad a postai úton való meghívóküldés, és ezen üzenetet is valahogy így kell eljuttatni a meghívottaknak. Erre találtam nagyon aranyos kis mondókákat, hogy mégse az legyen a csilli-villi meghívó aljára írva, hogy "adjá' pénzt vaze". Az első nekem túlzottan cirádás, de hátha valaki ilyesmit keres, íme:


"Minden kedves Barát és Rokon!
Kérünk Titeket, ne vegyétek zokon,
ágynemű, törölköző, étkészlet ...
nálunk már teljes a készlet.
De, hogy a malacpersely hízzon,
inkább a násznép adakozzon!
Amit ajándékba szánnátok,
borítékban a perselybe dobjátok.
Megígérjük nem vész kárba,
előbb-utóbb befektetjük
egy kisebb családfába,
vagy elutazunk nászútra.
Előre is köszönjük a segítséget,
esküvőnkre szeretettel várunk Téged!
Amennyiben bármilyen nekünk szóló személyes
ajándék jut az eszedbe,annak is végtelenül
örülni fogunk."

"Háztartásunk teljes, nem szorulunk semmi másra, mit nekünk szánnál, kérjük fektesd a menyasszonytáncba."

"Ki nászunkra szép ajándékot adna, a ránk szánt összeget tegye bele borítékba,a legtöbbet ezzel segít nekünk, támogatva közös életünk."

Remélhetőleg az ilyen jellegű közlésen senki nem fog megsértődni. :) Nálunk valószínűleg a menyasszonytáncos idézet lesz a befutó, hiszen azt mindenképpen szeretnénk, így kézenfekvő a dolog. Amúgy is két legyet ütünk egy csapásra, mert bár sokan azt mondják nem fontos, mert egy lakodalomra meghívott ember mindig úgy készül hogy menyasszonytánc is lesz, nekem ez annyira nem egyértelmű és mindenképpen szerettem volna, hogy szerepeljen a meghívóban ennek a megléte. 

Na és mi van akkor, ha valaki köti az ebet a karóhoz, hogy de ő akkoris szeretne valami hasznos dolgot venni? Ilyenkor kell végiggondolni, hogy mi az amit szívesen látnánk a háztartásunkban, de mi magunk amikor elmentünk mellette a boltban - és esetleg megláttuk az árát - mindig azt mondtuk, hogy nem, erre mégsincs szükségünk. Lehet ez fagyigép, kenyérsütő, egy jó kávéfőző. Érdemes megmondani, hogy konkrétan melyiket szeretnénk, na nem azért mert annyira anyagiasnak kell lenni, de sokszor az idősebbek - és általában ők lesznek azok, akik nem akarnak pénzt ajándékozni - nem tudják hogy mi a különbség x és y gép között, és teljes jóindulatból de megvesznek egy olyat ami maximum csak szétesni tud. 

Na de akkor most már tényleg az ajándékötletek. :)

Ami szerintem a legfontosabb, hogy nem a menyasszony születésnapjára megyünk, hanem az esküvőjére, ahol hozzámegy egy másik emberhez. Emiatt az ajándék mindenképpen olyan legyen, amit mindketten hasznosítani tudnak. Bármennyire is szép az az ékszer amit a Swarovskiban megláttunk, szerintem nagyon ciki azt adni nászajándékba. És akkor a vőlegény? Nyilván a porszívót és a kenyérsütőt sem fogják egyszerre mindketten használni, de a végeredménye már közösen lesz elfogyasztva. 

Háztartási kisgépek

Ebben az esetben szerintem mindenképpen érdemes konzultálni a párral, hogy mit szeretnének. A már korábban is említett kicsit különlegesebb eszközöket mondanám, mint például egy profibb pisztonos kávéfőzőt (természetesen ha kávézik a pár), fagylaltkészítő gépet (itt különösen fontos megkérdezni, hogy milyet szeretnének, hiszen van aminek akkora a jégakkuja hogy ahhoz egy nagy fagyasztós hűtőszekrény kell, ilyenje pedig nem mindenkinek van). A kenyérsütő is jó ötlet lehet, én például örülnék neki. Abszolút szuper ötlet a Kitchen Aid, szerintem nincs az a háziasszony aki ne ugrálna örömében ha kapna egyet. 

