2012. szeptember 3., hétfő

Dress code az iskolában?

Félreértés ne essék, nem a most népszerű iskolaköpeny lesz a téma (arról is tudnék írni, de mivel köze van a politikához én ebből kimaradok). Tavaly megdöbbentem mikor rebesgetni kezdték, hogy dress code lesz a karunkon bevezetve. Aztán minél inkább belegondoltam annál jobban megértettem, hogy miért is van erre szükség. 

A végső lépést a megértésig most kaptam. Sokáig nem olvastam divatblogokat, most sem nagyon jellemző, de azért 1-1 becsúszik, és formspringen is követem a szerzőiket. Teljes megdöbbenéssel olvastam, hogy gimnazisták olyan outfitekre kérdezik, hogy suliba jók-e, amiket én színházba meg randiba vennék fel. Az i-re a pontot a "back to school" bejegyzések tették fel. 

Én amikor gimnazista voltam (nem volt az azért olyan régen) Tiszacipőben, farmerban és valamilyen pólóban csináltam végig a sulit. Hozzá kardigán vagy kötött pulcsi, hangulatfüggő volt. Tizenegyedikig hátizsákkal jártam mert annyi göncöm volt, utolsó évben tudtam kicsit redukálni a cuccok mennyiségén, onnantól egy sportos oldaltáskára váltottam. Végiggondolva a többi osztálytársamat sem volt ez másképp, egy csajszit tudok talán kiemelni aki csinosabban öltözött, de ő is farmerhez tette ezt, csak kicsit nőcisebb felsőket húzott fel és lapostalpú csinicipőket. 

Mi, tizenkettedikben. Első sor balról a második vagyok én. :) De régen volt.
A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy valaki tényleg platform cipőkben és ceruzaszoknyában akar menni 16 évesen egy középiskolába. Az egy dolog hogy ha tanár lennék tépném a hajam tőle, mert minek. De baromira nem praktikus! Én gimiből arra emlékszem, hogy szinte az összes szünetem rohangálással telt. Pisilni, aztán esetleg enni és inni valamit, elmenni a suli másik szárnyában lévő terembe a következő órára, satöbbi. Néha sportcipőben sem bírtam a tempót, ezt elképzelni magas sarkakon tipegve baromira komikus. 

Nem azt mondom, hogy mindenki öltözzön egyformán, dehogy. Nyugodtan vigye bele a saját személyiségét mindenki a hétköznapokba is, függetlenül a korától (ezért sem tetszik az iskolaköpeny amúgy). De tudjuk, hogy minek hol a helye. Ha valaki nőiesen szeret öltözni, az vegyen fel egy csinibb szabású farmert vagy vászonnadrágot, egy szép blúzt, ékszereket és egy csinos lapostalpú cipőt. Máris ott van a személyiség, mégsem néz ki úgy mint egy 30 éves üzletasszony. 

A következő dolog ami még az egészségnek is árt: a táska! Én sosem voltam nagy divatbolond, nem is tartottam soha az öltözékem részének a táskát. Egyet hordok általában, azt induláskor felcsapom a vállamra és kész. Nem tudom most mennyi cuccot kell vinnie egy átlagos középiskolásnak, amikor én jártam gimibe nem ritkán 10 kg cuccal hagytam el a lakást. Mert ott a töriatlasz, a földrajzatlasz, az irodalomkönyv, a függvénytábla, satöbbi. Utolsó évben már kaptunk zárható szekrényeket, így a nagy részét ott tudtam hagyni annak ami nem kellett az otthoni tanuláshoz, így tudtam átváltani az oldaltáskára a hátizsákról. Nagyon szépen megkérek mindenkit aki málháslóként cipeli a könyveket minden nap: ne nagy retikülbe pakoljatok! Biztosan nagyon csini lesz az outfittel, de baromira nem lesz csini 25 évesen a gerincmerevítő amit a divathülyeség miatt lesztek kénytelenek hordani. Hab a tortán ha a 15 kilós retikült magas sarkakon egyensúlyozza valaki, ott nem csak hosszútávú következmény lehet hanem azonnali is egy jó kis bokaszalag-szakadás vagy esetleg törés képében. 

