Első kapcsolat? Hú, bátrak vagytok!

Megszámolni sem tudom, hányszor kaptam már meg a bejegyzés címében olvasható reakciót. Mikor 17 évesen összejöttem Bálinttal, és elkezdett komoly lenni a dolog sok ember vészmadárkodott fölöttünk, hogy ennek úgyis vége lesz, első kapcsolatból egyáltalán minek csinál komolyat az ember, satöbbi. Mintha egyéni konkrét döntés lenne, hogy "na akkor február elsejétől most már komoly a dolog". Hivatkoztak nekem sok dologra az emberek, tapasztalat hiánya, kiélés, több emberrel is ki kell próbálni a szexet, majd megbánod negyven évesen 2 gyerekkel elvált anyaként, és társai. 

(kép: innen)

Aztán elkezdett múlni az idő, és elkoptak ezek a vészmadarak, mert már felnőttek lettünk, huszonéveseknek csak nem magyaráz az ember ilyen témákban. De most hogy az esküvő előkerült mintha mindenki megkergült volna. Ha papír nélkül öregednék meg Bálint mellett akkor az nem lenne meglepő, de hogy hozzámenjek a gimis szerelmemhez, na az őrültek háza. Amellett hogy mosolyogva azt reagálom a reakciókra, hogy "nem félünk semmitől, együtt vagyunk 8,5 éve" igenis azért rosszul esik az állandó meglepődés. Annyira baromira hihetetlen hogy két embernél működjön a dolog? Hogy rátaláltunk egymásra kvázi még gyerekként és most felnőtt fejjel azt gondoljuk, összeházasodunk? Tényleg végig kell kefélni a fél környéken magamat ahhoz, hogy felelősségteljesen el tudjam dönteni kihez akarok hozzámenni? 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Tudom, hogy kiélés, meg kaland, meg ilyenek, de egyáltalán nem vagyunk egyformák. Én sosem jártam el tiniként sem bulizni, diszkóba, stb. Nem voltak sosem kalandra éhes pillanataim, nem akartam ablakon be- és kimászó fiúkat, éjszakai szökéseket. Én az a kripli voltam, aki biztos kapcsolatot akart már fiatalon is. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy bár akadtak jelentkezők hamarabb is, 17 évesen jöttem össze az első barátommal, akihez történetesen idén nyáron feleségül megyek. 

A jövőbe valóban nem láthatok, és igen, elképzelhető hogy valami baj történik és még az is lehet hogy nem úgy alakulnak a dolgaink ahogy elterveztük. De most mindketten boldogok vagyunk, 2004 óta töretlenül kitartunk egymás mellett, és össze szeretnénk házasodni. Ha működik, akkor miért ne mehetne minden a saját medrében? Azért, mert lehet valami a jövőben nem lesz jó egy most működő dolgot rúgjak fel? Ugyan már. 

Alapból nem szeretem ha idegenek mások kapcsolataiba belekaffognak, mert úgysem tudhatja egy külső személy rendesen eldönteni, mi zajlik két ember között. Viszont az én helyzetemben ezt még inkább pofátlanságnak érzem, nyilván ha valaki hosszú évek után úgy dönt hogy házasodik az végig van gondolva, nem kéne ilyen idióta kérdésekkel belemászni az emberek lelkivilágába. Nem arról van szó, hogy 2 év után 19 évesen szeretnék házasodni, szóval nem teljesen értem a meglepődöttséget, de hát mások vagyunk, van akinek fura amit csinálunk. :)

Én mindenesetre örülök, hogy egymásra találtunk és nem kellett Bálint előtt szakítások és csalódások hadán végigvonulnom, remélem hogy a következő 10x8 év is olyan jó lesz majd, mint az első 8 volt. 

Ti mit gondoltok, szerintetek kell a tapasztalat és a kiélés mielőtt az ember megállapodna, vagy nem fontos? Esetleg egyénfüggő?