A konyhán kívül is van élet, egy kábel nélküli akkus porszívót sem utasítana szerintem senki vissza, feltéve ha még nincs neki. 

Egyéb háztartásbeli dolgok

Itt már nem feltétlenül kell egyeztetni a párral, hiszen ezek már meglepetés számba is mehetnek. Ha tudjuk, hogy a pár szeret kirándulni és enni, akár a kettőt egyszerre is, akkor tökéletes ajándék a piknikkosár! :)


Nem is feltétlenül kell becsomagolni, szerintem nagyon pofásak ezek a kis fonott kosarak, elég csak egy masnival átkötni és kész. 

Főzni és kísérletezni szerető párnak összeállíthatunk egy ajándékcsomagot, de nem a Tescóban, hanem mondjuk a Culinarisban, vagy hasonló jellegű élelmiszerboltban. Biztosan szívesen segítenek az ott dolgozók. Mehetnek a kosárba fűszerek, olajok, egy kis kézműves csokoládé, egy üveg különlegesebb pezsgő, akármi amit ketten megfőzhetnek vagy elfogyaszthatnak akár már a nászéjszakán is. :) Fontos hogy tényleg olyannak menjen egy ilyen csomag, aki ki is tudja használni, a rántotta-főtt virsli szinten tartó emberek nem is mernék megbontani csomagot. 

Házi készítésű ajándékok

Mindenki nagyon örül, ha valaki kézzel készített ajándékkal lepi meg. Az esküvő viszont szerintem egy olyan volumenű esemény, ahol igenis baromi kritikusnak kell magunkkal szemben lennünk. Én tudok például kötni, adtam is már barátnak ajándékba karácsonyra kötött sálat, de nem kötök olyan szépen, hogy mondjuk egy ágytakarót kössek és ajándékozzak egy friss házaspárnak. Ha tényleg szuper kézügyességed van, akkor vágj bele egy saját készítésű ajándékba, de ne az esemény előtt 1 héttel állj neki. Legyen kidolgozott, megtervezett és minőségi. Tudsz festeni?

(kép: innen)

Fess egy képet, ha nem is a párról, mert annyira nem megy a dolog, akkor csak legyen egy szivecske alatta  cuki pálcikaemberekkel. Lehet ez a vendégkönyv is, mindenki aláírja, majd a jókívánságokkal együtt a közös otthon dísze lehet. Ilyenkor érdemes szólni a párnak, hogy vendégkönyvön ne fájjon a fejük, azt tőled kapják. Nem muszáj elmondani hogy milyen lesz, az lehet meglepi. :)

Ha tudod, hogy valamiben jó vagy és tényleg hasznos vagy használható lenne az ajándék, akkor vágj bele az sk projectbe! :) De tényleg csak akkor ha objektív szemmel is azt látod, hogy ez igen, ez szuper.

Vagy ha például fodrász vagy sminkes vagy felajánlhatod, hogy ingyen megcsinálod a menyasszony haját és sminkjét. Biztosan fog neki örülni. Itt megint csak kiemelném, hogy attól még hogy magadat tudod sminkelni és évek óta nézel youtube videókat még nem leszel sminkes. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy magamat sminkeljem, de hamar elvetettem az ötletet, annyi extra termékre van szükség egy esküvői sminkeléshez (primer, műszempilla, műszempillaragasztó, satöbbi) amiket később nem használnék, hogy tök felesleges pénzkidobás. Inkább azt a pénzt odaadom egy profinak akinek már megvan minden szükséges eszköze és tapasztalata.