A következő dolog, ami nem konkrétan személyes tapasztalat, de többen is fennakadtak rajta azok közül akiket twitteren követek: az évnyitós öltözékek. Tény, hogy én különösen edzett vagyok, a fúvószenekarral ahol évekig játszottam fekete-fehér volt az egyenruhánk, és senkit nem érdekelt hogy nyári 45 °C van-e, a fekete nadrág vagy szoknya és a fekete mellény kötelező volt mindenkinek, mint ahogy a csinos cipő is. Nem hiszem egyszerűen el, hogy évente 2-3 alkalommal nem bírják ki a tanulók, hogy rendesen csinosan fel kell öltözni. Miért vesznek fel fekete picsanadrágot flip-floppal az évnyitóra? Egyáltalán mit keres az iskolában a gyerek picsanadrágban? Biztosan én vagyok túl konzervatív, de igenis vannak olyan ruhák, amik nyáron teljesen elmennek de szeptembertől hiába is van ugyanolyan meleg mehetnek a polc alsóbb részére. Suli utáni fagyizáshoz szuper a kisnaci, de nem suliba. 

Így már teljesen megértem, hogy miért akarnak dress code-ot bevezetni nálunk a karon. Úgy tűnik az, ami nekem egyértelmű másnak egyáltalán nem az, és a szájába kell rágni az embereknek, hogy az iskola folyosója nem kifutó és nem is a Cosmo divatmelléklete. 

20 megjegyzés:

  1. Minden szavaddal egyetértek! Sokszor elborzadok, mikor iskolásokat látok manapság... Az a szomorú, hogy az elmúlt pár évben tapasztalható, hogy már az általános iskolás lányok is festetik a hajukat (minden harmadik), műkörmökkel mászkálnak (mondjuk itt a szülő is hülye, ha ezt engedi egy 12-13 évesnek), és akkor még a ruháikról nem is beszéltem. :(

    VálaszTörlés
  2. Én is elhűltem az elmúlt napokban ezeken.:D Nálunk általánosban volt köpeny, kb. semmit nem lehetett divatozni, amiért akkor nagyon lázongtunk, utólag viszont teljesen normálisnak tartom. Gimibe is volt rá példa, hogy az igazgató lemosatta a körömlakkot, vagy hazaküldött vkit átöltözni... Alkalmakkor pedig mindig kötelező volt a matrózblúz, ünneplő.
    De jók voltak ezek! ...
    Csak reménykedek, hogy marad még ebből a felfogásból is valami, amikorra az én gyerekem iskolába kerül.

    VálaszTörlés
  3. Nálunk praktikus lenne a dress code, de az év eleji munkavédelmi előadás után mindenki azt vesz fel, amit akar. Jött már hozzám laborra lány miniszoknyában és tűsarkú szandálban. Ez biztos nagyon csinos, de ha lecsöppen valami a combjára vagy a kilógó lábujjaira, talán átgondolja a dolgokat - ez valószínűleg nem történt meg, ha még mindig így jár gyakorlatra. Mostanában inkább a gyakorlat leírásba is beletesszük, hogy öltözzenek fel normálisan... Csak azt nem értem, ha józan paraszti ésszel átgondolják, hogy jutnak arra, hogy ez a megfelelő öltözék.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az utalást, hidd el, én is el voltam hűlve :S (Ami pedig twitterre nem fért: tetézném azzal, hogy egy bizonyos iskola diákjaira utaltam, ahol az ünnepi öltözék kötelező része lányoknak a sál, fiúknak a nyakkendő... nem vagyok konzervatív, de szvsz így nem csak magukat járatják le, hanem a hagyományt is, amit az iskola kíván képviselni)

    Másrészt pedig: igen, valóban, nekem sem a kedvencem a ünnepi öltözék, főleg, ha egész nap abban kell lenni, de évente 4-5 alkalommal kibírható.. vegyen hozzá lapos balettcipőt, esetleg lapos/telitalpú (de kényelmes!) szandált az illető, máris kicsit nyáriasabb, de még iskola-kompatibilis :)

    A hétköznapi öltözék pedig nálunk is hasonló volt - farmer, póló, ingek, csinos "basic" hosszúújjúk... mondjuk minden osztályban akadt egy-két lány, aki gyakran miniszoknyában - mélyen dekoltált felsőben - kopogós csizmában érkezett és persze nem hátizsákkal :) :D (Amikor visszamentem tavaly a volt gimibe sajnos ez már inkább a többség felé tolódott..)

    VálaszTörlés
  5. Előre félek, ha lányom születik mi lesz vele. 2006-ban érettségiztem, de már akkor is voltak furcsa dolgok a gimis divatban amivel már akkor sem értettem egyet, nemhogy most. Jah és én egyházi suliba jártam, szóval annyira nálunk nem is lehetett "durvulni" mert következményekkel járt... de mégis volt aki megtette. Lehet most hülyének fognak nézni sokan, de az egyenruha nem is tűnik már olyan nagy oltári hülyeségnek. Angol ismerősöm kislánya olyan suliba jár, ahol egyenruhájuk vannak a gyerekeknek. Van szoknyája és nadrágja is, kiskabát, blúz és cipő. Na és ezek nem ünnepekre, hanem a mindennapokra. Szerintem nem ok nélkül. Eleve ki van küszöbölve a divatőrület, valamint nincs megkülönböztetve a gyerek sem, hogy neki menőbb, drágább, vagy gagyibb ruhája/cipője van mint az osztálytársának.

