"Ha nem kéri meg a kezem én tuti kidobom"

Sokáig azt hittem, hogy az ilyen és ehhez hasonló mondatok csak a filmekben hangoznak el, nincs az az épeszű nő aki a valóságban is így gondolkozna. Mióta az esküvőt tervezem több facebookos oldalt is követek és néha a padlóról szedem össze az állam azt olvasva, hogy milyen hozzáállása van sok nőnek a dolgokhoz. 

A napokban szóváltásba keveredtem egy (természetesen kamu nevet használó) egyénnel. Pontosabban nem is szóváltásba, mert én hozom a szokásos ész érveket, a másik meg csak böfögi fel a saját őrültségét. Tudom hogy elsődlegesen én vagyok az idióta hogy leállok ilyenekkel vitázni, de utálom az igazságtalan embereket és főleg azt hogy valaki másokba így ismeretlenül is képes beletaposni. 

(kép: innen)

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Az elég gyakori, hogy gyűrűk képei alá odaírják többen is, hogy "én ilyet úgysem fogok soha kapni", meg hogy "az én párom már évek óta nem kérte meg a kezem, pedig erre várok mióta". Már többször írtam arról, hogy én nem vagyok híve az utalgatásoknak, a játszmázásnak. Nem azt mondom, hogy a nő térdeljen le a férfi elé és kérje meg a kezét, de igenis ha valamire vágyom akkor azt ha nem is teljesen a pofájába tolva de elmondom Bálintnak. Megmagyarázom. Én úgy gondolom hogy egy jól működő kapcsolatban nincsenek tabu témák. Évekkel ezelőtt is szóba került köztünk az esküvő, ha láttunk egy szép helyszínt vagy képet vagy bármit beszélgettünk róla kicsit. Ebből nyilván kiderül, hogy ő hogyan áll a témához, szeretne-e egyáltalán esküvőt, satöbbi. Ez minden férfinál játszik szerintem, simán ki lehet ezt deríteni. Pár év után szerintem már mindenki érzi hogy mi a helyzet a kapcsolatában, nem kell fenyegetni valószínűleg egy férfit sem, ha meg szeretné kérni a párja kezét meg fogja. Lehet van valami akadálya még a dolognak (nincs gyűrűre pénze, nagyszabású dolgot tervez és ahhoz idő kell, satöbbi), egy ilyen kommentet ha facebookon elolvas a barátnőjétől a minimum az hogy baromira rosszul esik neki. 

Emlékszem nagyjából egy éve volt egy olyan időszakom, mikor több ismerősöm is megházasodott én pedig itt rage-eltem a gép előtt hogy pukkadjanak meg de utálom őket én is akarok, Bálint pedig utólag mondta hogy ez tök rosszul esett neki, mert ő már akkor rég tervezte hogy megkér, de még gyűjtötte rá a pénzt és legszívesebben mondta volna, hogy nyugi neked is hamarosan lesz, csak nem akarta elrontani a meglepetést. 

A kierőszakolt lánykéréseknél szerintem nincs borzasztóbb. A "megkéred a kezem vagy szedheted a sátorfád" című mondandó a legkevésbé sem romantikus. Ha kifelé lehet is majd mutogatni, hogy a Józsi gyűrűt vett nekem, biztos hogy belül is boldog leszek? Nem jobb egy olyan helyzet, ahol egy férfi önszántából úgy dönt, hogy megkéri a párja kezét mert vele szeretné leélni az életét? Miért kell az ilyet kényszeríteni?

Amin nagyon felbosszantottam magam az volt, hogy ez az illető azt írta, hogy ha egy férfi 6 hónapon (!) belül nem kéri meg a barátnője kezét akkor nem is szereti eléggé és már nem is fogja soha megkérni. Mikor megírtam, hogy ez eléggé erős, és leírtam a saját történetünket sem érdekelte semmi. Engem egy ilyennel nem lehet megbántani, 9 hónap múlva összeházasodunk, én most azokat a nőket sajnálom nagyon, akik olyan helyzetben vannak mint én voltam egy éve, hogy szeretnének gyűrűt de még nem jött el az ő idejük. Valószínűleg boldog kapcsolatban élnek így is, de ha én akkor egy ilyen mondatot olvasok rosszul esett volna ebben biztos vagyok. Miért kell ilyen alattomosan vadidegen embereket megbántani, és ami még rosszabb, bogarat ültetni a fülükbe? Majd még hozzá is tette, hogy van SZERELEM meg a szerelem, és ha igazán szereti az egyik a másikat akkor nem vár évekig. Utálom, mikor valaki teljesen idegen emberek magánéletéhez akar érteni. Sőt, én azon a véleményen vagyok, hogy még a közeli barátok és rokonok sem láthatnak bele úgy egy kapcsolatba, mint az a kettő ember aki benne él. Senki nem tudhatja mi zajlik két ember között. 

Ami szintén gyakori érv, hogy "azért akarom hogy már végre megkérjen, mert akkor az övé leszek". Én már Bálinté vagyok közel 8 éve, és majdnem ennyi ideje komoly is a kapcsolat. Nem attól fog azzá válni, hogy az ujjamra húz valamit. Több olyan párt is ismerek, akik nem is akarnak egyáltalán esküvőt mégis boldogok, van akinek már gyereke is van így. Most akkor ők nem is szerelmesek? Nem is lehetnek boldogok? Ez a legnagyobb hülyeség a világon. És az aki az ő boldogságukat kétségbe vonja pedig - pardon my french - egy seggfej. 

Elhiszem hogy vannak olyan helyzetek, mikor az ember már 2-3 hónap után érzi, hogy megvan az igazi és minek várni az esküvővel, csapjunk bele a lecsóba, de nem csak ez a szerelem. A szerelem definiálhatatlan és nagyon sokféle lehet. Ha mi fél év után bejelentjük hogy márpedig összeházasodunk kaptunk volna hideget-meleget (de főleg hideget) az biztos. 17-18 évesen ez tök vicces lett volna, márpedig meg merem kockáztatni hogy én már akkor is úgy éreztem hogy Bálint lesz a férjem. (Hozzáteszem valószínűleg minden 17 éves szerelmes kislány így érez. :D)

Nem tudom mi zajlik le egy olyan nőben, aki ultimátumot ad egy férfinak. Miért olyan fontos, hogy megkérje  a kezét? Nem bízik benne? Hát ha egy férfi csalja a párját akkor megsúgom hogy nem fogja az sem megakadályozni, hogy jegyben jár vagy már házas is. A külvilágnak kell mutogatni? Megér ez annyit, hogy ne egy romantikus meglepetés lánykérésből legyen meg az áhított gyűrű? És ha van egy egyébként tök jól működő boldog kapcsolat, akkor azt tényleg csak azért le kell zárni, mert a férfi fél/egy/három év után még mindig nem ereszkedett térdre? Megannyi kérdés cikázik ezzel kapcsolatban a fejemben, de nem találok választ egyikre sem. 

Egy dologban vagyok biztos, semmit nem szabad erőltetni. Van erre egy nagyon szép mondás: A párkapcsolat olyan mint a puki: ha erőltetni kell, szar lesz belőle. 

Ti mit gondoltok erről? Adnátok valaha ultimátumot egy pasinak?