Ellentmondásos nők

Elég régóta fogalmazódik bennem ez a bejegyzés, lehet még most sem teljesen kiforrott és érthető amiket mondani akarok, de teszek egy próbát azért.

Én nem tartom magam tipikus nőnek (bár tudom, hogy a nők 90%-a ezt mondja magáról), sokszor éreztem úgy már gyerekkoromban is, hogy fiúkkal barátkozok szívesebben. Nem értettem sosem, mi a jó az áskálódásban, a taktikázásban, nem szerettem mikor klikkesedtek az emberek. Gimiben is én voltam az, aki mindenkivel jóban volt, ugyanannyira el tudtam lenni a tanulós csajokkal mint a bulizós nagymenő srácokkal.

Aztán más szemszögből nézve pedig abszolút nő vagyok, szeretek sminkelni, hajat bogyorítani, főzni, takarítani, elpakolászni itthon, én szerintem csodaszépen meglennék a régi klasszikus modell szerint, mikor a nők csak otthon voltak és gyereket neveltek, míg a férj dolgozott.  Ezt így persze most nehéz megmondani, mert lehet 5 év után beleunnék az egészbe és mennék világgá tanulni és dolgozni, de most ezen a véleményen vagyok. 

A bejegyzés folytatódik, kattints a továbbra!

Amit sokszor nem értek más nőkben - talán nem is kell megértenem -, hogy miért keverednek nagyon sokszor ellentmondásba önmagukkal. Vegyük először példának mondjuk az emancipációt. Legyünk egyenlőek a férfiakkal, oké. Dolgozzunk mi is, ne legyen kevesebb jogunk, mint nekik. De aztán ilyenkor jön elő az, hogy sokan átesnek a ló túloldalára. Mert nem egyenlő jogokat akarnak, hanem többletjogokat. Nekem sosem volt gondom azzal, ha egy férfi és egy nő egy pár, de kettéosztják a számlát mikor enni mennek. Randizgatásunk elején mi is feleztünk mindent. De vannak, akik ezeken a felajánlásokon megsértődnek. Mert őket igenis hívja meg a férfi, legyen férfi, kényesztesse a nőt, legyen udvarias, állja a cehhet. De azért ők egyenlők. Vagy mégsem?

Aztán itt van a másik gyakori probléma. Rengetegszer olvasom és sajnos ismerősök között is tapasztalom, hogy normális jófej udvarias kedves helyes srácok nem találnak maguknak barátnőt. Arra ezek a srácok többnyire tökéletesek, hogy kisírják magukat a vállukon a hölgyek hogy a motoros menőgyerek megint megcsalta őket, de eszébe nem jutna egyik nőnek sem, hogy sokkal jobban járnának egy normális egyeddel. Én azt sem értettem sosem - oké nyilván evolúciós, állatok vagyunk vagy mi -, miért izgatja a nőket mikor két pasi verekszik értük. Én tuti kiakadnék, nem vagyok egy darab hús hogy két keselyű egymást marja felettem. Nem szeretem az aggresszivitást, és bár a legtöbb nő ezt állítja magáról (és írnak alá mindenféle petíciót a családon belüli erőszak ellen - nagyon helyesen amúgy!) mégis sokan ilyen emberek mellett kötnek ki. 

Ugyancsak sokszor elméletben működik az, hogy a nők nem szeretik ha csúnyán beszélnek velük, egy férfi legyen kedves, udvarias és normális, véletlenül se nézze le a partnerét. Mégis nők ezrei követnek olyan diétákat és edzésterveket, ahol az edző úgy beszél a nőkről mint a legutolsó riherongyokról. Nekem már a bicska ugrál a zsebemben de van akinek ez kell, oké. Csak akkor ne álszenteskedjünk. Vagy vegyük mondjuk példának a filmeket, könyveket. Itt van ez az új regény - A szürke ötven árnyalata -, ami azon túl hogy retardáltságokat ír a női testről (mióta fal a szűzhártya? mióta átjárhatatlan?) megint egy olyan kapcsolatról szól, ahol a férfi dominálja a nőt, bántalmazza, satöbbi, és lám mégis nők milliói veszik, többet adtak el belőle az USÁ-ban, mint például a Harry Potterből. Csak én megyek ettől falnak? 

Nekem nincs azzal semmi gondom, hogy mások vagyunk, sőt ettől szép a világ, hogy mindenki más és mást szeret. Ha az összes ember ugyanarra vágyna akkor annak csúnya vége lenne. Én csak azt nem értem, hogy miért álszenteskednek sokan. Vagy ha tényleg nincs valaki megelégedve azzal amije van, akkor miért nem lép tovább. Ha tényleg szeretne valaki egy kedves odaadó barátot akkor hagyja ott az elmebeteg agresszív majmát, és keresse meg azt a srácot aki mindig ott volt neki, mikor szomorú volt. (Félre ne értsetek, most nem családon belüli erőszakról beszélek, az teljesen más tészta és nem szeretnék ilyen komoly és szakértelmet igénylő dolgokról írni, nem az én asztalom.)

Jó az, ha a nők függetlenedni akarnak, de akkor tényleg tegyék is azt, ne csak elméletben. Mert nagyon visszás, mikor valaki égeti a melltartóját és veri a mellét hogy ő igenis egyenlő a férfiakkal, majd megsértődik ha nem nyitják ki előtte az ajtót és neki kéne kifizetnie a vacsora rá eső részét.