    Köpeny? Annak nem látom értelmét, akkor már inkább legyen tényleg dress code, hogy mit lehet és mit nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is 2006-os évjárat vagyok. :))
      Az egyenruha szerintem is jó ötlet, én sulis koromban mindig irigyeltem azokat akik egyenruhában járnak suliba. :)

      Törlés
  6. Én speciel a közép/általános sulikba is behoznám, hogy max térdig érő nadrág és semmi has/mell/csípő villantós felső, meg koktélruha, platformsarkú és barátai...
    Személy szerint utáltam a suliban feszengeni, ami azt jelentette, hogy kényelmes egyszerű ruhákat hordtam, nagy ritkán másmilyet, akkor viszont meg volt az egész napos "nemtudokígyülnimertakkorlecsúszikagatyám/felcsúszikafelsőm" érzés. Szerencsére nekünk is volt suliszekrény, úgyhogy minimális cuccot cipeltem, így hamar le tudtam tenni a számomra utált hátizsákot.

    Viszont már az én középsulis koromban is (jó ami két éve volt :D) megvoltak azok a lányok, akik nem bírtak magukkal. Volt egy osztálytársam, akinek az anyja olyan fehér blúzt vett, (be strong) amiből az egész hasa és csípője kinn volt. Ezt sikerült mindenféle ünnepségre felvenni, kb az egész tanári kar ezen csámcsogott, majd kaptunk egy nagyobb szájú osztályfőnököt, aki megmondta, hogy ebben a blúzban többet ide ne. Még kb az anyja volt felháborodva, vicc. Meg persze nálunk is megvoltak az indokolatlanul rövid fekete szoknyák, harisnya nélkül persze, a platformos cipők, partytáska iskolába, és fúú sorolhatnám.

    Ilyenkor azon gondolkodom el, hogy ezek a gyerekek nem rendelkeznek saját egzisztenciával...tehát a szülei megveszik nekik ezeket a ruhákat, sőt mi több, engedik iskolába felvenni őket. Nem is értem. És erre jön mindig válaszként a "hát mit tudnék csinálni vele?"

    Jajj erről eszembe jutott még 1 valami, aztán abba hagyom, ígérem :D. Tehát a közelmúltban volt egy temetés, még durván meleg idő volt, de szerencsére délutánra esett. Közeli rokont temettünk. Na most én 21 évesen összetűzésbe keveredtem anyámmal, amiért ujjatlan fekete felsőt akartam felvenni, de azt mondta az tiszteletlenség, így hosszú ujjúban feszengtem végig, de aztán beláttam, igaza volt. Ellenben unokatesóm, aki most 17, hagyján, hogy elhozta a pasiját a temetésre (ami wtf) de konkrétan egy flitteres csőruhában jött, ami épp takarta a lényeget. Mindenki fel volt háborodva, majd megjelent keresztanyám is, egy ujjatlan felsőben, és egy combtőig felsliccelt szoknyában. Onnantól nem a gyereket hibáztatták, amiért így öltözött fel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen, főleg ez a temetéses. :( Részvétem! Annyira borzasztó hogy csomó embernek fogalma sincs arról, hogy mit illik és mit nem.
      És tényleg az a durva hogy a szülők így elengedik a gyereket iskolába is, meg egyáltalán megveszik nekik a ruhát! :o
      Én amíg pestre nem költöztem anyuval vásároltam mindig, na nem azért mert nem bízott volna bennem, hanem mert szerettem vele vásárolni. :)

      Törlés
  7. Ugyan két éve érettségiztem, és nekem is voltak azért kilengéseim főleg a fekete-fehér kiöltözős kombinációt érintve, de inkább még fiatalabb koromban, és nem a miniszoknya miatt, hanem épp azért, mert nem szerettem szoknyát hordani és csinosabb cipőt, úgyhogy nekem az volt a kínszenvedés, hogy a lazább-kényelmesebb cuccaimat feladjam, de aztán mindig beláttam, hogy nagyrészt ilyenkor mindenki összeszedi magát, úgyhogy én sem akartam kilógni a sorból.