Pénz, de kreatívan

Évekkel ezelőtt hallottam egy ismerősömtől, hogy egyszer volt egy esküvőn ahol a pár pénz helyett kb. 100 kaparós sorsjegyet kapott ajándékba. Azóta is többször eszembe jut, hogy mennyire kreatív ez az ötlet. :) Gondolom a nagyi mégsem akart pénzt adni, mert azt olyan furának vélte, de így végülis mégiscsak azt adott, ennyi sorsjegynél már tuti van jó pár ezer Ft nyeremény is. Én imádok sorsjegyezni, szóval ez abszolút nyerő ajándék lenne nekünk is. Mostanában láttam, hogy az esküvői gratulálós képeslapok nagyrésze már kis pénztartó résszel is el van látva, minden jel arra mutat, hogy tényleg egyre többen kérnek kütyük helyett pénzt ajándékba. 

(kép: innen)

Egy kis konfetti kíséretében héliumos lufiba is "belesodorhatjuk" a pénzt, csak nagyon-nagyon kell figyelni, hogy el ne szálljon mondjuk egy szabadtéri ceremónia esetén, mert akkor aztán foghatjuk a fejünket. :D (Mikor nővérem szülinapjára mentem héliumos lufival a csuklómra kötöttem, hogy ha ki is csúszik a kezemből a madzag ne repüljön el a fenébe.)
A pénzt ügyes virágkötők csokorba is tudják kötni, kicsit jobban mutat mint egy boríték. 

Persze ha a menyasszonytáncnál tervezzük odaadni az "ajándékot" az ifjú párnak akkor sok körítés nem kell köré, megy bele csupaszon a kondérba (vagy mibe, ennek még nem néztem teljesen utána). 

Így a bejegyzés végén még megemlíteném az ajándéklistát, ami külföldön évtizedek óta bevett szokás, de szerintem itthon még mindig ebből lenne a legnagyobb csodálkozás, még nagyobb mint a pénzt kérésből. Ennek kétféle módja van (én ezt a kettőt tudom), az egyik hogy az egyik tanút vagy koszorúslányt bízzuk meg a feladattal, hogy intézze a nászajándékokat. Írunk egy listát azokkal a dolgokkal amikre vágyunk (legalább annyi legyen ahány család/vendég, de inkább több, hogy mindenkinek legyen választási lehetősége) és odaadjuk ennek a megbízottnak megőrzésre. Fontos, hogy legyenek olcsóbb és drágább dolgok is, mindenki tudjon választani a pénztárcájának megfelelő ajándékot. A meghívottaknak megmondjuk, hogy a nászajándékkal kapcsolatban a kijelölt személyt keressék. Ha valaki már "lefoglal" egy ajándékot, akkor a felelős ezt kihúzza a listáról, így elkerülhető hogy mindenki ugyanazt vegye. A másik lehetőség (nem is tudom itthon van-e erre mód a boltokban most hogy így belegondolok...) akkor működik, ha van egy-két olyan bolt, ahol a nászajándékok nagy része beszerezhető. Itt leadsz egy listát, hogy "Kovács Piroska  és Gödör Elek nászajándéklistája", amit ugyanúgy megírsz mint az előző esetben, csak a tanú helyett a bolt foglalkozik azzal, hogy kihúzza azt amit már megvásárolt valaki. Ez a listaírás megint csak akkor működik, ha nem, vagy nem régóta él együtt a pár, hiszen egy évek óta közös háztartást vezető páros nem tud 20-30-100 különböző dolgot összeírni, amire szüksége van. 

Persze ott vannak még a személyre szabott ajándékok is (például egy Star Warsos kenyérpirító), de ezek már annyira specifikusan a párokra jellemző dolgokra utalnak hogy nem tudok rájuk példákat vagy általános ötleteket mondani.

Ti mit szeretnétek adni/kapni nászajándékba? Eddigi esküvőkön miket tapasztaltatok?