    A hétköznapi divatbemutatózás engem is kiakasztott mindig is, bár inkább az extra magas tűsarkú, indokolatlanul rövid szoknya/kivágott felső, és az ici-pici táskák - hiába volt szekrény a gimibe, azért házi feladat mindig volt, tanulni mindig kellett.
    Rendben, én is öltöztem csinosan a gimis pályafutásom második felében, hordtam szoknyát, magassarkút (bár nem 15 centis tűsarkúban feszítettem, eleve el kellett valahogy jutni a suliba), de a kényelem fontos szempont volt.

    És még így utolsónak annyit, hogy a téli tűsarkú csizmás lányok voltak a legviccesebbek, akik kb a kerítésbe kapaszkodva kacsáztak a hóban, csúszós járdán, de nekik azért kellett a tűsarkú...:D

    VálaszTörlés
  8. Én is láttam konkrétan azt a back to school bejegyzést, amire gondolsz, facebookon is láttam a hozzászólásodat :) Teljesen egyetértek, nálunk is az volt a normális, hogy praktikus, kényelmes ruhákban megyünk iskolába. Én 2011-ben érettségiztem, tehát tavaly, és én is ledöbbentem, hogy egy év alatt nem változhatott ennyit a világ :D
    És engem is legjobban az évnyitós outfit-ötletek leptek meg. Nálunk az elvárt és kötelező öltözék a lányoknak a szigorúan galléros szigorúan fehér blúz, iskolai emblémás nyakkendő, fekete szoknya vagy szövetnadrág, fekete cipő volt, de a város legtöbb iskolájában matrózblúzt kellett viselni. Érdekes módon ezt mindenki teljesen egyértelműnek tekintette, és nem csináltunk belőle problémát. Ehhez képest döbbenetes azt olvasni, hogy valaki kb neon pink koktélruhában szeretni megjelenni. Direkt bementem ma a városba, szemügyre venni a diáksereget, de nem láttam semmi szokatlant, fehér blúz, fekete szoknya, fekete balerina volt szinte mindenkin. Ezek szerint ennyire nem mindegy, hogy Fehérvárt vagy Pestet nézzük?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Passz, nem tudom. Én ma nem mentem sehova úgyhogy nem láttam suliba igyekvőket.
      Nálunk anno a gimiben nem volt matrózblúz, meg semmi egyendolog, de mégis tök egyértelmű volt, hogy fekete-fehérben megyünk és visszafogottban. Mondjuk nem vették nagyon komolyan a dolgokat, tehát a galléros dolog nálunk nem volt kötelező. Én is volt hogy egy csinosabb fehér felsőben voltam, de a színek azok maradtak, fekete szoknya/nadrág és ha nem is zárt cipő, de elegáns fekete szandál.

      Nem tudom egyébként hogy ez minek betudható, meg mi befolyásolja. Talán a szülők, a suli meg nem mer beleszólni mert így is mindig a tanárokat szívatják a szülők, passzolom.

      Törlés
  9. Ma be kellett mennem egy középsuliba papírokat intézni. Egyszerűen el voltam hűlve, hogy milyen öltözékben jöttek ki a lányok! A többségükről el sem hittem, hogy "csak" középiskolások, arról pedig ne is beszéljünk, hogy néhányan úgy néztek ki, mintha a sarkon keresnék a kenyerüket...

    Hab a tortán, hogy engem is diáknak néztek, és leteremtettek, hogy miért nincsen rajtam fehér blúz :DDD (2009-ben érettségiztem egyébként, és a középsulit én is a "farmeros-pólós-tornacipős" lányként csináltam végig)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vedd bóknak! :)) Tőlem pár hónapja elkérték a személyimet egy kocsmában mert nem hitték el, hogy vagyok 18. Nézett nagyon a pultos mikor meglátta, hogy 1987. :DD

      Törlés
    2. Barátom is 87-es, és tőle is sokszor elkérik a személyit :D

      Törlés
    3. Növesszen szakállat! :))

      Törlés
  10. Sok mindenben egyet értek veled. Azonban szerencsére látni olyan lányokat is, akik magassarkút hordanak, de nem olyan körítéssel, ami ne illene iskolába. Volt olyan gimis osztálytársam, aki magassarkút csizmában csinálta végig a telet. De annyira illett hozzá és olyan ruhákkal kombinálta, hogy eszembe sem jutott volna egy másodperce sem a közönséges szó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, vannak olyanok akik ízlésesen is tudják hordani, csak sajnos nagyon ritka. :(