10 megjegyzés:

  1. Nem megyek férjhez és esküvőre sem vagyok hivatalos, de ez a poszt tetszett :) A külföldi példa tök jó szerintem, nagyon jó ez a lista-listafelelős verzió!

    VálaszTörlés
  2. Mi a barátnőmtől egy vastag borítéknyi lottószelvényt kaptunk. :-)

    VálaszTörlés
  3. A nagynénémék egy komolyabb digitális videókamerát kaptak az esküvőjükre a családtól - hasznos ajándék volt, legalábbis a nagyszülők szemével mindenképpen. ;)

    VálaszTörlés
  4. Nekünk 1,5 hónapja volt az esküvőnk, és az első "cirádás" versike volta meghívónkon, csak egy kicsit átfogalmazva. Pl. nem volt benne, hogy a perselybe dobják, mert attól paráztam, hogy bedobálják a templomi perselybe :))
    Ez teljesen tiszta viszonyokat teremt, mert úgyis mindenki kérdezgeti, hogy mit szeretnénk. Ma is megyünk esküvőre, az ifjú pár pénzt kért, de a meghívón nem volt rajta. Szerintem rákérdezni sokkal kínosabb a vendégeknek, mintha kerek-perec rajta van, hogy mit kérnek.
    Egy hátránya volt a versnek (befektetjük családfába...): non-stop ezt kérdezgetik a "kedves" rokonok, hogy fektetjük-e már a családfát....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod ez a persely-dolog eszembe sem jutott, nekünk nem lesz templomi esküvőnk, de jól tettétek, hogy átfogalmaztátok! :DD
      Ó igen ez a családfás kellemetlen, mondjuk szerintem a versike nélkül is kérdezgetné mindenki, én is már "alig várom" hogy kapjam a kérdéseket esküvő után, hogy na akkor mikor jön már a trónörökös.

      Törlés
  5. Mi most nyáron voltunk esküvőn és pénzt adtunk, de úgy, hogy beleraktuk egy Gazdálkodj okosan társasjátékba:) Mondtuk is a párnak h nyissák majd ki a dobozt, nehogy az legyen, hogy felrakják a polc tetejére a pénz meg benne marad:)

    VálaszTörlés
  6. Mi mikor mentünk legutóbb esküvőre, egy kosárlabda méretű malacperselyt vettünk, és a nyakába kötöttük a pénzt egy masni segítségével :D

    VálaszTörlés
  7. Legjobb barátnőmnek nemrég volt az esküvője. Négyen vagyunk barátnők és mindenképpen közös emléket szerettünk volna adni. Mivel a menyasszony nagyon szereti és gyűjti a népművészeti dolgokat, ezért egy igazi, neki készített tulipános ládát kapott, amibe a monogramját és a dátumot beleírta a népművész hölgy. Az egész esküvőn nem sírtunk (majdnem) annyit a meghatottságtól, mint mikor a násznép előtt odaadtuk az ajándékot. Abban a pillanatban benne volt minden: a sokéves barátság, a szeretet stb..:)

    VálaszTörlés
  8. Vasutas volt a pár, akiknek az esküvőjén a barátokkal együtt a nekik szánt pénzt felváltattuk papír 200asra, meg 500áasra. Vettünk egy kisvasutat, ezt felállítottuk a lakodalom helyszínén egy asztalon és a faszállító vagonok egész este jártak fel-alá a "rakománnyal". Nem tűnt el semennyi pénz sem, és a gyerekek is élvezték.
    Másik barátnőméknek egy albumot készítettünk fotókból, idézetekből, de voltak üres oldalak is beleűzve. Itt az üres lapokat körbevágtuk úgy, hogy a széle egyben maradjon (mint amikor a könyvtári könyvekből szikével kivágják az oldaltükröt), és ide ügyeskedtünk papírpénzt, majd celofánnal leragasztottuk. Szóval kívülről csak egy albumnak nézett ki, de "szükség esetén" jó volt hozzá fordulni!

    VálaszTörlés