      Törlés
  11. Érdekes a téma, néhány embert tényleg megmozgatott az a bejegyzés, vagy hasonló társai. Én mindig is odafigyeltem, hogy mit veszek fel, soha nem akartam még suliban sem slamposan megérkezni, mondjuk az én 176 centimmel nem játszott a magassarkú, de néha azért én is felkapnék egyet-kettőt mer jól esne :)
    Visszatérve a túl elegáns és üzletasszony kinézetre: sok tanártól hallom, hogy úgy öltözzünk fel az iskolába, ahogy egy munkahelyre szokás (vallásos suli). De én egy munkahelyre olyan összeállításokban járnék, mint amiket a back to school bejegyzésekben láthatunk, és párat eltekintve szerintem nem gáz egy loafer egy ceruzaszoknyával, mert ha már munkahely, legyen kövér :D
    Természetesen nálunk is akadnak olyanok, akik ki akarnak törni a kislányos imidzsből, de ez engem azért nem zavar, mert szeretnék ha nagylánynak kezelnénk őket, szeretnének egy picit idősebbek lenni, és valljuk be, többségünk bizonyára ilyen volt, úgyhogy ez szóljon mellettük, de persze attól még tényleg van egy két wtf kinézetű lányka :D

    VálaszTörlés
  12. A dress code-dal alapvetően nem értek egyet. Az egy dolog, hogy magukkal szúrnak ki azok, akik magassarkúban tipegnek a suliba meg 10 kilót cuki retikülben visznek (bár nálunk az úgy működött, hogy semmi cuccot nem hoztak a retikülös csajok, csak egy füzetet, a kaját, a telefont meg az mp3-lejátszót, aztán folyton ott kunyerálták a könyvet órán, aztán meg voltak sértődve, ha nem adta vki oda :D), de ez legyen a saját saruk. Mert ilyen értelemben meg korlátozza őket. A házirendben a szélsőséges öltözködés eddig is meg volt tiltva, pl. önkényuralmi jelképeket nálunk nem lehetett viselni, ugyanúgy, ahogy mindent kirakós szetteket és erős sminket sem. Ezen felül meg lehet, hogy egy kimondott dress code már egy-két embert gátolna meg abban, hogy a saját stílusának megfelelően öltözzön.
    Az más kérdés, hogy szerintem sem kellene 10-14 éves lánykáknak úgy divatozniuk, mintha az Elle-ből léptek volna ki, vagy éppen majdhogynem köldökig kivágott felsőben és tangát mutató csípőfarmerben nyomulniuk... de ez az én véleményem. És ezzel inkább a szülőknek kellene törődnie. Suliban max. annyit kéne tenni, hogy az egyik ofőórát mondjuk nem azzal kéne tölteni, hogy milyen színű legyen az osztályterem fala meg hogy mit vegyünk a tanroknak év végén, hanem elmagyarázni, hogy miért nem illik/praktikus/kellene ilyen-olyan stílusban öltözni... ha nem most, akár későbbiekben.

    De az évnyitós dolgok bennem is kivágják a biztosítékot. Vannak alapvető illemszabályok, amiket normális ember betart. Mert 1) minden helyen vannak szabályok, mert kellenek, ugyanis ha nem lennének, káosz lenne mindenhol, és ezeket a szabályokat igenis be kell tartani, ha oda akarsz tartozni... lehet a gyereknek nyavalyogni, hogy de hát nekem ehhez jogom van, de a munkahelyéről egy perc alatt fogják páros lábbal kirúgni, ha nem alkalmazkodik az öltözködéssel kapcsolatos és egyéb elvárásokhoz, 2) akiben van egy csepp jó ízlés, az tudja, hogy hivatalos eseményekre hogy kell felöltözni, még ha nem is az a stílusa. Én is olvastam már fórumon olyat, hogy fehér leggings fehér toppal, amiből kicsit kilóg a mellem, jó évnyitóra? Én meg: MIVAN???? Arra a 2-3 iskolai ünnepségre illene felöltözni normálisan, nem úgy, mint amikor vki diszkóba megy. Fehér blúz, fekete nadrág/szoknya, fekete elegáns cipő (ha nem bírja a sarkakat, akkor balerina). Ennyit simán ki lehet bírni. Én már attól is hülyét kapok, ha vki edzőcipőben megy évnyitóra, és akkor jönnek a Supra-cipős szakadt farmeros emberek...
    (ezek meg már nem diákok, de azon is ki voltam akadva, mikor öcsém ballagására egy kondis-menőzős osztálytársához a haverok ujjatlan izompólós beütésű ingben jöttek sorttal és pink csokornyakkendőben :D mint vmi chippendale-show...)

    VálaszTörlés